Kicsit talán enyhült a tömegnyomor a Mobile World Congress mai, utolsó előtti napján, ezért kicsit felszabadultabban lehetett nézelődni, kérdezősködni. Csak éppen megfogni, kézbe venni nem engedték a legjobban várt modelleket.
Kicsit talán enyhült a tömegnyomor a Mobile World Congress mai, utolsó előtti napján, ezért kicsit felszabadultabban lehetett nézelődni, kérdezősködni. Csak éppen megfogni, kézbe venni nem engedték a legjobban várt modelleket.
Kicsit talán enyhült a tömegnyomor a Mobile World Congress mai, utolsó előtti napján, ezért kicsit felszabadultabban lehetett nézelődni, kérdezősködni. Csak éppen megfogni, kézbe venni nem engedték a legjobban várt modelleket.
Nem minden történet ér véget szépen, s némelyik véget sem ér igazán. A Shadowgrounds túlélői valójában még nem is élték túl az egészet: a harc folytatódik.
A bravúros utolsó negyedévnek köszönhetően a 2006-os 780 milliós forintos veszteség után 490 millió forintos nyereségről számolhatott be a Synergon. Valamennyi tagvállalat teljesítménye pozitív volt.
Új hét, új nyereményjáték, ezúttal a nemrégiben megjelent Turok-ra koncentrálunk vele. Az ügymenet a szokásos: a játék három héten keresztül fut, lesz sok kérdésünk, tessék ügyesen válaszolni, a sok jó válasz az esélyeket növeli a végső nagy sorsolásánál.
A hagyományos szemfestés meglehetős gyakorlatot és időt igényel, amire nem minden buli előtt van idő, sőt kell hozzá egy halom drága kellék is. Az egymáshoz passzoló színeket sem egyszerű ...
Ilyen a világ egyik legizgalmasabb városának jövőképe (ilyen, amikor egy városnak van jövőképe): több ezer kilométeres, hidrogéncső-hálózat a föld alatt a járművek tankolásához, organikus ...
Egyes amerikai egészségbiztosítók már ugyanúgy kifizetik a családorvosi vizitet, ha a beteg és a doktor csak elektronikus úton találkozik, mintha az orvosi rendelőben ténylegesen megtörtént volna a vizsgálat.
Valentin-napkor, azaz csütörtökön kezdik Oroszországban árusítani a Csók a nyilvánosság kizárásával című DVD-t, amelynek főszereplői kísértetiesen hasonlítanak Vlagyimir Putyin orosz államfőre, s hitvesére, Ljudmilára.
A Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége jelentős mértékben, külön szabályozással korlátozná a vállalatok adatéhségét. Az adatvédelmi biztos a gazdaság mellett az államot is kritizálta.
Angliában vagyunk, a gyarmatosítás korában. Jack Keane, a mindig csóró szerencsevadász bevállal egy egyszerűnek tűnő melót: feladata egy korabeli James Bond ismeretlen szigetre való eljuttatása. Ám, ahogyan azt már megszokhattuk, valami balul sül el, Keane kapitány pedig ott találja m (...)
Kötelezte egy német bíróság azt az internetes oldalt, amelyen egy nő szexaukción árulta a bájait, hogy adja meg az árverésen nyertes hat férfi nevét, miután a nő egyiküktől teherbe esett, és meg akarja tudni, melyikük a gyermek apja.
Több mint ötven webkamera vizsgálja majd az autópálya-szakaszok forgalmát egy uniós, baleset-megelőzést célzó program keretében. A kamerák közül 22 már működik, a továbbiak beszerzésére pályázatot írt ki az ÁAK.
Nem meglepő a ma érkezett hír, miszerint a Capcom legújabb játéka, a next-gen konzolokra már megjelent Devil May Cry 4 komoly siker már most, premierje után egy héttel.
