A brit illetékesek közölték, hogy az internetszolgáltatók áprilisig kaptak haladékot az együttműködés megkezdésére - a fájlcserélők ellen készülő szabályozásban mindenképpen számítanak rájuk.
A GeForce 9600 GT megjelenését követően a grafikus kártya gyártók kiszivárogtatták, hogy pontosan hogyan is áll majd össze a 9000-es sorozat. Erős változatokból többet, belépő szintűből egyet sem várhatunk.
A scifi-rajongók eddig minden bizonnyal a TV2-t választották, hiszen a csatorna hétvégenként elkényeztette a tudományos fantasztikum kedvelőit, elég csak a Csillagkapura, a Csillagközi rombolóra vagy a Smallville-re gondolni.
A hónap közepén már beszámoltunk arról, hogy a SEGA és a Gearbox Alien-FPS-en dolgozik. A Bolygó Neve: Halál filmre épülő akciójátékot 2008 végére készítik el.
Végre megérkezett a Jackie Chan és Jet Li nevével fémjelzett The Forbidden Kingdom előzetese. A két pörlekedő mestert alakító sztár folyamatos poénforrást szolgáltat majd a filmhez.
Az internetet elárasztó videók trendje már ma is olyan erős, hogy szakmai becslések szerint 2011-ig a mozgóképek mennyisége legalább ötször nagyobb lesz, mint ma. A televíziós szakemberek - talán saját megnyugtatásukra is - a webvideót csupán a tömegeket vonzó, szórakoztató eszköznek tekintették, amely azonban semmiképp nem adja vissza a tv teljes képernyős varázsát, elsősorban műszaki okok miatt.…
Időnként zavaró lehet, hogy a Word, ha idegennek érez magától egy formátumot, rákérdez annak átalakítására. Egy ügyes Registry-bevatkozással megszabadulhatunk az idegesítő kérdezősködéstől.
Ma már több olyan mobiltelefon is elérhető a hazai piacon, melyben 5 megapixeles kamera lakozik, ezek a készülékek azonban általában nem az ultra-vékony, hanem sokkal inkább a ˝duci˝ mobiltelefon kategóriába sorolhatók. A Sony Ericsson úgy gondolta, hogy lépnie kell ez ügyben, és elkészítette az első olyan mobiltelefont, mely sikerrel kombinálja egymással a karcsú készülékházat és a nagyfelbontású…
A következő oldalakon A.C. Ryan AluBox termékeket veszünk górcső alá, -- és mivel a háromból kettő már vendégeskedett nálunk, -- főleg teljesítmény szempontjából. Hogy ebből az elhatározásból mi sült ki, most megtudhatjátok.
Kanadában eddig még nem kavart fel ekkora port egy internetes bűnözéssel kapcsolatos eset sem, mint a nem rég lezárult nyomozás. A végeredmény: 17 rendbeli eset, és 16 letartóztatott.
Nem kell szakkönyvek utolsó példányaiért küzdeniük, fénymásoló-szalonok hosszú soraiba beállniuk az amerikai diákoknak. Tanulmányaik elvégzését olyan kényelmes egyetemi adattárak teszik könnyebbé, amelyek a magyar hallgatók számára is elérhetőek.
Akik esetleg még reménykedtek a Gran Turismo 5 idei európai megjelenésében, azoknak most csalódniuk kell, kiderült ugyanis, hogy a játék csak 2009-ban kerül a boltokba.
A 2007 utolsó negyedéves eredmények alapján a Nokia Siemens Networks (NSN) 4%-kal növelte piaci részesedését, miközben az első Ericsson 2%-ot visszaesett az egy évvel korábbi helyzethez képest.
Különösen aktív mostanában az Intel; egyrészt, felfedték az új Celeron M laptop CPU-ik megjelenési dátumát és ezzel együtt az árukat is. Ezen ütemterv szerint áprilisban fognak előrukkolni három új, olcsó, belépő kategóriás CPU-val a Santa Rosa platformhoz.
A karácsonyi szezon legnépszerűbb termékeinek egyike volt a hordozható számítógép. Bizonyára voltak olyanok, akik sajnos lemaradtak a vásárlásról, ezért nekik most két olyan gépet szeretnénk bemutatni, melyek remek alternatívát jelentenek hazánk noteszgéppiacát uraló márkái ellenében.
Egytalán nem meglepő lépés: a HD-DVD formátum múlt heti bukásának hatására a Microsoft tegnap bejelentette, hogy leállítja az Xbox 360 HD-DVD kiegészítő gyártását.
A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei két nagy győztese Abdellatif Kechiche rendező négy szobrocskát elnyerő La Graine et le mulet (A kuszkusz titka) című filmje és a Piaf című francia-angol-cseh produkció.
Legalábbis az automatikus azonosítórendszerek mielőbbi bevezetésén dolgozó brit biztonsági cég vezetője szerint, aki 2015-ben húzza meg azt a határt, amely után már a könnyebb periódus következne.
A Cult of the Dead Cow (CDC) hackercsoport a Google keresőjére építve elkészítette speciális megoldását, amely weboldalak hibáira világít rá. Az eszközt hackereknek és cégeknek egyaránt ajánlják.
A nyomtatópiac növekedésének egyik motorja, hogy a felhasználók gyakran cserélik a gépeiket azért, mert az egyik fő kellékanyagot, a festékkazettát majdnem ugyanakkora összegért árulják, mint egy új berendezést.
