Egy amerikai kísérlet tanúsága szerint autista gyerekek könnyebben lépnek kapcsolatba avatárokkal játék közben, mint a többi gyerekkel. A virtuális játszótársak hosszútávon is segíthetik őket a szociális készségek elsajátításában.
Amilyen könnyű vásárolni valamit az eBay-en, majdnem ugyanolyan könnyű eladni is. Míg a vásárláskor nem volt feltétel a PayPal használata, aki eladni akar, annak ajánlatos egy ilyen számlát nyitni, mert magánemberként nem tud majd elfogadni kártyás fizetést, viszont csekket vagy bankjegyeket nem sok vásárló küld postán.
Pieter Knook, a Microsoft mobilrészlegének vezetője március 10-től a Vodafone-t fogja erősíteni, mégpedig az újonnan felállításra kerülő fogyasztói internetes szolgáltatási üzletágban.
A Stanford Egyetem kutatói a nanotechnológia segítségével egy olyan, processzorok összekapcsolására szolgáló CMOS áramkört készítettek, amely 1 GHz órajellel működik és feleslegessé teszi a rézvezetékek használatát.
A kaliforniai Szilícium-völgyben működő Nanochip nevű cég egy olyan memórialapkán dolgozik, amely egy speciális technológia révén akár 100 GB adatot tud majd tárolni egyetlen csipen.
Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) adócsalással vádolt elnöke lemond a Deutsche Telekom (DT) felügyelő bizottságában betöltött elnöki posztjáról.
Taroltak a magyarok az IBM Faculty Award programjában. Az IBM Magyarország vezérigazgatója, Paál Péter február 15-én átadta a cég nemzetközi zsűrije által megítélt szakmai díjakat egyetemi kutatóműhelyek számára.
Az UPC kábeltelevíziós szolgáltatásának előfizetői a februári számlával együtt kapták meg azt az írásos tájékoztatást, amely szerint 2008. április 2.-től a cég három csatornát (Travel, a német RTL és a kínai CCTV4) fog analóg kínálatából kivonni.
A PMP (Portable Media Player = hordozható média lejátszó) gyártó Sumvision egy, az Apple iPod Touche (érintőképernyős) kézi masinához hasonló multimédia-lejátszót mutatott be, amely kisebb, mint nagynevű elődje és sokkal alacsonyabb áron kerül az üzletekbe.
Magyarországon kábeltelevíziós csatornát indítani még mindig nagyszerű üzlet, így nem csoda, hogy egyre-másra születnek a tematikus csatornák, melyek a szolgáltatóktól kapott díjakból vígan elélnek.
A Microsoft Magyarország weboldalán letölthető formátumban is elérhetővé vált az Informatika Tisztán tananyag Rendszerfelügyelet Rendszergazdáknak című tankönyve. A könyvben 3-3 fejezet foglalkozik a Windows Vista és Windows Server 2003 R2 rendszergazdák számára legérdekesebb képességeivel, és azt is megtudhatjuk, mi van a motorháztető alatt.
Előttem az utódom - akár ezzel a jelmondattal fel is vezethetjük legújabb alaplapcikkünket, hiszen e mondás most abszolút találónak mondható a kialakult szituációra. Hogy picit felhomályosítsuk magunkat a témában -- és persze a mérések kedvéért is --, lapozzunk bele aktuális írásunkba!
A God of War PSP-s epizódját hegesztő Ready at Dawn készíti az Okami Wii kivetülését. A Wii verzió nagyobb felbontásban fut, de tartalmilag nem bővül. Gameplay videó.
Jelentősen nőttek a mobil sávszélességek és nőttek a veszélyek is, hiszen adatroaming esetén nagy meglepetések várhatnak ránk itthon, ha nem tartjuk be a SciamuS által kidolgozott ajánlást!
Úgy tűnik, a Google is ráunt a látványosnak semmiképp sem mondható szöveges hirdetésekre a keresési eredmények oldalán. Úgy döntött: videókkal, interaktív térképekkel, filmelőzetesekkel nyomul.
A napokban zajló Mobil Világ Kongresszuson (Barcelona) az i-mate két új PDA-t mutatott be. Az új kézi-eszközök 8502 és 9502 a gyártó Ultimate sorozatának tagjai. A két új PDA, Windows Mobile 6 operációs rendszer felügyelete alatt fut és a közvetlen Video-Out kapu a felhasználóknak megengedi csatlakoztatását TV-hez, vagy kivetítőhöz.
