Szomália miniszterelnöke arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát szerdán, hogy engedélyezze az országban állomásozó nemzetközi erők létszámának megemelését az iszlamista lázadók elleni fellépés hatékonyabbá tételére.
A 2010-es győztes Internazionale a San Siróban kapott ki a török Trabzonsportól, a Lille ugyan már 2-0-ra is vezetett a CSZKA ellen, de Doumbia a második félidőben megmentette csapatának az egyik pontot.
A Real Madrid 1-0-ra győzött Zágrábban a Dinamo ellen. Cristiano Ronaldo elégedett volt az eredménnyel, de a horvátok kemény stílusával már annál kevésbé.
A sóban sütés az egyik legjobb konyhatechnológiai eljárás, az egyik nagy kedvencem. Ez az a módszer, ami mindenkinek sikerül, elronthatatlan, és nem kell félni: az étel nem lesz túl sós!
Budapest — Ismét tartozik Alföldi Róbert (43)! A Nemzeti Színház igazgatója közel 200 ezres hátralékot halmozott fel, mert hosszú hónapok óta nem fizeti a lakása után a közös költséget, és a házban lakók közös helyisége után a bérleti díj rá eső részét.
Budapest - Bármire képes lenne a győzelemért Géczi András (26), amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az X-Faktor egyik múlt heti továbbjutója több mint 20 kilót adott le a siker érdekében.
Magyarországon a jogszabályok engedélyezik, hogy bizonyos esetekben ivarsejtet (hímivarsejt, petesejt), vagy preembriót adományozzanak donáció útján. Sok párnak csak ilyen módon nyílik lehetősége arra, hogy gyermekük szülessen. A kérdés azért sem könnyű, hiszen a jövendőbeli szülők úgy vállalnak gyermeket, hogy genetikai állományuk fele, vagy akár teljes egésze nem öröklődik, és a donor személye…
Magyarország — Panaszkodnak az utóbbi években a harkályokra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél (MME), hogy kikezdik új és felújított épületek szigetelését.
Ádánd — Egyik oldalról hűt, a másikról pedig fűt az ádándi óvoda. Legalábbis addig, míg nem egyezik meg az önkormányzat azzal a helybélivel, aki nem adta áldását arra, hogy óvoda összes oldalát hőszigeteljék.
Néha az az érzése Ujhelyi Istvánnak, mintha a kormány azért akarna a parlamenten kéttucatnyi, kétharmados sarkalatos törvényt minden egyeztetés nélkül átzavarni, hogy az új alkotmány jegyében 2012 tavaszán új választásokat írhassanak ki. A parlament szocialista alelnöke szerint ezért a szocialisták nem várhatnak még egy-két évet azzal, hogy váltópártként mutassák meg magukat.
Nem sikerült új elnököt választania az esztergomi Fidesznek; úgy tudjuk, többen a helyi párttagok közül Heer Ádám személyében új vezetőt javasoltak a sokak szerint Meggyes Tamás volt polgármester bábjának számító Steindl Balázs helyett.
Tökéletes volt a lövés: pont telibetalálta a "vadat" - legalábbis azt hitte a 68 éves vadász, egész addig, míg meg nem kerülte a fát, hogy összeszedje a vaddisznót. Helyette a vejét találta ott holtan.
A vád tanújának poligráfos vizsgálatát indítványozta a védelem a terrorcselekménnyel is vádolt Budaházy György és társai ellen folyó perben, mely az ítélkezési szünet után folytatódott.
A korábbiakhoz hasonlóan a tegnap elé tárt nyomozati vallomásait is nagy részben visszavonta a romagyilkosságok perének koronatanúja: F-né Ny. Éva, akit tegnapra ismét beidézett a Pest Megyei Bíróság, továbbra is kitartott amellett, hogy a rendőröknek azért vallott terhelően a vádlottakról, mert félelmében úgy érezte, önmagát kell mentenie, nehogy ő is vádlott legyen.
A határidő ma jár le, de csak jövő hét közepén derül ki, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) kezdeményez-e bírósági felülvizsgálatot az adatvédelmi biztos határozata ellen.
Politikai csatát nyerhetett az egészségügyi államtitkár, lapunk ugyanis úgy értesült; végleges döntés született arról, hogy az önkormányzati törvénnyel államosítani szánt kórházak nem a kormányhivatalokhoz, hanem a Szócska Miklós tavasszal elfogadott tervében szereplő minisztériumi háttérintézményekhez kerülnek majd.
