Magyarországon paracetamol-túladagolás miatt eddig még nem halt meg senki. Világszerte a túladagolásos mérgezések feléért a szabadforgalmazású paracetamol felelős!
Az alkoholizmus ma is az egyik legfontosabb népegészségügyi probléma hazánkban. A mértéktelen alkoholfogyasztás felelős többek között a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért, elősegíti a májzsugorodás és ehhez kapcsolódóan a májrák kifejlődését, növeli a szájüregi rákok kockázatát, és súlyos testi, szellemi leépüléshez vezet.
Az Egyesült Államokban hamarosan megjelenik egy újabb könyv fogyni vágyóknak, amely azonban nem csak a kalóriabevitel csökkentésére ad tanácsokat, hanem megelõzhetõk vele az élelmiszer-fogyasztás negatív környezeti hatásai is.
Hozzávalók: 1 kg reszelt alma (vagy más gyümölcs) 50 dkg keksz 20 dkg cukor 5+3 dl víz 3 csomag pudingpor (vaníliás) A mázhoz: 4 evőkanál kakaó 4 evőkanál porcukor 8-10 evőkanál víz 5 dkg vaj
Hozzávalók a palacsintához: 20 dkg liszt 2 db tojás 1 kiskanál só 2 dl viz 0,5 dl olaj 3 dl tej A töltelékhez: 4 db hagyma 40 dkg sovány disznóhús 1 dl tejföl pirospaprika kakukkfű köménymag tárkony só bors
Vízi járművet sem lehet majd ittasan vezetni Nagy-Britanniában; ugyanolyan szabályokat vezetnek be az amatőr hajósok számára is, mint az autóvezetőknél.
Felrobbant és romba dőlt egy családi ház Budapesten, a XX. kerületben, a tűzoltók egy embert mentettek ki a romok alól, állapota életveszélyes - közölte a Budapesti Tűzoltóság ügyeletes tisztje és a rendőrség. A szakértők szerint gázrobbanás történt.
Bántalmazás, a kiskorú elhanyagolása-e, ha a szülő hagyja elhízni a gyermekét? - ez lesz az egyik témája a brit orvosszövetség júniusi éves konferenciájának. A szigetországban tavaly húsz alkalommal avatkoztak be a gyermekvédők kórosan elhízott gyerekek érdekében.
Sokan szeretnek izgalmas helyeken szeretkezni. Egy felmérés készült 2004-ben, melyben nőket és férfiakat kérdeztek meg arról, hogy hol volt a legextrémebb szeretkezésük.
Az első meleg napsugarakkal megjelennek a csókolódzó párok, a miniszoknya, a kitekert fejű férfiak, s mindezek következtében országszerte beindul az alhasi vérbőség. A szexuális érintkezések száma is meghatványozódik. S mindez csak azért, mert nyár van!
Féltékenységből "agyonlőtte" felesége számítógépét egy férfi az Egyesült Államokban. Azon dühödött fel, hogy az asszony más férfiakkal csetelt a MySpace oldalán.
Ezen a héten nyílik meg az első, idős kutyák gondozására szakosodott intézet Japánban. A japánokhoz hasonlóan a kutyáik is egyre tovább élnek, így növekvő igény van az ilyen és ehhez hasonló szolgáltatásokra.
A nyári hőségben szívesen időzünk valamely medence, tó, vagy akár tenger partján. A frissítő fürdőzés azonban később kellemetlen meglepetéseket tartogathat számunkra, ha nem vagyunk elég óvatosak.
A legtöbb nyári szerelem azért ér véget, mert a nyár is véget ér. A szabadság, a nyaralás keltette szenvedélyes érzések a hétköznapok monotóniájával, a munkával, a háztartási gondokkal cserélődnek fel. Egy esős, hideg hajnalon, amikor csörög a vekker, talán már nem látjuk olyan őrjítően kedvesünket, mint néhány hónappal ezelőtt.
Az MDF szerint szükség van a versenyre az egészségügyben, de nem a biztosítók, hanem a szolgáltatók versenyére. A kötelező általános egészségbiztosítás keretei között ez a minőségjavítást eredményező verseny megteremthető.
Harmincnyolcadszor is megbukott a középiskolai vizsgán az a 73 éves indiai farmer, aki megfogadta, hogy addig nem házasodik meg, amíg sikeresen át nem jut a megmérettetésen.
Ugye Ön is arról álmodozik, milyen jó lenne párjával kiruccanni valamilyen csodálatos tenger- vagy óceánpartra, ahol kék a víz, fehér a homok, finom ételek és italok, barátságos vendéglátók fogadják?