A tavalyi év talán legnagyobb meglepetése volt a Puzzle Quest: Challenge of the Warlords névre hallgató remek puzzle-szerepjáték hibrid, éppen ezért várható volt, hogy nem ússzuk meg folytatás nélkül: íme a második adag, a Puzzle Quest: Galactrix.
Az elmúlt egy napban újabb CSX memóriák tették tiszteletüket szerkesztőségünkben, mi pedig azon nyomban tesztre is fogtuk őket. Hogy hogyan állták a sarat méréseink kereszttüzében, kiderül következő összeállításunkból.
Az Axis Communications bejelentette legújabb, a vandalizmusnak is ellenálló, egy kattintással forgatható, dönthető, zoomoló (pan/tilt/zoom, azaz PTZ) AXIS 212 PTZ-V típusú kameráját. A készülék az AXIS 212 PTZ-re épül, amelyben mozgó alkatrészek nélkül vált elérhetővé a PTZ funkció és az automata pásztázás.
A Kína, és a vele egy véleményen lévő országok felfogása, az információ áramlás erős korlátozása, megtiltása egy hatalmas nagy zsákutca, állítja Bill Gates.
A Mitsumi egy olyan érintésalapú beviteli eszközt fejlesztett ki, amit a mobiltelefonok hátsó részébe lehet beépíteni, így az elülső oldal nem csak hogy teljes egészében felhasználható képernyőként, de aztán ráadásul nem is kell azt összemaszatolnunk az ujjainkkal, mivel a gombokat hátul nyomkodhatjuk.
Barátok, ismerősök, régi szerelmek, volt kollégák találnak újra egymásra az online szociális hálózatok segítségével. Fel lehetne ezt használni üzleti célokra is?
A Garmin bemutatta legújabb szabadtéri GPS-ét, a Colorado 300-at. A forradalmi megoldásokat és praktikusságot ötvöző készülék minden bizonnyal a szabadtéri sportok és a fitness híveinek kedvence lesz.
Az első AMD Phenom processzoros és vadonatúj ATI HD 3850 videokártyával rendelkező PC a magyar piacon – kiemelkedő teljesítmény játékra és 3D-alkalmazásokhoz.
Az NBC sikersorozata búcsúzik, a Montecito kaszinó örökre bezárja kapuit - ezt már csak az akadályozhatná meg, ha egy másik csatorna lecsapna a szériára, de ez tudjuk, hogy csak szökőévenként fordul elő.
Sikeres próbarepülést hajtott végre vasárnap a brit Virgin Atlantic légitársaság egyik Boeing 747-400-as típusú óriásgépe, amelynek egyik hajtóművét hagyományos kerozin és "tiszta" bioüzemanyag keverékével látták el.
A Stanford-i Egyetem munkatársai egy szenzációs chip fejlesztésén dolgoznak, amely lehetővé teszi a képek háromdimenziós rögzítését. A hagyományos képérzékelőkkel ellentétben a három megapixeles chip egymást fedő 16x16-os pixelrácsokat használ. Minden egyes "alrács" saját lencsével rendelkezik.
Az Intel Nehalem maggal szerelt processzorainak megjelenésére még várni kell pár hónapot, de már most sikerült lencsevégre kapni egy példányt a hozzá passzoló Tylersburg lapkakészlettel felvértezett munkaállomás-alaplappal együtt. A Nehalem egységek a jelenlegi ütemterv szerint az idei év negyedik negyedévében mutatkoznak majd be a nagyközönség számára.
A Delver a találati listát az alapján állítja össze, hogy a szociális hálózatainkban a hozzánk közel eső barátaink milyen releváns oldalakat tartanak fontosnak.
Brüsszelben bejelentették, hogy az európai és amerikai nyomozó hatóságok egy közös akció során mintegy 360 ezer hamis számítógépes alkatrészt foglaltak le az elmúlt év végén.
Egy meglehetősen furcsa nevű (szabadon fordítva: ne felejtsd el a tejet!) és ingyenes szolgáltatás abban segít, hogy az esetleges zavaró körülmények ellenére se felejtsünk el soha, semmit.
Ha a fiatalabbakat megkérdezzük, hogy idén melyik filmet várják legjobban, akkor minden valószínűség szerint némelyik képregényfilm (Vasember, Denevérember) kerülne szóba, esetleg egy-két animációs (Wall-E, Madagaszkár 2), viszont az idősebbek mást válaszolnának.
A Samsung megkezdte a világ leggyorsabb DVD-írójának tömeges kiszállítását. A WriteMaster SH-S223 egy olyan túlírási lehetőséget kínál, amely a lassabban írható korongokon is lehetővé teszi a többszörös írási sebességet. A Samsung SH-S223 az OverSpeed technológia segítségével a felhasználók 16x-osan írható lemezeket akár 22x-esen is megírhatnak vagy a 8x-osan írható lemezeket 12X-es sebességen. …
Ezt a két lehetőséget említik a jól értesültek, miután megszellőztették, hogy az Intel nem hajlandó licencelni készülő új technológiáját. Enélkül ugyanis az nVidia bajba kerülhet az Intel-alapú konfigurációknál.
Az Intel elnöke európai látogatása alatt nemtetszését fejezte ki, amiért az EU újabb ügyben kezdett vizsgálódni, miközben az első vádakra sem tudtak még reagálni. A cég újabb mobil chipekkel készül.