Budapest – Egy korsó sör mellett nevetve kellene nosztalgiázniuk, ám a sors úgy hozta, hogy Marijan Vlaknak (55) és Gál Lászlónak (50) már csak az emlékek maradtak barátjukról, Simon Tiborról (†36).
Több mint 100 kiállító várja a fővárosi Millenáris Parkban mától vasárnapig mindazokat, akik számára fontos, hogy idegen nyelveken beszéljenek és nyelvtudásukat itthon vagy külföldön szeretnék kamatoztatni. Az ingyenesen látogatható 12. Nyelvparádén nyelviskolák, nyelvvizsgaközpontok, nyelvi utaztatók és könyvkiadók legjobb ajánlatai között böngészhetnek a látogatók, korosztálytól függetlenül.
Megjelent a Belügyminisztérium honlapján az ócsai szociális bérlakás-együttes beépítési és környezetalakítási javaslatának elkészítésére kiírt ötletpályázati dokumentáció. A pályázati felhívással és a projekt kapcsán folytatott kormányzati kommunikációval kapcsolatban azonban több kérdéses pont is felmerül a devizahiteles-telep létjogosultságát illetően....
Multik és magyar gazdasági társaságok között hirdet a Fidesz-frakció egy álláskereső szájton. Ez az első eset, hogy a pártvezetés nem a "rendszerből", vagyis a kipróbált emberek közül tölti be a kommunikációs stáb egyik irányítói posztját, a sajtófőnök-helyettesi állást - számolt be az Index.
"Ostobaság; az önkormányzat ugyanúgy állam, mint a kormány, csak az állam egy másik szegmense" - állította a köztévé reggeli műsorában Tarlós István. A főpolgármester a főváros önkormányzati kórházainak, illetve azok ingatlanjainak államosítása ügyében adott hangot véleményének.
Magánkézbe kerülhet az Országgyűlés nyilvános üléseinek televíziós közvetítése - értesült lapunk. Informátorunk szerint a jövőben egy magáncég venné át a Parlamenttől a zárt láncú hálózat működtetését. A parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint nem állnak szerződésben azzal a magáncéggel, amelynek neve már korábban felmerült.
Peter Bryan, a kannibál már egy ideje praktizál, ügyét azonban csak mostanában fogják végleg lezárni. Több embert ölt meg, egyikük agyát is megette, vajban párolva, mert szerinte úgy nagyon jó.
A kormány újabb üdülő megvásárlását tervezi, a Budapesti Műszaki Egyetem tulajdonában lévő balatonfüredi, vitorláskikötővel is rendelkező Hotel Uni iránt érdeklődik a kabinet - értesült a hvg.hu.
Kolláth György szerint jogellenes a kormánymegbízott és a kormányhivatalok eljárása, amelyben néhány nappal ezelőtt arra utasították az önkormányzatokat és a körjegyzőségeket, hogy mától állítsák fel az Alaptörvény Asztalát. A kormány ugyanis csak törvénnyel utasíthatja az önkormányzatokat, levélben nem - tette hozzá.
Egymásnak több kérdésben is ellentmondó részleteket hozott nyilvánosságra a két kormányközeli országos napilap az új közoktatási törvény kiszivárgott koncepciójáról. Megtárgyalta és jóváhagyta ugyanis a kormány augusztus 31-ei ülésén a köznevelésről szóló törvény tervezetét.
Kolláth György szerint jogellenes a kormánymegbízott és a kormányhivatalok eljárása, amelyben néhány nappal ezelőtt arra utasították az önkormányzatokat és a körjegyzőségeket, hogy csütörtöktől állítsák fel az Alaptörvény Asztalát. A kormány ugyanis csak törvénnyel utasíthatja az önkormányzatokat, levélben nem - tette hozzá.
Hivatalos információk hiányában még mindig csak találgatni lehet, kik lehettek azok az emberek, akiknek a csontdarabjait a Duna budapesti szakaszának medertisztítása közben megtalálták. Nem tudni azt sem, hogy valóban találtak-e golyónyomokat 5-7 áldozat koponyáján, lapockáján és medencecsontján, és azt sem, hogya csontok és a mellettük talált ruhadarabok mennyi idősek és egyáltalán…
Sűrű programja volt tegnap az "elmúlt nyolc év" két miniszterelnökének: míg Gyurcsány Ferenc a mentelmi jogi bizottság elnöki szobájában tekinthette meg a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos gyanúsítása ügyészségi iratait, addig utódját, Bajnai Gordont ismét tanúként hallgatta ki a főügyészség az ügyben.
Budapest - Visszaélnek Németh Kristóf (35) nevével! A Barátok közt Kertész Gézája soha életében nem regisztrált közösségi oldalakra, a napokban azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy valaki az ő népszerűségét kihasználva próbál pénzt kicsalni emberekből.
Két mexikói újságírónő meztelen holttestére bukkantak csütörtökön a közép-amerikai ország fővárosának egyik parkjában, mindkettőjüket kegyetlenül meggyilkolták az ismeretlen tettesek.
A Népszabadság információi szerint a kormány valójában mégsem fogadta el a köznevelési törvénytervezetet abban a formában, ahogyan azt az oktatási államtitkár megírta.
Hatvan - Vastapssal fogadták a hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolában László Attilát (15) az osztálytársai és a pedagógusok. A Blikk elkísérte első magyarországi tanítási napjára a Csillag születik győztesét, aki korábban az erdélyi Kézdivásárhelyen járt iskolába.
A recessziótól és a magas adóktól gyötört britek közül egyre kevesebben látogatják a pubokat, és aki még betér néha a nemzeti intézménynek számító ivókba, az is mind kevesebbet hagy a kasszában.
