Testünk jól megtervezett, csodálatos szerkezet. Ha megfelelően adagoljuk neki a hasznos üzemanyagot, az időskorig különösebb baj nélkül működik. Ellenkező esetben viszont akár komoly gondokat is okozhat.
Biztos Veled is előfordult már, hogy egy nehéz nap után a legkevésbé sem volt energiád ahhoz, hogy még összeüss a családnak valami finom, laktató vacsorát. Lehet, hogy annyira későn értél haza, hogy már a bevásárlásra sem jutotta az erődből? Ilyenkor nem árt utánanézni, mi lelhető fel a konyhaszekrény polcain és a kamrában.
A stressz és a bosszúság adrenalint juttat a vérbe. Ez a stresszhormon, mint tudjuk, barázdákat váj az erekbe, elősegíti az érelmeszesedés és a trombózis kialakulását, melynek révén felelős a szívinfarktusért, illetve az agyvérzésért.
Kevés magyar turista számol azzal, hogy Törökországban jelentős a hastífusz, egyéb mediterrán országokban pedig a Hepatitis-A kockázata. Ráadásul ez utóbbit úgy is el lehet kapni, ha véletlenül rálép valaki egy fertőzött kagylóra.
Elbocsátják azokat a kínai tisztségviselőket, akikről kiderül, hogy szeretőt tartanak. A lépéssel a kormány az erkölcsöt szeretné erősíteni - és csökkenteni a korrupciót.
Vajon ki ne ábrándozott volna arról, hogy legalább egyszer az életben egy igazi luxusszállodában száll meg, ahol császárnak érezheti magát, és amely gyönyörű környezetével, felséges ételeivel, italaival elvarázsolja a vendéget? Ezek a szállodák pontosan ilyenek, a világ legkülönbözőbb helyein, de nem ám akárhol!
Már hat hónapos korban elkezdenek hazudni a gyerekek - állapították meg brit viselkedéskutatók. Az eredmény őket is meglepte, eddig ugyanis a pszichológusok meggyőződése volt, hogy négy éves kor alatt az agy nem elég fejlett a hazugság bonyolult "művészetére".
Mindössze négy napra szakított Vilmos herceg és barátnője, Kate Middleton, azóta is folyamatosan találkoznak titokban. "Imádják egymást" - derítette ki a lap.
Nem a gyerek, hanem a házimunka megosztása a jó házasság titka - derült ki egy amerikai közvélemény-kutatásból. A gyereknél ma már fontosabb a hasonló jövedelem, a bizalom és a boldog szexuális élet is.
Előző héten a legtöbb egyetemen és főiskolán lezárult a vizsgaidőszak. A legtöbb diák ilyenkor megkönnyebbülten rohan az első strandra, vagy szórakozóhelyre, hogy megünnepelje a sikeres, vagy sikertelen félévét. De mi kell ahhoz, hogy jól zárjunk egy vizsgaidőszakot? A következő 10 pont megadja a választ:
Az utazás, a járművel való közlekedés legtöbbször kellemes élmény. Annak azonban, aki az utazási betegségnek nevezett tünetegyüttesben szenved, ez az út sajnos rendkívüli megpróbáltatást is jelenthet. A betegség leggyakoribb formája a tengeribetegség.
Több ezer angliai kocsmában engedték meg a tulajdonosok a vendégeknek, hogy rágyújtsanak, annak ellenére, hogy vasárnap reggel óta tilos dohányozni a nyilvános helyeken. Egy leleményes kocsmatulajdonos otthona részévé tette ivóját, így a pöfékelést is engedélyezhette.
Segít a hűsítő zuhany, a forró tea, a jéghideg fagylalt és a pihenés Különösen megterhelő a nyári forróság a várandós anyukák számára, akik néhány kiló súlytöbbletet cipelnek a kis jövevény miatt. Ilyenkor jól jön néhány hűsítő tipp, melyek segítségével könnyebb elviselni a hőséget.
