Egy amerikai tábornok szerint a terrorhálózat egyre többször kényszerül maffiaszerű módszerekkel pénzt szerezni, mivel nem érkeznek be a külföldi pénzadományok.
Rövidesen dönt Tarlós István főpolgármester az Új Színház igazgatói pályázatáról, melyre ketten - Márta István eddig igazgató és Dörner György színművész - pályáztak. A szakmai bizottság többsége Márta újbóli kinevezését javasolja, két szavazatot, a grémium hivatalnok tagjaitól, viszont Dörner is kapott, aki pályázatában intendánsának Csurka Istvánt nevezte meg.
Minden eddiginél keményebb vita támadt Bernie Ecclestone és a Formula 1-es csapatok között, miután a sportág elsőszámú embere önhatalmúlag döntött a 2012-es versenynaptárról.
Két fiatal pár várja a közönséget a mozikban. Montrealból egy ikerpár, Glasgow-ból egy szerelmespár. Mindkét párosnak éles kanyarokkal teli utat kell végigjárniuk, a kanadaiaknak sokkolón tragikus, a skóciaiaknak sokkolóan bizarr menetet mértek ki az alkotók.
Az idén 1100, jövőre, a londoni olimpia évében pedig 1300 doppingvizsgálatot végeznek el a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szakemberei állami megrendelésre.
Németország, 11. euróövezeti tagországként, ratifikálta a részvételt a második európai mentőcsomagban. Egyelőre a legnagyobb kérdés, hogy Szlovákia is megszavazza-e. Az Európai Pénzügyi és Stabilitási Alap 440 milliárd eurós hitelt nyújthat a bajba jutott kormányoknak, és 780 milliárd euróért vállalna kezességet. Közben Athénban több minisztériumot blokád alá vontak az alkalmazottak, tiltakozásul…
„Megölellek!” – többek közt ezért a fenyegetésért állt bírái elé tegnap Majka, akit Kótai Mihállyal együtt zsarolással vádolnak, akár nyolc évet is kaphat.
A kedvező nyár végi, ősz eleji időjárás javított valamennyit a balatoni kempingpiac 85 százalékát uraló Balatontourist Zrt. forgalmi adatain, de nem tudott fordítani a tavaly óta hanyatlást mutató tendencián - számolt be Polgár Tibor vezérigazgató annak kapcsán, hogy a hét végén bezár a cég utolsó, balatonfüredi egysége is.
Egyszerre vesztette el édesanyját és férjét Lipták Györgyné Katalin abban a balesetben, amikor tavaly januárban Radimir Cacic, a Horvát Néppárt elnöke hátulról az autójukba rohant. Az özvegy attól fél, hogy a férfi megússza a börtönt.
Eltörpül a rögzített árfolyamú végtörlesztés miatti várható veszteség a pénzintézeteknek a korábbi években Magyarországon elért profitszintjéhez képest – írja a Magyar Nemzet. A bankok tizenöt évig tartó „aranykora” hivatalosan kimutathatóan évente hozott annyi hasznot, amennyibe a devizahitelek átváltása kerülhet nekik. Ráadásul az ágazatban ezerféle egyéb, a mérlegben nem látha...
Május óta tudtak a zsaruk az egyik áldozat, T. Csaba eltűnéséről, mert volt neje kerestette a férfit. Az asszony most külföldre vinné gyerekeit, mert a kicsik találkoztak az első számú gyanúsított Bajiccsal.
Már több mint 150 ezer honosítási kérelem érkezett, és eddig több mint 55 ezren tettek esküt - tájékoztatta a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-t. Közlésük szerint a legfiatalabb kérelmező három hetes, míg a legidősebb 104 éves volt.
Az FTC kemény magja a szerdai, botrányos edzésmegszakítást kedélyes beszélgetésként állítja be. Mindeközben a klubvezetés megkezdte a hívatlan szurkolók beazonosítását.
Los Angeles - Britney Spears (29) magánéleti válságai és súlyos kiborulásai ellenére élete egyik legsikeresebb albumát hozta össze 2007-ben. A Blackout a világ szinte összes pontján az első tíz hely egyikén nyitott a sikerlistákon, alig pár hét alatt 3,1 millió példány kelt el belőle. A kritikusok az egekig magasztalták a korongot, miközben Britney minden erejét összeszedve dolgozott a nagy…
A Népszabadság szerint jövőre 300 milliárd forinttal több kerül az Egészségbiztosítási Alapba. A Magyar Nemzet úgy tudja, a kormányülésen mégsem véglegesítették a korhatár alatti nyugdíjrendszer módosításának tervezetét.
