2008. február 4. A királykategória csapatai számára sok közkedvelt hely van, ahol szeretnek tesztelni, leginkább azért, mert adott helyszínen jók az időjárási feltételek. Ilyen például Ausztráliában, Phillip Island, ahol Európával ellentétben ilyenkor is kellemes, meleg idő fogadja a versenyzőket. Nem véletlen, hogy a Rizla Suzuki csapat oly gyakran látogatott tesztpályája. Már tavaly novemberben…
Nyolc ember sérült meg, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött hétfőn este a Heves megyei Besenyőtelek belterületén - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Korábban sokan éltek azzal a lehetőséggel, hogy a jog nem szabályozta pontosan, kik juthatnak kék villogóhoz, s a megkülönböztető jelzés használatára engedélyt szerezvén, a közlekedési szabályokra fittyet hányva száguldoztak az utakon. Erre ma már nincs mód, mert miután fény derült a visszaélésekre, megszigorították a jogszabályokat. (17 hozzászólás)
2008. február 4-én kezdte meg a Citroen a C4 Pallas forgalmazását Magyarországon, és ez egyben a modell európai premierje is. A fontos bevezetés sikerét olyan reklámfilmmel kívánja biztosítani a Citroen, amellyel a magyar vásárló szívesen azonosul, ezért hosszú évek óta először hazai sztárok - Benedek Tibor és Epres Panni - a C4 Pallas tévészpot főszereplői.
Brit sajtóértesülés szerint több privát istálló is szerencsét próbál idén az FIA túraautós világbajnokságán (WTCC). Van, aki egész szezont vállal, de van olyan is, aki csak néhány futamon indul.
Furcsa ember a magyar, szeret más zsebében turkálni. A képviselők nyilvános vagyonbevallása pedig remek alkalmat kínál erre. Gyorsan bele is kukkantottunk pár érdekesnek tűnő mappába és elszomorodtunk.
A BMW is felzárkózni készül a miniautó-kultuszhoz: a Mininél is minibb kocsit fejlesztenének ki. A név is gyanítható: vagy az Isetta, vagy a Triumph támadhat fel hamarosan. Környezetbarát, de hagyományos motorokról szólnak a hírek.
Még nem tudták megállapítani, ki vezette azt az autót, melyben ketten szörnyethaltak, mikor az letért az útról, s fának csapódott Izsák közelében - értesült a HavariaPress.
Kedden is az előző napihoz hasonló helyzet várható a vonatforgalomban, a sztrájk miatt a vonatok többsége nem indul, ám azok, amelyek hétfőn is közlekedtek, nagy valószínűséggel kedden is járnak majd - mondta Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke kedden reggel az MTI-nek.
A Simpson család apró kitérőt tesz Amerikából, hogy segítsen a francia Renault új reklámkampányában, mely a felfrissült Kangoo előnyeit hivatott bemutatni. A hirdetések 29 országban futnak majd, a start Franciaországban lesz február 9-én. A kampányban Simpsonék a Kangoo szinte minden, családok számára hasznos tulajdonságára rámutatnak majd, az egyik printhirdetésen Homer például a "repülős…
Heikki Kovalainen egyre magabiztosabb a McLarennél: miután Ron Dennis csapatfőnök a napokban bejelentette, hogy versenyzőiket továbbra is egyenlő felekként kezelik, a finn a vb-cím megszerzését tűzte ki célul 2008-ra.
Vonalzók, sablonok és temérdek mennyiségű rajzeszköz fekszik az asztalokon, a fehér lapokon pedig a jövő Nissanjainak formái kelnek életre. Mindez egy budapesti iskola tantermében.
Fernando Alonso elismeri, hogy a Renault-nak pillanatnyilag jelentős a hátránya az élcsapatokhoz képest, de a kétszeres világbajnok szerint a francia gárda a szezon során győztes autót fabrikálhat az R28-asból.
Ma olyan témáról ejtünk szót levélírónk billentyűzete által, ami nem feltétlenül fog bárkit is vidámabbá tenni. Mániás depressziósok innentől ne is olvassanak tovább. Sokan valószínűleg baromira unják az övbecsatolás témáját - de nem baj, mert én (meg remélem, jópáran) a "...meghalt, mert nem használta a biztonsági övet..." tartalmú, nap mint nap előforduló baleseti krónikáktól esek komatikus…
A Super Aguri versenyzője, Takuma Szato annak ellenére bízik abban, hogy csapatának sikerül előrelépnie a 2008-as esztendő során, hogy a japán istálló a legutóbbi két teszten anyagi problémák miatt nem tudott részt venni.