"A vikingek visszatértek. Készüljetek!" - ezzel a felkiáltással indította útnak a kapitány a világ legnagyobb újjáépített viking hajóját. 65 önkéntes indult útnak a dániai Roskilde kikötőjéből, hogy kizárólag evezők és a szél segítségével eljussanak a Dublinba.
Csalánkiütés egyik napról a másikra, teljesen váratlanul is jelentkezhet. Gyakori eset, hogy mire orvoshoz fordulunk, a tünetek már elmúlnak. Mi lehet mégis felbukkanásuk hátterében, mire figyeljünk?
Kapcsolatot ápolni sokféle szinten lehet, ezen pedig egész biztosan megéri! A különböző afrodiziákumok hatásosságáról ugyan megoszlanak a vélemények, de szerintem nem lehet véletlen, hogy ezeknek az ételeknek a nevét ilyen jól megőrizte a "kollektív emlékezet"...
Július elsejétől lépett életbe az a rendelet, mely módosítja a vizitdíj befizetésének szabályait. Azoknak, akik beutaló nélkül látogatnak szakrendelésre, a jövőben 600 forint helyett 1000 forintot kell majd fizetniük.
Komoly halláskárosodást okozhat a koncerteken vagy kocsmákban hallható hangos zene. A szórakozni járó fiatalok jelentős része érzékeli, hogy cseng vagy zúg a füle, ám nem tesznek semmit a megelőzés érdekében.
A világ legdrágább élő művészévé lépett elő Damien Hirst. A polgárpukkasztó brit művész egyik munkájáért, egy gyógyszeres szekrényért közel 9 millió fontot fizettek a londoni Sotheby's aukcióján.
Amerikai kutatók eredményei alapján a nanorészecskék ígéretes gyógyszerszállító eszköznek bizonyulhatnak a zöldhályog esetében, és az eddigieknél hatékonyabb kezelést ígérnek.
Itthon szerencsére csak a biciklizéshez kényszerülünk maszkot hordani, Japánban viszont már a mindennapi élet elengedhetetlen kelléke. Kézenfekvő volt, hogy újítanak majd. Így is tettek.
Az agyi vérkeringési zavar az 55 évesnél fiatalabb magyarok körében eléri az uniós átlag hatszorosát, az idősebbekkel együtt is meghaladja a dupláját. Inszomniában, vagyis alvászavarban minden harmadik ember szenved Magyarországon.
A jelenleg is forgalomban lévő, fülbe ültethető implantátumok hangminősége egy apró változtatással nagymértékben feljavítható: amerikai kutatók macskákon végzett kísérletek során próbálták ki új fejlesztésüket, amely közvetlenül a hallóidegekhez szállítja az információt.
Érdekes kiegészítőt készített nemrég egy amerikai cég, amely egy mechanikus órát keresztezett egy mandzsettagombbal. Az eredmény egy sajátos hibrid lett, a számlapot pedig nyakláncon mellékelték.
A gyógyszerhamisítás nem csupán a fejlődő országokban probléma. A szakértők aggódnak, mert az EU országaiban is drámai emelkedés figyelhető meg e tekintetben. Az Európai Bizottság utolsó vámstatisztikája riasztó. Az EU határain belül több mint 250 millió hamis terméket foglaltak le, ami 330 százalékos növekedésnek felel meg az elmúlt időszakhoz képest.
A fehérbőrű gyermekek körében a legnagyobb a cukorbetegség aránya az Egyesült Államokban, s a kór elterjedtebb, mint gondolták - olvasható az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szakfolyóiratában.
Ha elveszünk a részletekben, arról izgő-mozgó szemgolyónk tehet: tekintetünk kisléptékű, akaratlan ugrálása segíti agyunkat a vizuális finomságok felderítésében, miközben egy képre fókuszálunk. Bár a most közzétett legújabb kutatás is hagy még megválaszolatlan kérdéseket, fontos lépést tesz egy immár ötvenéves vita lezárása felé.