A fapados easyJet olyan rövid távolságú repülőgépet tervez, amely jelenleg használt gépeinél 50 százalékkal alacsonyabb széndioxid-kibocsátású, és ezzel hatékonyan támogatja a repülőgépiparban is az üvegházhatást okozó gázok csökkentésére irányuló globális törekvéseket. A gépet 2015-ig szeretnék legyártatni.
A velünk élő kedvencek hordozhatnak és terjeszthetnek olyan kórokozókat, amelyek az embert is megfertőzhetik, ám helyes tartás mellett a kutyák és macskák nem jelentenek veszélyt a környezetükre.
A gyermeknemzéshez mindig is ketten kellettek, ám csak mostanában kezd elterjedni az az otthon elvégezhető teszt, amely a párok mindkét tagjának termékenységét képes rövid idő alatt felmérni, s ezzel tájékoztatja a gyermekvállalásra készülőket a fogamzás esélyeiről anélkül, hogy rögtön orvoshoz kellene fordulniuk.
A világ legvékonyabb laptopját tervezi az Intel, és a prototípusról már elég sok információ kiszivárgott annak ellenére, hogy a cég még nem jelentette be hivatalosan, mikor kívánja piacra dobni az Intel Metro nevű, hordozható számítógépet.
Egy amerikai cég olyan, kifejezetten nőknek készült bicskát dobott a piacra, amiben nincs hagyományos kés. Már pont kikérnénk magunknak, de szerencsére bornyitó és csipesz van benne.
A mai divat egyik jellemzője, hogy a nagy luxusmárkákat rendszerint világhírű sztárok képviselik jó pénzért, s mindezt egy igen jól szabályozott marketinggépezet irányítja. Ebbe az óramű pontossággal járó mechanizmusba szórnak homokot a rosszul öltözködő hírességek, akikre egészen kivételes esetekben maguk a cégek szólnak rá, hogy ne viseljék így a kreációikat.
Ön is őrizget gyönyörű és szívmelengető emlékeket nyári szerelmekről, románcokról? Van, amit utólag már másképp csinálna? Talán jó lett volna ismerni az egynyári kalandok aranyszabályait!
Országos átlagban 2 százalékkal emelkedett, a fővárosi szállodákban viszont csökkent a vendégéjszakák száma - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséből.
Egészségügyi szakokon tanuló egyetemi hallgatók hajlamosabbak a rosszabbul aludni a humán szakos hallgatókhoz képest - derül ki az Alvásszakértők Szövetségének 21. éves ülésén.
Az életüket kockáztatják azok az orosz férfiak, akik arcszeszt vagy tisztítószereket isznak - derül ki egy brit kutatásból. Sokan ezeket a terméket fogyasztják alkohol helyett, mert olcsóbbak a valódi szeszesitaloknál.
Csaknem egyéves tárgyalás után a német Bundestag febr. 2-án eldöntötte az egészségügyi reformot és febr. 16-án a kereken 600 oldalas törvénycsomag a Bundesratba került. Miután az utolsó döntési hatóság, Horst Köhler ugyancsak aláírta az egészségügyi refomtörvényt, a vitatott reform, mint tervezték, ápr. 1-jén hatályba léphetett.
Világszerte férfiak milliói álmodoznak szebbnél szebb címlaplányokról. Ezek között a bombázók között akadnak olyanok is, akiknek amellett, hogy külsejük előnyös, bankszámlájuk is igen csábító. A dögös milliárdoslányok sorába olyan szépségek tartoznak, mint Ivanka Trump, Paris és Nicky Hilton, vagy az orosz fémkirály lánya, Anna Aniszimova.
Szicília az ellentétek szigete, Palermo és Catania, a két legnagyobb városa pedig különbözőbb már nem is lehetne. Az egyiket a valaha volt, mára megkopott, vagy inkább patinás pompa jellemzi, míg a másikat többször nevezték ki Európa legveszélyesebb városának. Mégis, a két ellentét jól megfér egymás mellett, persze csak, ha nem a futballról van szó.
A látáskárosultak idei futóversenyén sok mindenre rájöttünk, például arra, hogy néha nem jól értjük, mit jelent az esélyek egyenlősége, és nem a megfelelő módon segítünk. Beszámoló és útravaló.
Kétségtelen, hogy - főként a férfiak számára - a pucér hölgyeket ábrázoló felvételek jelentik a Szegeden látható sztereófotó kiállítás legérdekesebb, legpikánsabb részeit. A tárlaton kiállított háromdimenziós fényképeknek köszönhetően úgy érezzük, mintha jelen lennénk a múlt jelentős vagy éppen mindennapos eseményein.
Átfogó katalógust jelentetett meg a LED világításról a be light! és a Zaj Stúdió. A több mint százoldalas kiadvány kimerítő alapossággal foglalkozik a LED-es technikákkal, az eszközökkel, és a LED-világításban rejlő lehetőségekkel.