2007. július 5. csütörtök

júl. 5
0:37
Légy a pszichológusod, írd meg életed regényét (HáziPatika.com)
Gondolataink, érzéseink folyton változnak, csak úgy tudjuk alaposabban megfigyelni és megőrizni őket, ha rögzítjük. Igaz ez az egész életünkre: az események egymás sarkát tapossák, a múló pillanatot nem lehet megállítani, de képét...
júl. 5
0:37
Óvatosan az internetes társkereséssel! (Blikk.hu)
Egyre többen vannak, akik az interneten próbálják megtalálni az igazit.
júl. 5
0:38
Olvasnivaló: Nyári folyadékpótlás - nemcsak italokkal (Mindmegette)
A korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás része a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása is. Egy egészséges, felnőtt embernek úgy 1,5-2 literre van szüksége naponta. Nem árt figyelembe venni, hogy a szervezet víztartalma a korral előre haladva egyre csökken, és a kiszáradásra leginkább a gyerekek és az idősek érzékenyek.
júl. 5
0:46
Igen, rákos vagyok. Süketek és vakok között (eletforma.hu)
Egyre nehezebb írnom. Minél nagyobb, és megemésztettebb a baj, annál csendesebb, ügyetlenebb az ember. Körüljárta a lehetőségeit agyilag, szétnéz és megtudja, azt ami tudható és elvárható... és érti, elfogadja és persze tapasztalja is, hogy erre nincs emberileg alkalmazható, empátia. Már mindent körüllengett a halál elfogadása és ez már egy más állapot.
júl. 5
5:07
Ha így fáj a feje, azonnal menjen orvoshoz! (eletforma.hu)
Már megint fáj a fejem... kibírhatatlan a nyomás, így bekapok egy (két, három...) fájdalomcsillapítót. Persze nem enyhül. Most mit tegyek? Lehet, hogy ez már nem frontérzékenység, hanem valami sokkal komolyabb dolog?
júl. 5
5:09
"Úgy írták fel a szteroidokat, mint a cukrot" - fordulat a családjával végző sztár ügyében (inforadio.hu)
Egyre biztosabb, hogy a szteroidok is szerepet játszottak a családjával, majd magával is végző pankrátor tettében. Egy rendőr kiemelte: három-négy hetente tíz hónapra elegendő gyógyszert írtak fel a sportolónak. Az illegálisan tevékenykedő orvost letartóztatták.
júl. 5
5:57
A 3 leghatásosabb gyógynövény! Próbálja ki! (eletforma.hu)
Ha Ön is azon több millió ember közé tartozik, akik minden nagyobb frontátvonuláskor rosszul vannak, akkor itt az ideje, hogy tegyen valamit a fejfájás, a fáradékonyság, a levertség, az ingerlékenység és a belső feszültség ellen!
júl. 5
5:57
Bordélyt nyit Hollywood madámja - kizárólag nőknek! (inforadio.hu)
Hollywood madámja visszatér! Heidi Fleiss azonban ezúttal legálisan akar bordélyt nyitni Nevada államban - méghozzá kizárólag nőknek.
júl. 5
6:03
Fény derült a teniszcsillag titkaira (inforadio.hu)
Az egész világ bámulattal figyeli Serena Willliamst, aki nem éppen filigrán alakja ellenére folyamatosan a teniszezők élvonalához tartozik. Az amerikai teniszcsillag a jelenleg zajló wimbledoni Grand Slam-tornán is remekelt. Most kiderült, mi a titka.
júl. 5
6:16
"Rossz példát mutattam, de megfizettem érte" (inforadio.hu)
Az állandó fogyókúra és a túlzott testedzés miatt valószínűleg nem lehet soha gyereke az ismét összeálló Spice Girls egyik énekesének. Mel C azt is bevallotta: bűntudat gyötri azok miatt a lányok miatt, akik azért lettek betegek, mert olyan soványnak akartak kinézni, mint ő.
júl. 5
7:10
Meleg, nedves, és mindig jön... (eletforma.hu)
Először csak azt látjuk a televízióban, hogy megint melegfront jön, egy jó kis esővel együtt. Már előre félünk attól, hogy fogja szervezetünket megviselni az újabb időjárás-változás. Először csak nyomást érzünk a fejünkben, majd egyre erősebbé válik a fájdalom. Gyakorlatilag munkaképtelenné válunk, hiszen hasogat, lüktet...
