Miután a saját szagunkhoz az orr nagyon gyorsan hozzászokik, nem is vesszük észre, még akkor sem, ha az másoknak kellemetlenül hat. Ma már tudományos magyarázat és egy hatékony formula is létezik a kellemetlen leheletre.
A lisztérzékenység (cöliákia) olyan örökletes betegség, amely csak folyamatosan betartott étrenddel kezelhető. A zavarokat okozó összetevő valójában a legtöbb gabonafélében meglévő glutén komponense: az alfa-gliadin.
A napokban jelent meg C. Molnár Emma A nő ezer arca című könyve. A szerző pszichoterapeuta, és azok közé a nagyformátumú emberek közé tartozik, akik saját eszközeikkel sokaknak nyújtanak lelki segítséget.
A DNS-vizsgálat igazolta, hogy Eddie Murphy az apja a Spice girls egykori énekese, Mel B kislányának. Amgel Iris Murphy Brown áprilisban született Kaliforniában.
Sajnos egyre több gyerek nő fel úgy, hogy hamarabb látja a Földközi-, a Fekete- vagy az Adriai-tengert, mint Magyarország legszebb vidékeit. Pedig ez a kis ország is bővelkedik csodás látnivalókban, még ha az iskolai kirándulásokból nekünk is csak az unalmas múzeumlátogatások maradtak meg.
Egy másfél éves brit kislány került az új szívre várók listájának élére. Zoe Chambers súlyos rendellenességgel született, már hat szívrohamon esett át, és ha sürgősen nem találnak a számára szívet, akkor nem tudják megmenteni.
Az erős, aromás Pu'er teát eddig elsősorban jótékony hatásáról ismerték. Kínaiak milliói azonban ma már nem isszák - hanem gyűjtik a teát, amely hatszor többet ér, mint az arany. Csak tavaly ötven százalékkal nőtt a levél ára.
Szenvedélyes csókkal bizonyította Vilmos herceg, hogy még mindig nem közömbös a számára egykori barátnője. A brit trónörökös fia és Kate Middleton állítólag ad még egy esélyt a kapcsolatuknak - de a lány a bírátok szerint ragaszkodik hozzá, hogy Vilmos végre egyértelműen elkötelezze magát.
Az emberek legnagyobb része, legyen az felnőtt vagy gyerek, fél a vihartól, a villámlástól. Van, aki a hangjától, más attól, hogy őt "tekinti" majd célpontnak a villám.
A terhesség alatti reggeli rosszullét kellemetlen ugyan, de megnyugtató: azok ugyanis, akik erről panaszkodnak, később kisebb valószínűséggel betegszenek meg mellrákban - derítették ki amerikai orvosok.
Hivatalos kormányzati statisztikák bizonyítják, hogy az amerikai férfiak kevésbé monogámok, mint a nők. A szexuális aktivitást és a kábítószer használatot felmérő kutatásból kiderült, hogy míg a férfiak 29, a nők 9 százalékának volt élete során 15 vagy több partnere.
A meleg, a fülledtség, a napfényes órák száma, a szúnyogok, valamint a vakáció miatt megváltozó környezet és életritmus miatt nem mindig könnyű aludni nyáron. Néha - bár ez évszaktól függetlenül zavarhatja álmunkat - a szorongás és a stressz is közrejátszhat.
A legfrissebb brit médiaszenzáció szerint Vilmos herceg és korábbi barátnője, Kate Middleton ismét egy pár. A brit trónöröklési sorrendben apja után második herceget és volt szerelmét állítólag csókolózni is látták, bár ők kitartanak amellett, hogy csak barátok.
A vastag szemöldök a nagy életerő jele, míg a gyulladásra hajlamos szem májproblémákat jelezhet. Két különös megállapítás, melyeket a fiziognómia eljárása tárhat fel.
Pompomlányt szeretnének csinálni Victoria Beckhamből férje új klubja, a Los Angeles Galaxy vezetői. Az ismét összeálló Spice Girls énekesnőjét ugyanakkor nem lesz könnyű meggyőzni - még ha egyetlen mérkőzésről van is csak szó.
Az ENSZ-közgyűlés 1987. évi határozata alapján 1988 óta tartják június 26-án a Kábítószer-fogyasztás Elleni Küzdelem Nemzetközi Napját, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, a drogkereskedelem elleni harc fontosságára.
A brit védelmi minisztérium állja egyik katonája nemváltoztató műtétjének 30 ezer fontos (mintegy 11 millió forintos) költségét. A dolog nagy felháborodást váltott ki, mert a hadseregben sokszor létfontosságú eszközökre sem jut pénz.
A nyár kapcsán gyakran emlegetik a magaslégköri ózonpajzsot, amelynek elvékonyodása miatt kevésbé vagyunk védettek a Nap káros ultraibolya sugárzásával szemben. Ritkábban esik viszont szó a szintén a nyári szezonhoz köthető talajmenti ózonszennyezésről, amely nagymértékben károsíthatja az egészséget, elsősorban a tüdőben okozva elváltozásokat. A gyermekek, az asztmások és a dohányosok különösen…
Egy angol vállalat munkatársai a Cardiff Egyetem kutatóival közösen olyan tablettát fejlesztenek, amely helyettesíthetné a cukorbetegek számára szükséges napi többszöri tűszúrást.
Valószínűleg minden idők legzsúfoltabb szombatja elé néznek a házasságkötő termek a világ sok országában július 7-én, rengetegen gondolják ugyanis azt, hogy szerencsét hoz, ha ezen a napon (az angol nyelvterületen gyakran használt formában: 07/07/07) mondják ki a boldogító igent.