Meg Whitman, a cég új ügyvezetője egyelőre nem fújt visszavonulót a korábbi kijelentésektől - az üzleti partnerek követelik a PC-s divízió megtartását.
A kabinet szerdai ülésén – az előzetes tervekkel ellentétben – mégsem véglegesítették a korhatár előtti nyugdíjrendszer megváltoztatását célzó törvényjavaslat tervezetét – tudta meg a Magyar Nemzet.
A mentőápolók felének nincs egészségügyi szakképesítése – írja a Magyar Nemzet. Így könnyen lehet, hogy pár hetes gyorsképzés után egy kőműves jön ki a balesetes vagy infarktusos beteghez.
A cukorrépa termelők most még megtermelik a Magyarország cukorkvótájához szükséges mennyiséget, de könnyen teljesen ráfizetésessé válhat az egész iparág
Az X-Faktor felfedezettje óvja választottját a nyilvánosságtól... ...de miután a Bors munkatársa leleplezte őket, már nem tagadja: úgy érzi, megtalálta élete szerelmét. Augusztus elején még arról szóltak a hírek, hogy Király L. Norbert szakított kedvesével, Rékával. Akkor a rekedtes előadó azt mondta: nem tudta összeegyeztetni karrierjét a magánéletével, ez vezetett a szakításhoz. Azóta azonban…
Nyilvánossá tette a pécsi volt önkormányzati vezető tisztségviselőknek 2002 és 2009 között átutalt jutalmak összegét Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere.
Csányi Sándor szerint a "szegénység vámszedői" a hitelközvetítők, akik most mégis a forinthitelek kiajánlására készülnek. A hitelközvetítőknek a magyar jelzáloghitelezésben betöltött szerepe erősen...
Szombattól 534 gyógyszerért kevesebbet, 1686 készítményért viszont többet kell fizetni a patikákban. Néhány gyógyszer került ki a támogatotti körből, 4500 termék lesz közgyógyellátás keretében hozzáférhető.
A belga Anderlecht csütörtökön Juhász Rolanddal a soraiban 2–0-ra legyőzte az azt megelőző 14 tétmeccsén veretlen Lokomotiv Moszkvát idegenben az Európa-liga csoportkörében, így két meccs után százszázalékos teljesítménnyel vezeti az L-csoport küzdelmeit. A magyar hátvéd végigjátszotta a meccset, amelyen szerinte okosan játszott a csapata.
Aki a hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év végéig nem teszi le a záróvizsgáját, búcsút mondhat a diplomájának – derül ki az új felsőoktatási törvénytervezet a Magyar Nemzet birtokában lévő, kodifikált változatából. A szabályozás a felsőoktatás minőségi javulása céljából a jelenleginél jóval szigorúbb követelményeket állítana a hallgatók elé. Aki egy tárgyból négyszer bukik, azt ...
A svájci központi bank (SNB) elnöke azt mondta, a bank minden megtesz annak érdekében, hogy megvédje a frankot az euróval szembeni erősödéstől. Így kívánja csökkenteni annak a kockázatát, hogy recesszióba süllyedjen a svájci gazdaság.
Nyilvánossá tette a pécsi volt önkormányzati vezető tisztségviselőknek 2002 és 2009 között átutalt jutalmak összegét Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere pénteken.
Athén megítélése szerint pozitív volt a Görögország és a neki hitelezők képviselőinek csütörtöki négyszemközti megbeszélése. A tárgyalások kimenetelétől függ, hogy Görögország megkapja-e a 110 milliárd eurós mentőcsomag újabb, 8 milliárd eurós részletét, ami október közepén esedékes.
Három százalékpontot veszített népszerűségéből a Fidesz-KDNP, az MSZP stagnál, a Jobbik és az LMP viszont látványosan erősödik, ismerteti a Szonda Ipsos legfrissebb felmérését a pénteki Népszabadság.
Tegnap jó hírekből nem volt hiány mégis a vezető amerikai indexek közel álltak ahhoz, hogy veszteségben zárjanak, azonban a nap végi rallynak köszönhetően a Dow és az S&P indexek végül nyereséggel zártak.
A Moammer Kadhafi líbiai vezető hatalmát megdöntő erők elfogták csütörtökön az ország északi részén a bukott ezredes szóvivőjét. A hírt a győztes népfelkelés vezető testületének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) az egyik katonai parancsnoka közölte, és egy másik katonai vezető megerősítette.