365 nap, 100 millió eladott Vista, 43 ezer támogatott hardver: a Windows Vista megjelenésének első évfordulóját ünnepli a Microsoft. Magyarországon 60 ezer eladott példánnyal büszkélkedhetnek.
A Yahoo havidíjas szolgáltatására előfizetett felhasználói a rivális RealNetworks és Viacom tulajdonában lévő Rhapsody nevű, szintén előfizetéses oldalra kerülnek át.
A Yahoo és a Microsoft vezetése már egy évvel ezelőtt áttekintette az együttműködés lehetőségét, de a Yahoo irányítói akkor elvetették azt az ötletet, hogy cégük a világ vezető szoftverfejlesztőjének kezébe kerüljön.
A számára előnyös megrendeléseket biztosító külföldi üzletemberek és tisztségviselők megvesztegetésére kifizetett 1,3 milliárd euróból legalább egymilliót a Siemens német elektronikai óriáscég a megvesztegetőkön - saját alkalmazottain - akar leverni.
Ismét újabb hírmorzsák érkeztek az AMD környezetéből, amelyek szerint a cég csak lassabb fejlesztéseit állítja majd ki a CeBIT alatt, míg a gyorsabbak egyelőre hiányoznak a palettáról.
Ma már nemcsak a nagyhatalmak tudják a többieket megfigyelni, és épp az információs hadviselés eszközeit leginkább használó országok a legsebezhetőbbek.
Vagy ismerősünkből, családtagjainkból... Nem is a kapcsolat jellege a lényeg, hanem a fantasy! Fantasy képet készíteni elég könnyű, Nem lesz szükségünk másra, mint egy romos várra, és egy égboltra.
Az AMTSO (Anti-Malware Testing Standards Organization, kb. Antivírus Tesztszabványosítási Szervezet) rangos alapító tagjai között ott van a VirusBuster is.
A héten San Franciscóra figyel a világ, itt rendezik meg ugyanis a soron következő nemzetközi szilárdtest-áramköri konferenciát (International Solid-State Circuits Conference).
A tajvani okostelefongyártó nemrégiben bejelentette, hogy túl vannak a kétmilliomodik eladott HTC Touchon. Az iPhone riválisát tehát szeretik a vevők, még akkor is, ha lényegesen kisebb hype volt körülötte.
Érthető elvárás, hogy időnként tényleg csak mi tudjuk, miről írtunk dokumentumainkban, táblázatainkban. Hála az XP-nek, a dokumentumok (táblázatok) védelme nagyon egyszerűen megoldható. Ennek ellenére – amint azt a Techline-hoz érkezett olvasói levelek is bizonyítják – meglehetősen kevesen ismerik ennek mikéntjét.
"Adobe megoldások - Flexibilis kapcsolatok és mobilitás" címmel webtechnológiai konferenciát szervez a Trans-Europe Kft. A konferencia célja rávilágítani a Flash/Flex alapú webes megoldásokban rejlõ lehetõségekre
Nehéz idők járnak a Motorolára: a mobilpiacon meginogni tűnnek eddigi pozíciói. Korábban az amerikai cég volt a világ második legerősebb gyártója, de a Samsung beelőzte. A jólértesültek már a potenciális vásárlókról is pletykálnak.
Sok iPhone alkalmazást láttunk már, igaz, főleg hasznos és komoly dolgokat. Egy YouTube-on található videó bemutatja azokat a funkciókat, amelyekről feltehetőleg még Steve Jobs sem álmodott.
A hír igaz: kijött a Vista SP1 RC, és a Windows Server 2008. A redmondi szoftvercég hivatalos közleményben igazolta a tegnapi nap talán legfontosabb hírét. Lassan fontolóra lehet venni a váltást, javulgat a Vista.
A Kodak egy olyan új mobiltelefonos kamerákba szánt CMOS képérzékelőt mutatott be, amely a cég állítása szerint minden eddigi hasonló érzékenységű szenzornál kisebb.
Február elsejétől kezdődően a Canon USA kapcsolatba kezdett lépni az EOS 1D Mark III vázakkal dolgozó fontosabb fényképészekkel és a híresebb szervezetekkel. A gyártó igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a japán mérnökök új megoldást találtak az autofókusz javítására, amely immár a harmadik javítás az alsó tükör mechanizmusának cseréje, valamint a tavaly kiadott firmware frissítés után.
Az MTV sportriportere két telefont használ. T-Mobile előfizetőként egy Sony Ericsson K750i típust - egyelőre a dolgos hétköznapokon, valamint a munkahelyen - és egy vadonatúj Nokia 5500-ast, hogy feleségével csevegjen.
Le kell szögeznünk, nem értünk egyet a rasszizmus semmilyen formájával! A Jawbone sem gondolhatja komolyan és egészen biztos, hogy inkább viccesnek szánták ezt a reklámot
Az Adobe Stephan Van Hercket EMEA (európai, közép-keleti és afrikai) alelnökké nevezte ki. A londoni központból Van Herck felel majd azért, hogy az egész EMEA régióban növelje az Adobe ügyfélközpontúságát, és fokozza a vállalat növekedését minden üzletágában.
A Microsoft sikeres vételi ajánlatot tett a norvég Fast Search & Transfer internetes keresőszoftver fejlesztő vállalatra és átvette annak 92,6 százalékát. A Microsoft ajánlata legkevesebb 90 százalékos részesedésre szólt.
A közösségi portálok mindent látnak - derült egy nemzetközi fejvadászcég kutatási eredményeiből, amely szerint a brit vállalati vezetők 62 százaléka szintén tagja valamelyik internetes ismeretségi hálónak.
A Pirate Bay torrentportál elérésének tiltására kötelezte a svéd bíróság ítélete a Tele2 internetszolgáltatót, adta hírül a TorrentFreak blog. Az ítélet a Hanglemezgyártók Ipari Szövetségének, az IFPI-nek kedvez, amely régen feni a fogát a fájlcserélők zászlóshajójára.