júl. 5
8:11
Ez a legkellemesebb öngyilkosság! (eletforma.hu)
Nyáron senki sem szeret rikító fehér bőrrel járkálni az utcákon. Ezért mindent megteszünk azért, hogy csoki barnára süljünk. Eszetlenül, több órára kifekszünk a napra, és csodálkozunk, ha utána két napig ég a bőrünk. Azok, akiknek pedig nincsen idejük naphosszat a strandon heverészni, inkább a gyorsabb szolárium megoldást választják. Vajon melyik a jó választás? Melyik az egészségesebb?
júl. 5
8:24
Huszonöten haltak meg egy szórakozóhelyen történt robbanásban (inforadio.hu)
Huszonöten meghaltak, 33-an megsérültek Észak-Kínában, egy karaoke bárban történt robbanásban.
júl. 5
8:25
Megjelentek az első parlagfűpollenek a levegőben (origo.hu)
Megjelentek az első parlagfűpollenek a levegőben, s lehet, hogy Magyarország déli részén már a jövő héten légköbméterenként tíz fölé emelkedik majd az allergén virágporszemek száma. Ez a parlagfűre igen érzékenyeknél már most allergiás tüneteket válthat ki.
júl. 5
9:14
Sötétségbe borult Grúzia (FigyelőNet)
Áramszünet miatt sötétségbe borult szerda késő este a grúz főváros és a kaukázusi ország nagy része, a súlyos üzemzavar az energiaügyi miniszter szerint összesen mintegy két és fél millió embert érintett.
júl. 5
9:14
Igaz, hogy a férfiak félnek az okos nőktől - De szellemi társat is keresnek! (ma.hu)
A férfiak olyan nőt keresnek, aki betölti a hagyományos női funkciókat, de egyben szellemi társuk is - Mi hát az alapja annak, hogy a férfiak félnek az okos nőktől?
júl. 5
9:14
Hova tegyem a gyereket nyáron? (nana)
Minden évben visszatérő gond, hogy milyen programot, nyaralást, értelmes elfoglaltságot szervezzünk a gyereknek a két és fél hónapos iskolai vakációra. No és hová tegyük a kicsit, amíg bezár az óvoda? Utánanéztünk.
júl. 5
9:16
Vigyázzon a bolti szendvicsekkel! (inforadio.hu)
Érdemes vigyázni az előrecsomagolt szendvicsekkel. Egy brit kutatás szerint ugyanis annyi sót tartalmaznak, mint a chipsek.
júl. 5
9:17
Feketelistán az összes indonéz légitársaság (FigyelőNet)
Európai Bizottság szerdán biztonsági megfontolásokból mind az 51 indonéz légitársaságot az uniós repülési tiltólistára helyezte. Ezzel az indonéz társaságok - köztük a nemzeti Garuda légitársaság - nem repülhetnek az EU-ban.
júl. 5
9:22
Ezekre az ételekre van szüksége nyáron a szervezetének! (eletforma.hu)
A mi kis családunk nem mondható nagyétkűnek a nyáron- van, hogy megelégszünk a napi folyadékadagunkkal, esetleg egy kevés gyümölccsel. Én magam is kerülöm a konyhában való hosszas sütést-főzést, inkább gyors, könnyen elkészíthető, egyszerű ételt próbálok az asztalra tenni.
júl. 5
9:32
USA: rövidesen Kaliforniában is engedélyezik az eutanáziát? (orientpress)
Oregon az egyetlen amerikai szövetségi állam, amely legalizálta az orvosok által végzett eutanáziát. Azok az emberek, akiknek 6 hónapnál rövidebb a várható élettartamuk, az orvosukkal halálos gyógyszeradagot irathatnak fel, ám a szakember a bevételnél már nem segíthet. Most újból az újságok címlapjára került a téma, mert Kaliforniában is hasonló törvénytervezetről vitáznak.
júl. 5
9:34
Luxus körülmények között várakozhatunk a gatwicki reptéren (origo.hu)
Talán még sokan emlékeznek arra megható tortúrára, amelyet Tom Hanks élt át a Terminál című filmben, amikor hónapokig nem engedték ki a tranzitból. Ha legközelebb valaki ilyen helyzetbe kerül, a Yotel nevű reptéri szálloda-szolgáltató cégnek köszönhetően luxus körülmények között töltheti a várakozási időt.
júl. 5
9:36
"Utálom, hogy az apám a szexjeleneteimet nézi" (inforadio.hu)
Sienna Miller beszámolt arról, mit utál a legjobban: a tudatot, hogy filmjeinek szexjeleneteit az apja is megnézi.
júl. 5
9:37
Grease-stílus a Pradától (Borsa)
A Prada tervezői legújabb kollekciójuk megalkotásakor ahhoz a stílusirányzathoz nyúltak vissza, amit leginkább a Grease című filmből ismerhetünk. Nem kizárt, hogy ezzel újabb divatlavinát indítanak el.