A San Francisco-i egyetem kutatói egy olyan gént azonosítottak, melynek mutáns formája egy ritka alvási rendellenességet okoz. A rendellenesség jellemzője, hogy az érintettek cirkadián ritmusa - napi biológiai órája - felgyorsul, így ők a normálisnál sokkal korábban ébrednek, és sokkal korábban is fekszenek le.
Amerikai kutatóknak állatkísérletek során sikerült visszafordítaniuk egy értelmi fogyatékosságot okozó kromoszóma-rendellenességet, s ennek alapján remélik, hogy kifejleszthető olyan gyógyszer, amely emberben is hatásos e betegség ellen.
Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a vizitdíj bevezetése óta 20 %-kal csökkent az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma, s a felmérések azt bizonyítják, hogy a hálapénz összeges és gyakorisága is visszaszorult.
Ősszel indul, előreláthatólag 2009-re fejeződik be a Vitra Weil am Rheinben lévő múzeumának bővítése. A formatörténeti génbank legújabb egységének megtervezésére ezúttal is sztárépítészeket kértek fel. A Herzog & de Meuron iroda egymásra rakott hagyományos épületekkel jelentkezett.
Nyáron a legnagyobb hülyeség a tévé előtt tölteni az időt. Ha mégis megtesszük, jobb, nem árt ha szórakoztató és érdekes alkotásokat nézünk meg. A sportot sem elfelejtve, a héten, ezeket.
Egyre nő a fagylaltporok és szirupok növekvő választéka. Ezek ízesítésnek, színének, valamint elnevezésnek csak a fantázia szab ma már határt, így nem csoda, ha már Viagra és a James Bond nevű finomsággal is találkozhatunk.
A gazdag kertvárosokban játszódó amerikai filmekből sok mindent irigylünk, de tudjuk, hogy soha nem lesz mexikói bejárónőnk, sem űbertrendi kanapénk. Bortartónk viszont lehet. Lista a legszebbekből.
Kétségbeesetten keresnek párt az egyik utolsó galapagosi teknősnek, de valószínűleg hiába. Magányos George-ot ugyanis soha nem érdekelte a másik nem, talán azt sem tudja, mit kéne csinálnia - állítja egykori gondozója.
A Daganatok.hu új fejezetekkel bővült összeállításából megtudhatja, mik az emlőrák kezelésében elért legújabb eredmények: hogyan hat a HER2 pozitív emlőrákra alkalmazott, illetve a daganat érképződését gátló célzott terápia? Mi a modern sugárterápiás eljárás lényege?
A terhes nőknél a finom por belégzése kihat a magzat fejlődésére - mutatta ki egy müncheni kutatás, amelynek keretében több mint ezer anyát vizsgáltak meg.
A rendőrök megállították és megszondáztatták a 39 éves egykori teniszcsillagot, Boris Beckert, mikor autójával elhagyta a wimbledoni teniszközpontot szombat este.
Műtét nélkül, injekcióval eltűntethetőek a fölösleges zsírpárnák. Az amerikai kutatók találmánya segíthet az elhízás miatt kialakuló betegségek - a diabétesz és a szívbetegségek - megelőzésében, és új lehetőségeket kínál a plasztikai sebészek számára is.
A tejberizs többféleképpen készíthető, de aki csokikrémes, pálmafás, Beach Boys-os hangulatú desszertet szeretne, az csak a mi receptünk segítségével valósíthatja ezt meg. Nemisbéka főz.
Anyagi ellehetetlenülésükkel és a család megbomlásával indokolta szörnyű tettét búcsúlevelében az a hatgyerekes családanya, aki két kétéves ikerfiával kivetette magát egy 8. emeleti ablakból még vasárnap este Debrecenben.
Hozzávalók 12 darabhhoz: A tésztához: 5 dl tej 1 db tojás 1 db tojássárgája 2 evőkanál olaj 1 tasak csokoládé pudingpor 20 g liszt A töltelékhez: 35 dkg magozott szilva 8 dkg cukor 5 evőkanál víz Fahéjreszelék 3 evőkanál rum + a sütéshez olaj és a díszítéshez porcukor