Nagyrészt az anyákra hárul az iskolával kapcsolatos valamennyi feladat: az iskolakeresés, az iskolaszerek megvásárlása, a tanulás, a különórák és a gyerekek iskolába kísérése is - derül ki egy felmérésből, amely interneten, két szakértő bevonásával, valamint négy kutatóintézet adatainak felhasználásával készült.
Az amerikai történelem legelegánsabb, legtitokzatosabb First Ladyje volt. John F. Kennedy felesége, Jacqueline Bouvier Kennedy egész életében féltve őrizte a magánszféráját. Nagyon ritkán szólalt meg, nagyon kevés embert engedett közel magához. Ezért is szenzáció, hogy hirtelen nyilvánosságra kerültek az 1963-ban meggyilkolt amerikai elnök özvegyének beszélgetései az elnök barátjával és…
"Az ingyenes vásárlás Mekkája" - ezzel, a Klapka György legszebb napjait idéző szlogennel hirdeti magát az a vállalkozás, ami -elvileg- másfél hónap múlva nyitja meg kapuit a pesti belvárosban. A Sample Central nevű üzlet lényege, hogy a vevők pénz helyett a véleményükkel fizetnek - ezért a gyártóktól ingyenes termékeket, mintákat kapnak....
Bár a Bethlen Gábor Alap vezérigazgatója kedden közleményben azzal "dicsekedett", hogy Budapest már elkezdte az oktatási-nevelési támogatások átutalását, a pályázatot Erdélyben lebonyolító Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) erről még csak nem is tudott - adta hírül a romániai Új Magyar Szó.
Akár egy bakelitlemez vagy plüssmackó is örök nyugvóhely lehet a Lélekhajó temetkezési vállalat ajánlata szerint. Bármi lehetséges, ami nem sérti a hatályos jogszabályt - erre, továbbá a szertartás személyességének fontosságára hívja fel a figyelmet a vállalat. A gyászolók számára pedig egy olyan programokat ajánlanak, amely segítségükre lehet a halál eseményének feldolgozásában.
Ismét blokádokat állították a szerbek több észak-koszovói városban. Azt akarják megakadályozni, hogy a pristinai kormányzat vegye át az irányítást a két vitatott határátkelő fölött.
Budapest — Vastag Csaba (29) megtanult profin tekerni. Az X-Faktor győztesét a napokban egy kerti partin beavatták a nyers hallal készült rizses falatok, vagyis a szusi készítésének rejtelmeibe.
Elsősorban az úgynevezett gyorskölcsönök szorulhatnak ki a piacról, ha a kormány valóban 30 százalékban maximálja a hitelek teljes hiteldíjmutatóját - mondta a Portfolio.hu elemzője. Palkó István szerint alapvetően a fedezetlen hitelek folyósítása csökkenne, és ennek a személyi kölcsönök, vagy a hitelkártya-konstrukciók is áldozatául eshetnek.
A non-Hodgkin-limfóma több kórképet foglal magába, az egyes típusok több szempontból is eltérnek egymástól, így különböznek az érintettek életkorában, a kezelésre adott válaszban, a folyamat agresszivitásában és a betegség várható lefolyásában.
A Szja törvény 1. számú mellékletének 2.7. alpontja szerint adómentes – többek között– a munkavállaló által lakáscélú felhasználásra felvett bankhitel visszafizetésére, törlesztésére nyújtott munkáltatói kölcsön elengedett összege.
Bár titkolja szerelme kilétét a csinos műsorvezető, a Bors kiderítette, ki rabolta el a szívét. Az egyik kereskedelmi tévé főszerkesztőjeként dolgozó férfi már korábban kijelentette: Mariann lesz gyermekei anyja.
A BP kőolajipari nagyvállalat és alvállalkozói, a Transocean és a Halliburton is vétkes a Deepwater Horizon tengeri fúróplatformon tavaly áprilisban bekövetkezett robbanás miatt, amely 11 ember halálát és az Egyesült Államok legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozta - állapította meg egy szerdán nyilvánosságra hozott amerikai szövetségi vizsgálat.
Jóváhagyta az olasz parlament alsóháza szerda este a Silvio Berlusconi vezette kormány következő két évre szóló, 54,2 milliárd euró összértékű takarékossági csomagját.
A negyedrendű vádlott édesanyjával és volt menyasszonyával szembesítették szerdán a romák elleni támadássorozat koronatanúját. A tanú, csak úgy, mint korábban szerdán is többször került ellentmondásba korábbi vallomásaival.
A szexuális bűnténnyel vádolt sorozatsztár színészkollégája példáján felbuzdulva felkérte dr. Ruttner Györgyöt (jobbra), hogy képviselje az érdekeit a másodrendű perben. Ő maga továbbra is kitart ártatlansága mellett, s retteg a börtöntől.