júl. 5
9:44
Hol legyen a kanapé? (Lakáskultúra)
A kanapét a közlekedés szempontjából haszontalan térdfal elé állítsuk, ülő helyzetben, főleg ablak alatt ugyanis nem zavaró az alacsony tetősík.
júl. 5
9:46
Tároló és lépcső (Lakáskultúra)
A mosdó alatti bőröndben tiszta törölközőket tárolhatunk. Ha elég kemény a fedele, szükség esetén a legkisebbek rá is állhatnak, így jobban hozzáférhetnek a mosdóhoz.
júl. 5
9:48
Vitorlát bonts! (Lakáskultúra)
Amikor a szárazföldön már elviselhetetlen a hőség, ráadásul kifogytunk az összes hűsítő megoldásból, bontsunk vitorlát, és fedezzük fel a hajózás örömeit.
júl. 5
9:50
Ne félj, kattints bátran! (Lakáskultúra)
A minap vásároltam egy kávéfőző gépet az egyik népszerű webáruházban (www.konyhabolt.hu). Hat kattintásra és néhány adat megadására volt szükség a művelethez. Azt hiszem 5 perc alatt végeztem…
júl. 5
10:22
Kell nekünk az izzadás? - Botoxot rá! (ma.hu)
Izzadás, verejtékezés... Kell ez nekünk? - A kérdés jogos, hiszen a legtöbb ember kellemetlen élményként éli meg a verejtékmirigyei működését. Különösen akkor, ha az túlságosan intenzív, ezért beilleszkedési zavarokat is okoz...
júl. 5
10:25
"Arról beszéltek, hogy elvágják a torkomat" (inforadio.hu)
Rémálom volt - foglalta össze érzéseit a 114 napos fogva tartásáról a BBC Gázában elrabolt újságírója. Alan Johnston kollégáinak elmondta: néha már biztos volt abban, hogy nem éli túl.
júl. 5
10:25
7 százalékkal nőtt a szálláshelyek bevétele (FigyelőNet)
Az év első öt hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma 3 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek összes árbevétele folyó áron 7 százalékkal emelkedett, miközben a szálláshely-szolgáltatás területén az áremelkedés ugyancsak 7 százalékos volt.
júl. 5
10:25
Heti 3-4 kilót fogyhat a csodadiétával: ehet, amennyit csak bír? (eletforma.hu)
Ön is hallott már olyan fogyókúrákról, melyeknek az a lényege, hogy annyit ehet, amennyit csak kíván? De nem hitt benne? Mi megkerestük ezeket a diétákat, és megpróbáljuk megsaccolni, mennyire lehetnek hatásosak!
júl. 5
10:27
A pénz tényleg nem boldogít (inforadio.hu)
Egy ausztráliai kutatás igazolta a Beatles slágerét, miszerint a pénz nem boldogít. Az emberek döntő többsége ugyanis az örömteli dolgok között nem jelölte meg a pénzt.
júl. 5
10:32
Szem és fül nélküli vámpírok - Vigyázat, újra támad a kullancs! (ma.hu)
A parányi vérszívók fákon, bokrokon, fűszálakon tanyázva lesnek áldozataikra - Tévhit, hogy főként az erdőben, a mezőkön dolgozó munkásokra és vadászokra jelentenek veszélyt!
júl. 5
10:42
Észrevétlen plusz húsz kiló! - A férfiakat is fenyegeti az elhízás (ma.hu)
A férfiakat, főleg a középkorúakat, éppúgy fenyegeti a nemszeretem súlygyarapodás veszélye, mint a nőket - Ha évente csak 2 kg pluszt "szednek fel", az 10 év alatt már 20 kg-ot jelent.
júl. 5
10:43
Tuti zsírégető, egy csomó extrával (nana)
Bár sokan még azt sem tudják, eszik-e vagy isszák a spinninget, máris itt az aquaspinning. Avagy: vizibringa a medencében... A Gyöngy összeállítása.
júl. 5
10:45
Egyévesek a csodaikrek (inforadio.hu)
Marcia és Millie Biggs-ről kevesen mondanák meg, hogy egy évvel ezelőtt, alig néhány perc különbséggel születtek meg ugyanattól az anyától. Az ikerterhesség igen ritka, az azonban igazi különlegesség, hogy egy ikerpár ennyire eltér egymástól: egyikük fekete, másikuk fehér.
