AlieNre lehet számítani: Fotók: AlieN De mielőtt teljesen éjszakai műsorsávvá alakulnánk, nézzünk egy kis technikát, méghozzá a kerámia féktárcsák kopását, amiről a Ferrari 599 GTB kapcsán már volt szó: Ez egy Mercedes-Benz SLR McLaren kerámia fékje, szóval nem igaz, hogy a textúráját úgy megőrzi, ahogy azt láttuk a vadiúj Ferrari 599 GTB-n, a fékbetét igenis szépen lekoptatja ezt a…
A világon két patkánymentes főváros van. Az egyik Budapest, a másik biztos, hogy nem Bamako. Ellenben remek élet van, ezt első kézből tudom. Mi is kivettük a részünk belőle rendesen és annyira teteszett, hogy indulásunk után nem is sokkal visszatértünk még egy éjszakára. De ennyire talán ne szaladjunk előre! Maradjunk csak első bamakoi látogatásunknál, mivel arról [...]
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott és a helyszínen elhunyt az az ember, akit Csömörön a HÉV gázolt el, a település Hunyadi utcai átjárójánál - tudta meg a HavariaPress.
A svéd Volvo autógyár bejelentette, hogy 2004 és 2006 között készült S40 és V50 jelzésű modelljeit, mintegy 82 ezer autót ellenőrzésre visszahív. A közlés szerint a benzinbefecskendező berendezés elektromos ellenőrző rendszerét vizsgálják át és javítják, mert ezekkel kapcsolatban merültek fel műszaki problémák.
Sokan, sokféle módon próbálják összemérni gépeiket, tudásukat. Ez több esetben is igen extrém párosításhoz illetve eredményhez vezet. A mi esetünkben egy robogó és egy lóerőktől duzzadó izomgép csapott össze...
Az Audi nagyon ötletes reklámszpotot kreált az R8 szupersportkocsinak, hogy csak netes vírusfilmről vagy hivatalos kampányról van-e szó, nem tudjuk. A Keresztapa-alaphangulat mindenesetre hatalmasat üt!
A svéd Volvo bejelentette, hogy 2004 és 2006 között készült S40 és V50 jelzésű modelljeit, mintegy 82 ezer autót ellenőrzésre visszahív. A közlés szerint a benzinbefecskendező berendezés elektromos ellenőrző rendszerét vizsgálják át és javítják, mert ezekkel kapcsolatban merültek fel műszaki problémák. Folytatás a címre kattintva!
Tömbösített bemutatót akkor tart egy autógyártó, ha egyik újdonság sem különösebben nagy horderejű vagy üres a kassza. Az Audinál egészen más a helyzet: ők annyi új autóval jönnek ki idén, hogy időhiány miatt az A3 kabriót és az 580 lóerős RS 6 Avantot csomagban kaptuk.
A sportosabb megjelenés mellett, átdolgozott, takarékosabb motorokkal, elektromos tolóajtóval, automatikus váltóval indul harcba a vevők kegyeiért a Mazda hétülésese.
Terrorfenyegetések miatt a Dakar- Rali történetében idén először törölték a világ egyik legnézettebb autós kalandtúráját; a versenyzők azonban nem maradnak futam nélkül.
Nem növekedett jelentősen az ország főútjainak terheltsége - közölte az Útinform ügyeletese az MTI-vel hétfőn reggel, néhány órával a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett vasúti sztrájk kezdete után.
Várakozó Volán-busz a szolnoki pályaudvar bejáratánál. Hajnaltól folytatódik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalán. A VDSZSZ azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozóinak. A…
Szomorú így látni egy luxusautót, biztos, hogy a betonpanelekre parkolás nincs az üzemszerű használati követelmények között. Az eset Prágában történt. Galéria a címre kattintva!
2008. február 4. Mint ahogy azt már mindenki bizonyára hallotta, a svájci Thomas Lüthi, legutóbb Valenciában, egy tesztelés során bukott negyedliteres motorjával és kulccsontját törte. Nem éppen a legszerencsésebb sérülés ez egy motorversenyző számára, ámde így is van jó pár dolog Lüthi keserűségében, aminek örülhet a fiatal sztár. Eltérvén a szokásoktól, Tom nem a MotoGP-versenyzők zöme által…
Peugeot, Citroën és Fiat emblémával ugyanaz az autó? Ez nem akkora csoda, többszörös gyakorlat bizonyítja, hogy a gyártási költségek ekképp történő racionalizálása igenis működik.