Ma már egy sima USB csatlakozású adathordozó is lehet személyre szabott, hogy igazán passzoljon az egyéniségünkhöz. A tehetősek vehetnek arany borítású pendrive-ot, az éhesek hamburger alakút, míg az állatbarátok olyan kaméleont, ami folyamatosan változtatja a színét, és forgatja a szemét.
Manapság a legtöbb ember a mobiljára ébred. Remek találmány az ébresztő funkció, élvezzük is, de szerintünk hamar leváltja majd egy még modernebb technika, az iPod ébresztőóra. Viccesen néz ki.
Az elhunytaknak emléket állító internetes oldalak körül szerveződő közösségek megerősödése az egyik legújabb világhálós trend. Szakemberek szerint ezek a portálok idővel akár az olyan közösségi oldalakkal is vetélkedhetnek, mint a MySpace.
A Sorsfordulónk éve jött el 2007-ben, hiszen a Szaturnusz, vagyis Chronos az Idő, a Sors szimbólumával kell megbarátkoznunk idén! És ez nem lesz egyszerű!
Egyre több magas jövedelemmel rendelkező turista indul útnak, hogy felfedezze a világ legnagyobb városainak exkluzív kínálatát. A Forbestraveler.com egy kis útmutatót készített a külföldi bevásárlókörutakhoz, amelyből kiderül, hol érdemes luxus ruhákra és kiegészítőkre vadászni Tokiótól Londonig,
A mosogatószivacs és a fehérnemű között az a hasonlóság, hogy naponta kellene cserélni mindkettőt - írja a Die Welt című német napilap internetes kiadása.
A kánikulában nem tudunk elaludni, ilyenkor altatónak sokszor a tévét kapcsoljuk be. Ilyenkor sok unalmas, hosszú és vontatott alkotásba ütközhetünk. Ezt elkerülendő, egy kis iránymutatás a hétre.
Az egészségi állapot alakulása szempontjából nagy jelentőségű hasi elhízás veszélyeire kívánta felhívni a lakosság figyelmét a sanofi-aventis gyógyszervállalat által 2005-ben útnak indított egészségvonat, amely az eltelt két év folyamán körbejárta az ország összes megyéjét. A budapesti végállomásig csaknem tizenötezer látogató kereste fel, hogy részt vegyen az ingyenes szűréseken.
Ha egy használati tárgy szemet gyönyörködtető és praktikus is egyben, az öröm, de nagyon örülünk, ha mondjuk környezetbarát is. A légkondi csúnya, drága és energiapazarló. Nem úgy a ventilátorok.
Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt 1,5 dl olaj 3 dl tej 1 db kockacukor 1 táskanál oregánó fél evőkanál ételízesítő (nem kell hozzá élesztő) A töltelékhez (ízlés szerint): ketchup pizzakrém sonka (apróra vágva vagy darálva) reszelt sajt szalonna
A luxusprostituáltak minden kultúrában többet – igényes társaságot és barátnő-élményt – jelentettek a férfiak számára, mint a szimplán szexuális szolgáltatást nyújtó kéjhölgyek. A legújabb kor hetérái exkluzív partikon vesznek részt, luxushotelekben és a társadalmi elit rendezvényein mutatkoznak, és persze milliókat keresnek. Utánajártunk, hogyan lehet valakiből exkluzív kéjhölgy.
A frissen berendezett lakásokban elsőre a textilek hiánya tűnik fel. Az ablak előtt, a díszpárnákon, a padlón, vagy a bútoron megjelenő puha anyagok a meleg béleltség, az otthonosság jelképei.
Hozzávalók: 60 dkg csirke- vagy pulykamellfilé 2 db kaliforniai paprika (piros és zöld) 2 db paradicsom 25 dkg felkockázott ananász 2 db sárgarépa 2 közepes fej vörös- vagy lilahagyma 2 gerezd fokhagyma kevés sűrített paradicsom Worcester szósz sötétebb szója szósz olaj repcéből, olívából vagy napraforgóból, kinek ami van 1 evőkanál akácméz (esetleg nem túl aromás virágméz) 2 evőkanál alma- vagy…
Hozzávalók: 2 nagy piros édespaprika (vagy több) 3-4 enyhén csípős pirospaprika 1 fej közepes lilahagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1-1 csokor friss petrezselyemzöld és bazsalikom só olívaolaj
Tovább szigorították a biztonsági intézkedéseket a német állategészségügyi hatóságok Nürnbergben és környékén hétfőn, azt követően, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes vírusát azonosították összesen hat, a város területén elhullott vadmadárban.
A cseresznye és a meggy a leggazdagabb antioxidáns-tartalmú gyümölcsök közé tartozik, amelyek megakadályozzák a zsírokat lerakó koleszterin, az LDL oxidációját.
Igenis vannak olyan csajok, akiket érdekelnek a mobilok, és a színükön kívül teljesítményükre is kíváncsiak. Nekik állítottuk össze a legújabb mobilok listáját. Öt darab, abc sorrendben. Pasiknak is.
Szeptemberben bezárja kapuit Amerika legrégibb vidámparkja, amely egyúttal Woody Allen kedvence is. Coney Islandet az új tulajdonos kétmilliárd dolláros befektetéssel kívánja a mai kor igényeihez alakítani. A multiplex mozik, a hatalmas fedett uszoda, a kávézók, éttermek, és üzletek, valamint a "pszichedelikus" körhinta, valamint szálloda építését számos sztár ellenzi, köztük Spike Lee, Woody…
Míg hazánkban a nők egyre jelentősebb hányada a császármetszésre szavaz és így hozza világra gyermekét, a világ más országaiban a természetes szülés a nyerő. Divat vagy félelem a fájdalomtól?