Ugyan már letölthető a böngésző új bétaváltozata, azonban a szoftver a sok hibajavítás ellenére még közel sem tökéletes. A fejlesztők szerint stabilabb, gyorsabb, pontosabb és a felhasználóbarátabb lett.
Újabb, ezúttal a határőrizeti rendszerrel kapcsolatos javaslatokkal állt elő Brüsszelben Franco Frattini, az Európai Unió igazságügyi biztosa, melyek elsősorban a bevándorlás kontrollját fokozzák.
Hat Gbájtnyi plusz tárhely mindenkinek jól jön. Különösen akkor, ha ezért egyetlen fillért sem kell kiadnia, ráadásul minden eddiginél nagyobb biztonságba tudhatja az ide helyezett adatait.
Az Adobe gazdag szoftverkínálatát nem egyszerű kiismerni, de bűn nem igyekezni. Ebben segít most egy hazai weblap. A szoftver.hu új videósorozatának első részében az Adobe Photoshop CS3 leghasznosabb funkcióival ismerkedhetünk meg.
A Hug Shirt -tel animgif-ek nélkül küldhetünk távölelést. A pólóban lévő szenzorok érzékelik az ölelés erejét , hőmérsékletét és a szívverés ritmusát és ugyanezt leképezik a póló párjában ...
A Microsoft legújabb irodai csomagját úgy átszabták Redmondban, hogy szinte újra kell tanulnia a használatát annak, aki eddig az Office korábbi verzióin dolgozott. Ennek ellenére a PowerPoint 2007 tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk, látványos, ízléses prezentációkkal állni a közönségünk elé.
A képek láttán egy pillanatra nekünk is elállt a lélegzetünk, ugyanis az Alcatel tőle nem megszokott szépségű telefonokat mutatott be a Mobile World Congressen.
A ChangeWaveResearch friss felmérése szerint a mobiltulajdonosok közül az Apple iPhone-t birtoklók a legelégedettebbek készülékükkel, míg az index legvégén a Palm kullog.
A Canon az EOS sorozatú filmes és digitális tükörreflexes fényképezőgépeinek gyártása terén elérte a 30 milliós darabszámot. A digitális EOS készülékek népszerűségét bizonyítja, hogy csupán az elmúlt négy évben 10 millió darabot értékesítettek a termékekből.
Néhány hónapos csúszással a jövő héten végre átadásra kerül a Sun új szuperkomputere. A Constellation System a texasi egyetemen működő Texas Advanced Computing Center (TACC) megrendelésére készült, és a Sun további vásárlók jelentkezésére számít.
Érintőképernyős okosmobil a barcelonai Mobile World Congress egyik legnagyobb sztárja. A készülék legalább olyan elegáns, mint az iPhone, és sokkal okosabb. Az Xperia X1 az érintőképernyő alól előhúzható qwerty-billentyűzettel is használható, és könnyű kezelést biztosít az optikai joystick meg a négygombos vezérlőfelület is.
Walt Mossberg, a Wall Street Journal munkatársa (aki Bill Gatestől Steve Jobsig mindenkihez bejáratos) kipróbálta a Windows Vista SP1-et, és nem különösebben volt elájulva tőle.
A Synergon Informatikai Nyrt. tavaly 327,79 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el. Ez közel 90 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt.
Voltak előjelek, mégis szinte mindenkit megdöbbentett, amikor a Microsoft 44,6 milliárd dollár értékű felvásárlási ajánlatot tett a második legnagyobb keresőcégre, a Yahoora.
Ahogy várható volt, a Mozilla Alapítvány kiadta a Firefox 3 harmadik bétaváltozatát is. Ugyan a böngésző még nincs kész, és nem teljesen hibamentes, de már kezd képet mutatni arról, hogy mi várható a végleges változatban.
A piros szolgáltató kiállításáról is készítettünk fotókat a héten zajló Mobile World Congress 2008 rendezvényen. Lássuk milyen arcát mutatja a Vodafone!