2008. február 4. Michael Ranseder, az osztrákok 125-ös reménysége múlt héten a valenciai tesztelések során bukott a szerdai napon, és bizony elég csúnyán megütötte a lábára zuhanó motorja a jobb bokáját. A fiatal osztrák azonban nem tört össze a dolog miatt lelkileg, és bizony a következő jerezi teszteken már motorra szállna. Ranseder szerdai bukását követően rögtön haza utazott Ausztriába, és…
A Renault múlt hét csütörtökön Párizsban tartotta meg 2008-as autója, és valójában egész csapata hivatalos bemutatóját. Az eseményen nekünk is volt szerencsénk részt venni, így testközelből is megtapasztalhattuk, hogyan is zajlik egy ilyen rendezvény.
A barcelonai teszten spanyol szurkolók egy része a McLarent és Lewis Hamiltont gyalázta folyamatosan, aemylet a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) sem nézett jó szemmel.
Budapestről indul április 20-án és Románia érintésével a Balaton környékén fejeződik be az elmaradt Dakar rali pótlásának is tekinthető Közép-Európa Rali – tudta meg lapunk.
Az alapváltozatoktól kizárólag optikai tuningelemekben különböző VW Cross-sorozat harmadik tagja, a CrossGolf sem lóg ki a sorból: ez bizony csak a nevében terepjáró.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Örvendetes dolog, ha egy cég figyelmet fordít arra, hogy esélyt adjon a mozgásukban korlátozottaknak. Az is örvendetes, hogy ezt a gondolkodásmódot már az önkormányzatok is átveszik és közös erővel lépnek fel a bűnözés ellen. Lelki szemeim előtt elképzelem, ahogy egy autófeltörőt tetten ér a biztonsági szolgálat és a polgárőség, majd mikor próbálna elfutni a bűnöző elem, kivágódnak a kocsiajtók,…
A Dodge Challenger elejéről már mutattunk hivatalos képeket, a Chrysler azonban most az autó hátuljáról is nyilvánosságra hozott egy hivatalos felvételt. A tanulmányhoz képest kicsit átalakultak a lámpák, újdonság a fekete csomagtartó-spoiler és visszavettek a kipufogók méretéből. Összességében a szériaváltozat hozza a tanulmány hangulatát, amiért feltétlen dicséret illeti, most szomorkodhatunk…
A Forma-1-es istállók csapatfőnökeit bemutató sorozatunk következő szereplője a Toro Rosso vezetője, Franz Tost, aki mivel kiscsapatot irányít, jóval kevesebb figyelmet kap, mint nevesebb kollégái.
A Fiat kedvezőbb pénzügyi helyzete lehetővé teszi, hogy az évek óta vegetáló Lancia háza táján végre történjen valami. Az áttörést a kompakt Deltától várják, de további három modell piacra dobása várható a közeljövőben.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Michael Schumacher mindent megtesz annak érdekében, hogy a rali-legenda, Carlos Sainz fiát a Forma-1-be repítse, ugyanis leigazolta gokart csapatába a fiatal tehetséget.
Jóval meghaladják az előzetes várakozásokat az Egyesült Államokban frissen bevezetett Smart eladásai, ezért a Mercedes úgy döntött, elkészíti a korábban sikertelen ForFour utódját.
Durván öt évvel bemutatása után a Porsche legyártotta a kétszázezredik Cayenne-t, a jubileumi modell egy 405 lóerős, V8-as motorral szerelt vörös Cayenne GTS volt, mely Közel-Keleten talál majd gazdára. A Porsche hivatalos adatai szerint a 2007 februárjában bemutatott, ráncfelvarrt Cayenne-ből az elmúlt év második felében 20 340-et adtak el, megduplázva az előző évi adatokat. Továbbra is az…
A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher azt követően, hogy befejezte aktív versenyzői pályafutását a Forma-1-ben, tavaly nyáron betársult egyik barátja gokartcsapatába. A gárda pedig most a legendás ralibajnok, Carlos Sainz fiát igazolta le, akiből egy szép napon akár Forma-1-es pilóta lehet, számolt be az f1-live.com.
Újabb tesztpilótát igazolt a Renault istálló: a francia gárda hétfői bejelentése szerint Sakon Yamamoto fejlesztő pilótaként segíti majd a különítményt az idei szezonban.
Az F1 ura, Bernie Ecclestone újra kinyilatkoztatta, hogy könnyen kimaradhat az Ausztrál Nagydíj, ha a szervezők nem hajlandók éjszakai versenyt rendezni.