Az új iPhone 5 prototípusát elvesztették, az Apple elektronikai vállalat egyik munkatársa tesztelés közben ott felejtette egy San Francisco-i étteremben, számolt be róla a Guardian a CNet informatikai hírportálra hivatkozva. A CNet egy névtelenül nyilatkozó forrást idézve azt állította, a Cava22 mexikói étterem és bár pultján felejtették ott az új iPhone prototípust, melyet aztán 200 dollárért…
Elfogadta Eckstein Kovács Péter egyelőre szóban közölt lemondását Traian Basescu román államfő. A romániai ciántechnológia ellenes mozgalom vezéralakjaként ismert Eckstein azt követően döntött így, hogy az államfő kiállt a verespataki ciántechnológiát alkalmazó aranybánya beruházás mellett.
Két módosító javaslatot is elutasított a szejm, így Lengyelországban továbbra is hatályban marad Európa egyik legszigorúbb abortusztörvénye. Néhány szavazaton múlott, hogy az állampolgári javaslatként terítékre került teljes terhességmegszakítási tilalom nem vált törvénnyé.
Lesz adóemelés az idén - ezt maga a kormányfő mondta egy csütörtök esti interjúban, de a kormány a mindennapi élethez szükséges tételeket nem fogja plusz adóval sújtani
Megvádolta tegnap a WikiLeaks a brit The Guardian egyik újságíróját, hogy nyilvánosságra hozott egy jelszót, így lehetővé tette a hozzáférést a titkos táviratok teljes adatbázisához.
A 2003-as háború kezdete óta 2011 augusztusa volt az első hónap, amikor egyetlen amerikai katona sem halt meg Irakban. A CNN által ismertetett amerikai védelmi minisztériumi adatok szerint 2003 óta 4464 amerikai katona vesztette életét az országban.
Elvi okokból mondott le Traian Basescu román államfő miniszteri rangú tanácsosa, Eckstein-Kovács Péter RMDSZ politikus. Fehér hollónak számít mifelénk az önkéntes lemondás, főképp elvi okokból, de Basescu stábjában ez sem egyedi: Eckstein a 14. távozó.
Az Air France vasárnap reggeli járatával érkezik Párizsba Dominique Strauss-Kahn, az IMF szexbotrányba keveredett, majd felmentett volt igazgatója. A család névtelenséget kérő tagja úgy nyilatkozott a médiának, hogy bár DSK megvette a repülőjegyet, a hazatérés időpontja még nem biztos.
Az Egyesült Államok továbbra is visszautasítja, hogy bármiféle garanciát nyújtson arra, hogy az európai rakétapajzsot nem fogják Oroszország ellen használni - nyilatkozta tegnap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Orosz médiatudósítások szerint Levrov úgy értékeli, hogy az európai készülő rakétapajzs fenyegetést jelenthet az orosz stratégiai nukleáris erők-létesítmények számára.
Akár két évig tartó szabadságvesztéssel is sújthatók szeptembertől a futballhuligánok, miután korábban bűncselekménnyé nyilvánították a sporthuliganizmust.
"Legyen ez egy hosszú harc és vegyék körbe lángok Líbiát"- üzente támogatóinak a továbbra is rejtőzködő Moammer Kadhafi. Az Átmeneti Nemzeti Tanács meghosszabbította a diktátor szülővárosát védőknek adott ultimátumot. Az Európai Unió részlegesen feloldja a Líbia elleni gazdasági szankciókat, az ENSZ főtitkár mielőbbi ENSZ misszió Líbiába küldését szorgalmazta a párizsi Líbia konferencián.
Már nemcsak lélekben, hanem testileg is férfi lett Dávid. A transzszexuális Szilvia ugyanis nőként született, ám férfilélekkel. Most, 37 éves korában végre teljesült legnagyobb álma: egy bonyolult, többórás operáció során péniszt kapott. A műtétet a Bors munkatársai is végigkísérhették.
Döntött a hazai Oscar-díjra nevező bizottság, ennek értelmében Magyarország az Academy Award 2012. évi legjobb idegen nyelvű film kategóriájába Tarr Béla remekét, A torinói ló című filmet nevezi.
A transzferár szabályok Európában sehol nem olyan fontosak, mint Magyarországon. Minden ország természetesen valamilyen módon védekezik az ellen, hogy a nemzetközi vállalatcsoportok indokolatlanul kivigyék a jövedelmet adózás előtt. De a magyar szabályozás sajátossága, hogy nálunk a nemzetközi gyakorlathoz képest szokatlanul magasak a transzferár szabályozás megsértésére vonatkozó bírságok. Emiatt…
A svájci frank és a japán jen rendkívüli ereje, illetve az euró és a dollár problémái ismeretében egyre több befektetőben merül fel az a kérdés, hogy milyen más, eddig kevésbé fókuszban lévő devizák...
Hajdú Péter elővette a hatvanéves Cicciolina mellét! A Frizbi műsorvezetője rutinos mozdulatokkal kapta elő a világhírű didiket, Sarka Kata azonban egy cseppet sem örült a show-nak.
A megbuktatott líbiai vezető csütörtök késő este - néhány óra elteltével - ismét ellenállásra szólította híveit, ezúttal a városi gerillaharcra buzdítva őket.
Washington szeretné ismét a börtönben látni a Lockerbie-merénylet egyetlen elítéltjét - közölte Hillary Clinton Párizsban a líbiai népfelkelés politikai szervének, az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetőivel, akikkel a francia fővárosban megtartott Libia-értekezlet keretében találkozott.