2008. február 5. A Yamaha újonca, a kétszeres 250-es világbajnok, Jorge Lorenzo érte el a leggyorsabb időt a mai nap folyamán megkezdődött sepangi teszten, legalábbis délután 2-ig. A fiatal mallorcai srác mögött a második helyen ötszörös világbajnok csapattársa, Valentino Rossi végzett. Olyan nehéz dolga azért nem volt a nyalókás embernek, ugyanis alig pár versenyző volt jelen az első napon. A két…
A Volkswagen pueblai üzemében volt ok a fiesztára, Mexikóban egyszerre ünnepelték a hétmilliomodik közép-amerikai országban készült VW-t, mely egyben az egymilliomodik új Bogár volt, mely ráadásul tizedik szülinapját ünnepelte. Az új Beetle 1998 januárja óta hódít a piacon, minden, a forgalmazási listán szereplő országba Mexikóból szállítják az autókat. A konszern elnöke, Martin Winterkorn…
2008. február 5. A múlt hétvégén, az olaszországi Milánóban a Superbike-VB mezőnyének egy kis része – mondhatnánk jelentősebb szegmense – bemutatkozott a sajtónak, ezáltal pedig a nagyközönségnek is. Találhatunk köztük már régóta az SBK-ban szereplő neveket is, de olyan sztárokat is, akik éppen most kezdik meg ott a pályafutásukat. És hogy miért pont Milánóban jelentek meg? Hát, a pénz bizony nagy…
Hamarosan bemutatkozik a Mitsubishi nagyautójának és sportkocsijának felfrissített változata. A Galant és Eclipse azonban legfeljebb magánimporttal juthat el hozzánk, nálunk ugyanis nem forgalmazzák őket. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a 25 éves férfit, akit egy hajtó nélkül közlekedő lovas kocsi rúdja talált fejbe hétfőn Bácsalmáson - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az elmúlt hétvégén Barcelonában rendezett kollektív teszten történt incidenesek után Lewis Hamilton érthetően nem volt boldog, és arra kérte a spanyol drukkereket, hogy értsék meg az ő helyzetét.
Négy konzorcium jelentkezett az M6-os második, Dunaújváros-Szekszárd közti szakaszának ppp-konstrukcióban történő építésére és üzemeltetésére kiírt pályázatra – adta hírül az MTI a Napi Gazdaság cikke alapján.
Európában a Dacia értékesítése nőtt a legnagyobb mértékben tavaly iparági elemzések szerint. A 86 százalékos ugrás elsősorban annak köszönhető, hogy megugrott a Loganok iránti kereslet és bővült a modellválaszték. Franciaországban például 153 százalékkal több Logant adtak el idén januárban, mint egy évvel korábban, 4557 darabot, ezzel a Logan megelőzte egyebek mellett a Mercedest, a BMW-t, a…
Két és fél évvel bemutatása után elérkezett a kötelező ráncfelvarrás ideje a Mazda5 életében, amely alapvetően maradt az, ami: egy japánosan megbízható és praktikus családi egyterű, amelybe akár hét ember és némi poggyász is bezsúfolható. Vagy kevesebb ember és még több csomag, vagy rengeteg csomag és egy ember se, de annak meg nincs értelme.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton a hétvégén történtek után csalódottságának adott hangot, ugyanis álmában sem gondolta volna, hogy valaha is rasszisták célkeresztjébe kerül a versenypályán.
A kocsironcs a helyszínen. Ketten meghaltak éjszaka a Bács-Kiskun megyei Kisizsáknál, amikor autójukkal fának ütköztek. Egy Lada személygépkocsi közlekedett Szabadszállás felé, amikor egy balra ívelő kanyarban eddig ismeretlen okból a jármű letért az úttestről, majd egy fának csapódott. A felismerhetetlenségig összetört autóban utazó 22 éves és 32 éves férfi a helyszínen szörnyethalt, a jármű…
A Ferrari olasz tesztpilótája, Luca Badoer szerint több mint biztató a maranellóiak F2008-as gépének teljesítménye a Bahreinben eltöltött első nap után. Az olasz istálló a világbajnok Kimi Räikkönent és Badoert küldte pályára hétfőn, és előbbi pilóta, márkatársánál is több mint egy másodperccel volt gyorsabb.
A japán kiscsapat legutóbb három hete, a jerezi teszteken lépett pályára, de műszaki és logisztikai gondok miatt akkor is csak minimális mennyiségű munkát végeztek. A csapat azóta nem tesztelet, de Takuma Sato szerint hamarosan újra munkához látnak.
Önállósította magát egy bécsi autóbusz, és anélkül indult el a megállóból, hogy a vezető rajta lett volna. Hat utas könnyebben megsérült, tizenöt személygépkocsi összetört.