Amerikai kutatók kisméretű tanulmányukban úgy találták, hogy az orrba juttatott inzulinspray javította az Alzheimer-kórban szenvedő páciensek emlékezőképességét.
Az új Chevrolet Camaro ügyesen lovagolja meg a retro-divat hullámait, s erre mi sem lehetne jobb bizonyíték, minthogy a gyártó immáron az európai piacon is bizonyítani kívánja a modell rátermettségét.
Sajnos sok esetben kimaradunk a jóból, ami ezúttal különösen igaz mondás lehet, hiszen a Volkswagen többek között stratégiai és piaci okokra hivatkozva nem forgalmazza hazánkban a Golf Cabriót, pedig a keménytetős EOS létezése ellenére biztosan sokan lecsapnának a kínálkozó lehetőségre. Hogy miért? Kiderül a cikkből.
Egy F1-es csapat mára jóval több, mint puszta sportszervezet: egyszerre iparági nagyvállalat, termelési egység, és precíz munkatervet végreható gyár. A McLaren azonban ezzel sem elégedett meg, új dimenziókat keresett.
Az egykori győri szakember a hétvégi Haladás elleni találkozón a fehérvári stadion lelátóján jegyzetelt, de a Vasas elleni eredményen múlhat az érkezése.
Megpróbáltuk kiválasztani az öt leglátványosabb találatot, melyek közé beválaszottuk Szabics Imre Lokomotiv Moszkvának lőtt gólját is. Szerinted melyik volt a játéknap legszebb találata?
A nyári melegben csak egy gombnyomás, és máris kellemesen hűvös levegő árasztja el a lakást, vagy az autót, és nincs ez másként a munkahelyi környezetben, de a bevásárlóközpontokban sem.
Budapest – Hatalmas önmegtartóztatásra lesz szüksége a ValóVilág legújabb lakójának, amennyiben a játékkal valóban az a célja, hogy visszaszerezze családját.
Magyarország — Törékeny, mosolygós kislány ül a kórházi ágyán. Luca (5) napjait a kezelések teszik ki, s két kemoterápia, immunerősítő kezelés, vagy nagyvizit között kedvenc pónilovaival játszik.
Bár a rendőrség megtiltotta a szeptember 29-én kezdődő, határozatlan időre szóló szakszervezeti tüntetést és nem engedélyezte az október 1-re hirdetett nagygyűlést sem, az érdekvédők kitartanak. Bírósághoz fordulnak a rendőrség határozata ellen, és a tiltakozássorozatot mindenképpen megtartják.
Huszonnégy napnyi önként vállalt fogság után tegnap kora délután a Mamut II. bevásárlóközpont oldalában levő, s a Mamut Zrt. által elpalánkozott és elbarikádozott Promenad Caféból kitört, kimászott annak üzemeltetője és barátja.
Téglával, baltával támadt egy 44 éves asszony az intézkedő rendőrökre a Somogy megyei Bonnyán, őrizetbe vették - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t.
Valótlanul állította lapunk, hogy Vona Gábor, "a Jobbik elnök-frakcióvezetője a tavaszi ülésszak nyitónapján számos közjogi méltóság - így Kövér László házelnök, Orbán Viktor kormányfő és Schmitt Pál államfő - jelenlétében szabálysértést követett el", amikor a betiltott társadalmi szervezet, a gárda egyenruhájában jelent meg.
135 milliárd 140 millió forint. Ekkora összegű hulladékgazdálkodási bírságot kell fizetnie a vörösiszap katasztrófa miatt a MAL Zrt.-nek. A cég jogi képviselője azt mondta: fellebbeznek a határozat ellen. Hozzátette: ezt az összeget feltehetően egyetlen magyar cég sem tudná kifizetni, szerinte ez egyfajta diszkrét módja az államosításnak.
Ha Orbán Viktor miniszterelnök és a kerületi fideszes polgármesterek tervei szerint alakítják át Budapestet, az a város "halálát" jelenti - közölte Horváth Csaba.