Mától nem az AMD az egyetlen olyan gyártó, aki DirectX 10.1-es támogatással rendelkező GPU-val van jelen a piacon. Az Nvidia ugyan még nem dobott piacra DirectX 10.1-es támogatással bíró kártyát, így most már az S3 a második gyártó, aki DX 10.1-es GPU-val büszkélkedhet. Az S3 Graphics Chrome 400-as típusjelzéssel látta el az új jövevényt, amely számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, mint…
Az orosz elnöki poszt legesélyesebb várományosa szerint nincs veszélyben a véleménynyilvánítás és a média függetlensége, mivel a világhálón mindenki szabadon terjesztheti nézeteit.
Nem itthon, hanem az Egyesült Államokban fenyeget azzal a kötelező átállás, hogy több millió háztartás marad adás nélkül. Az egy év múlva bekövetkező platformcsere sokak számára túl korai lehet.
Dr. Boll belehúzott, ugyanis idén a Dungeon Siege bukása után nemcsak a Far Cry-t szeretné moziba juttatni, hanem vietnámi háborús drámáját, mellyel akár Oliver Stone nyomdokaiba is léphet.
A független AV-test.org tesztelő cég szerint a Trend Micro minden kategóriában magas pontszámot ért el: az aláírás-alapú és proaktív észlelés, a válaszidők és a rootkitek észlelése terén egyaránt.
A Microsoftnak nem sikerült ISO szabvánnyá tennie az Office Open XML (OOXML) formátumot, ez pedig a szoftveróriást kellemetlen helyzetbe hozhatja az Európai Bizottság előtt.
Néhány nappal ezelőtt az Electronic Arts arról számolt be, hogy a várakozások alapján idén a Sony PlayStation 3 eladásai felülmúlják majd a Microsot Xbox 360-asának forgalmát. A kijelentés elsőre furcsa lehet, ám az adatok ismeretében egyáltalán nem logikátlan: a tavalyi év negyedik negyedévében a PlayStation 3 eddigi pályafutásának legjobb forgalmát produkálta, valamint az sem emmlékes tény, hogy…
Az idei CeBIT show-n, Hannoverben (2008. március 4-9.) mutatja be az ATEN KVM és video eszközeinek széles kínálatát. Az ATEN kiállított termékei között szerepel majd a világ első LCD KVM switche is, mely ujjlenyomat felismerő funkciót alkalmaz. A gyártó bemutatja továbbá a KVMP perifériás switcheket OSD támogatással, egy teljesen új vezeték nélküli prezentációs eszközt, és a legújabb HDMI video…
Vannak megismételhetetlen fotók, melyeknek a sorsát nem szabad a véletlenre bízni: az otthoni biztonsági másolaton kívül a legegyszerűbb megoldás, ha ezeket online tárhelyre töltjük fel, így akár a barátok is megnézhetik azokat. A legjobb külföldi és hazai szolgáltatókat teszteltünk.
A Canon, a digitális képalkotási technológiák egyik vezető vállalata, új elnök-vezérigazgatót nevezett ki európai központjának élére Ryoichi Bamba személyében. Bamba február 1-jétől vette át az elnök-vezérigazgatói feladatokat a poszton korábban 7 évig irányító Hajime Tsuruoka-tól.
Szeretnénk felmérni, hogy a látogatók közül ki milyen rendszerességgel használja az Operát. Úgyhogy - ha már itt jársz - kérlek jelöld be, hogy neked milyen a viszonyod az Operával. Szavazni március 10-ig lehet.
Megjelentek a Deloitte immár hagyományos, évente készülő előrejelzései a telekommunikációs, média és technológia (TMT) szektorra. Az előrejelzések idén hetedik alkalommal foglalják össze a legfontosabb trendeket és várható eseményeket, amelyek mind a szektorok szereplőit, mind az egyéni felhasználókat foglalkoztatják a 2008-as évben. A bemutatott tendenciák világszinten jelentkeznek ugyan, mégis…
A TV2 új vezetése erőből akarja kivégezni az RTL Klubot, mely vetélkedőszinten a klasszikus tudásalapú (Legyen ön is milliomos) és a tippelős-szórakoztató (Széf) típus mellett tette le 2008-ban a voksát.