júl. 5
11:24
Csúcsgasztronómia a Balatonon: Kistücsök (origo.hu)
A Balaton környékén ma már nagykorúvá érett borkultúráról beszélhetünk, hiszen akad jó néhány termelő, akik világszínvonalon űzik mesterségét. Ilyen mértékű változás a gasztronómiában sajnos még nem történt, de már vannak biztató jelek arra nézve, hogy lassan mást is ehetünk itt, mint lángost, rántott hekket és palacsintát. A balatonszemesi Kistücsökben például.
júl. 5
11:24
A kávé kivédheti a szemhéjrángást (origo.hu)
Egy Olaszországban lefolytatott vizsgálat szerint a kávéivással bizonyos fokig megelőzhető a szemhéj görcsös rángásának kialakulása. Az orvosi szóval blepharospasmus-nak nevezett idegi eredetű betegség súlyos esetben akár funkcionális vaksághoz is vezethet.
júl. 5
11:24
Horoszkópod megmondja, mivel gyógyítsd magad! (eletforma.hu)
Sokak szerint igaz az, hogy születésünk dátuma elárulja, milyen betegségekre vagyunk hajlamosak. De vajon azt tudta, hogy horoszkópunk azt is megsúgja nekünk, milyen gyógynövényekkel gyógyíthatjuk leghatásosabban magunkat? A gportal.hu összeállítása segítséget nyújt ebben!
júl. 5
11:24
"Rögtön arra gondoltam, hogy ez terrortámadás" (inforadio.hu)
Halálra rémültek a terrortámadást gyanító utasok az egyik fapados légitársaság gépén, mert az hirtelen süllyedés bekezdett, és rövid idő alatt 7 ezer méterrel csökkent a repülési magassága.
júl. 5
11:33
A rendőr megfogta a fiatal lány fenekét (inforadio.hu)
Japánban letartóztatták a nemi egyenlőség miniszterének egyik testőrét, miután az molesztált egy főiskolás lányt egy vonaton.
júl. 5
11:38
Recept: Krémsajtos bolognai (Mindmegette)
Elkészítési idő: kb.15-20 perc Hozzávalók (2-3 adag): 20 dkg spagetti 3 evőkanál olaj 25 dkg darált sertéshús 1 gerezd fokhagyma 1 tasak KNORR Bolognai spagetti Rafinéria 1 doboz (12,5 dkg) tejszínes krémsajt
júl. 5
11:43
Recept: Túrós tészta másképpen (nana)
Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (4 adag): 30 dkg túró 2-3 gerezd fokhagyma 3 dl főzőtejszín 1 tasak KNORR Carbonara spagetti Rafinéria 1 zacskó tészta (kocka vagy spagetti) oregano só bors olaj egy ujjnyi vastag szalonna ízlés szerint
júl. 5
11:44
"Pirkadatkor kezdenek; az utcákon senki nem juthat át" (inforadio.hu)
A maffia kezében van az illegális lóversenysport Olaszországban. A titkos futamokat, amelyek hatalmas bevételt hoznak, a városok utcáin tartják, a lovakat pedig, ha nem elég gyorsak, gyakran lelövik, vagy halálra kövezik.
júl. 5
12:39
Napi két kocka étcsokoládé csökkenti a vérnyomást (hvg.hu)
Napi két kocka étcsokoládé csökkenti a vérnyomást, anélkül, hogy hizlalna - állapították meg német tudósok.
júl. 5
12:39
Vérnyomást csökkent a feketecsokoládé? (ma.hu)
Ezt tűnik ki abból a felmérésből, amelynek eredményét amerikai kutatók ismertették a Journal of American Medicine című orvosi folyóiratban.
júl. 5
12:40
Metróbaleset Londonban (FigyelőNet)
Kisiklott csütörtök délelőtt a londoni metró egyik zsúfolt szerelvénye. Az utasokat az alagútból kell kimenteni.
júl. 5
12:45
Felnőtt játékok méregdrágán (origo.hu)
Nehéz dolog felnőni, talán nem is érdemes. Aki így gondolja, lehet, hogy meséket olvas, társasjátékozik, vagy őszülő halántékkal is szerepjátékot játszik az interneten. A férfiak nagy része talán magának sem vallaná be, de néha szívesen legózna vagy tologatná régi matchboxait, mások őszintébbek, és maradnak a játékoknál örökre: gyűjtik őket, nem sajnálva rájuk akár több százezer forintot sem.
júl. 5
12:47
A tanár lefilmezte verekedő diákjait (inforadio.hu)
Nagy-Britanniában egy évre eltiltották a szakmája gyakorlásától azt a tanárt, aki titokban lefilmezte a verekedő és káromkodó diákokat az osztályteremben.

Keresés