Aljas szándékkal és minden eszközzel igyekszik elterelni a figyelmet az Orbán-kormány ma már egyértelműen megbukott gazdaságpolitikájáról - reagált Mesterházy Attila Budai Gyula legújabb "akciózására".
Életveszélyesen megsérült két munkás, amikor Miskolcon belobbant egy gázvezeték tegnap délelőtt, a Városház téren. Az MTI információ szerint egy nagy gázcsőből szivárgott a gáz, a területen éppen a Tigáz alvállalkozói dolgoztak.
Jelenleg mintegy 150 olyan delfin él a melbourne-i régióban, amelyekről eddig úgy vélték, hogy a palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) egyik ismert alfajába tartoznak. A részletes DNS vizsgálatok és a múzeumokban lévő delfinkoponyák elemzéséből azonban kiderült, hogy a területen élő két populáció egy új fajhoz tartozik.
A jövő évtől mélyen a pénztárcájába nyúlhat az, aki eladná, vagy hosszabb távra kiadná ingatlanát. 2012-től ugyanis kötelezővé válik a már meglévő épületek esetén is az energetikai tanúsítvány elkészítése, mely akár 100 ezer forintjába is kerülhet a tulajdonosoknak. Az alacsonyabb besorolás ugyanakkor nagymértékben csökkentheti az ingatlan értékét, valamint megnehezítheti az eladhatóságát is....
Nem kizárt, hogy a horvát ügyészség a következő napokban vádat emel Ivo Sanader volt kormányfő ellen, amiért tízmillió euró csúszópénzt fogadott el az INA olajtársaság irányítása Molnak történő átadásáért - írta a Vecernji list című horvát napilap, az államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodájához (USKOK) közel álló forrásokra hivatkozva.
Huszonhat ember meghalt, több mint hatvanan megsebesültek Pakisztán észak-nyugati részén, amikor öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy törzsi vezető temetésén.
Benjamin Netanjahu elrendelte a jordániai izraeli követség kiürítését, miután Ammanban is a kairóihoz hasonló tiltakozó megmozdulást kezdtek szervezni az egyik közösségi portálon.
Takarékszövetkezetek. Az idősebbeknek a takarékbetétkönyv, vagy a méhecske, illetve az egyforintos logó és talán még az előző rendszer jut eszükbe a szó hallatán. Vajon útba esnek-e még jövet-menet? A takarékok jelenlegi helyzetéről és jövőképéről Lakatos Lászlóval, a Regionális Pénzintézetek Intézményvédelmi Alapjának elnökével beszélgettünk - interjú
Belgiumban hosszú idő után esély nyílott a kormány megalakítására, miután a nyolc parlamenti pártnak sikerült megállapodnia az egyik legkényesebb kérdésről.
Tripoliban járt tegnap közös villámlátogatáson David Cameron és Nicolas Sarkozy. A brit kormányfőnek és a francia elnöknek ez volt az első útja azóta, hogy a lázadók bevették a líbiai fővárost. Cameron és Sarkozy Musztafa Abdul Dzsalillal, az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetőjével és Mahmúd Dzsibril ideiglenes kormányfővel tárgyalt. Tripoli után Bengázit keresték fel.
Az Origo információi szerint 30 ezres létszámcsökkentést tervez a kormány a következő fél évben a központi költségvetési intézményeknél. Giró-Szász András kormányszóvivő egyelőre nem kommentálta a hírt. Az egyik szakszervezeti főtitkár szerint ez lenne a legdurvább lépés.
Bár szende, jó kislánynak adja ki magát Seherezádé, kiderült, hogy éjszakai bárokban szórakoztatta a férfiakat, és egy erotikus magazinban is megjelentek róla fotók.
A méhsüllyedés során a méh a hüvelycsatornába süllyed. Amennyiben a méh megjelenik a hüvelykimenetben prolapszusról beszélünk (prolapsus uteri). A méh- és hüvelysüllyedés által okozott tünetek elsősorban attól függnek, hogy melyik rész játsza a vezető szerepet.