2010. július 30. péntek

júl. 30
8:45
Massa: Nem vagyok másodhegedűs (F1világ)
Felipe Massa kijelentette, hogy csapata nem minősítette vissza második számú versenyzővé, sőt biztosította afelől, hogy továbbra is harcolhat a győzelmekért, jóllehet a múlt héten át kellett adnia vezető pozícióját csapattársának, Fernando Alonsónak Németországban.
júl. 30
9:18
A McLaren visszacsúszott a harmadik helyre (F1világ)
Lewis Hamilton szerint a McLaren már egy ideje a harmadik legerősebb csapat a mezőnyben, miután talajt vesztett riválisaival szemben, és a Red Bull Racing, illetve a Ferrari is elhúzott tőle az elmúlt versenyeken.
júl. 30
9:30
Amikor a rajongás túlzásba fordul: elkészült a bogárhátú ház (Auto Pult)
Ilyen formában sosem vált volna népautóvá a Volkswagen Beetle. A bogárhátú négykerekűt ugyanis ház formájában álmodta meg egy osztrák úriember. A koncepció érdekes, bár a jóból is megárt a sok: a formaterv ugyanis másodszorra is „elsült” egy étterem képében.
júl. 30
9:48
Mintha ingyen lenne: már elkelt a 25 ezredik Panamera is (Auto Pult)
A Porsche hivatalos sajtónyilatkozatban jelentette be, hogy elkészült a 25.000-edik Panamera, mely a Lipcsei gyártósorról gördült le nemrég, hogy folytathassa útját az Egyesült Államokba.
júl. 30
10:24
Kompresszoros motort kapott az Audi A8 (Auto Pult)
Korábban már beszámoltunk arról, hogy legalább 27,5 millió forint a beugró az új Audi A8 világába. Nos, a helyzet némiképp megváltozott, ugyanis a háromliteres dízel mellé ugyanekkora lökettérfogatú benzines alapmotor is érkezett a kínálatba – kompresszoros feltöltéssel.
júl. 30
10:42
Minek nevezzelek? – még mindig anonim az új csúcs-Kia (Auto Pult)
A Kia vezetői még mindig nem döntöttek afelől, hogy milyen nevet adjanak a legújabb Magentisnek, amely szeptemberben, a Párizsi Autószalonon mutatkozik majd be hivatalosan. Az amerikai Optima elnevezés Európában annyira nem kedvelt, így tehát
júl. 30
11:30
Tippverseny: Magyar Nagydíj (F1világ)
Bár a szezon második állomásától ismét lehet tippelni a futamok befutójára, eddig a tabella rejtve maradt, így senki nem tudta, hol is áll a mezőnyben. Ez a Kanadai Nagydíjtól már a múlté.
júl. 30
12:03
A Red Bull oktatott az első szabadedzésen (F1világ)
A Red Bull Racing versenyzői, Sebastian Vettel és Mark Webber több mint egy teljes másodperccel voltak gyorsabbak a többieknél a Magyar Nagydíj péntek reggeli szabadedzésén, ahol napos idő fogadta a mezőnyt.
júl. 30
12:36
A Parlamentbe látogatott az F1-es mezőny (F1világ)
Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök csütörtök este, a Parlament Vadásztermében köszöntette a jubileumi 25. Magyar Nagydíjra érkezett versenyzőket és csapatvezetőket.
júl. 30
13:06
Kistestvért kap a BMW X6? – az X4 lehet a legfiatalabb bajor (Auto Pult)
Úgy látszik, a BMW mérnökei egy percet sem pihennek, hiszen nemrég írtunk a Megacity néven futó elektromos városi cirkálóról, az elsőkerékhajtású 1-esről és a gyártó négyajtós 6-os kupéjáról, már számot is adhatunk egy teljesen új koncepcióról, amely kevésbé meglepő módon az X4 névre hallgat majd.
júl. 30
13:09
Barrichello együtt érez Massával (F1világ)
Rubens Barrichello honfitársa, Felipe Massa mellé állt, és kijelentette, hogy egyetlen csapatnak sem szabadna arra köteleznie versenyzőjét, hogy adja át vezető pozícióját márkatársának, ahogy azt láthattuk az elmúlt héten Németországban.
júl. 30
13:42
Gyorshír: Megbüntették a Force Indiát (F1világ)
A Force India istállót 5 000 euró pénzbírság befizetésére kötelezte a sportfelügyelőség, mert olyan gumikat tett fel tesztpilótája, Paul di Resta autójára a péntek reggeli szabadedzésen, amiket csak szombattól lehetett volna használni.
júl. 30
15:30
Érzelmek viharában feketén, fehéren – Honda CRX és CRZ összevont teszt (Auto Pult)
A fordulatszámmérő túllépte a 7000-es értéket, a motor egyre hangosabban és készakaróbban üvölt, már bőven a piros mezőben tombol, de semmi pénzért nem venném le a lábam a gázról, egészen a 7600-as leszabályozási fordulatig, amikor is muszáj feljebb váltani, pedig érzem, hogy még nagyon akarna menni. Sebaj, jön a harmadik;
júl. 30
15:54
Vettel diktálta a tempót pénteken a Hungaroringen (F1világ)
Sebastian Vettel maradt az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, ahol közel fél másodpercet adott a mögötte végző Alonsónak. A harmadik Webber, a negyedik Massa lett. Eddig a Red Bull és a Ferrari a nyerő.
júl. 30
17:00
Hogy adjunk nászajándékba pénzt stílusosan? (x) (F1világ)
A Meglepkék csapat tagjaiként soha nem adnánk pénzt ajándékba, még nászajándékba sem, mert szerintünk a legjobb ajándék az élmény, de ha muszáj, akkor legyen legalább stílusos az ember.
júl. 30
17:02
Vettel óvatosságra intette a Red Bull rajongóit (F1világ)
Annak ellenére, hogy az első edzésen egy, a másodikon fél másodpercet adott legközelebbi ellenfelének, Sebastian Vettel nem gondolja, hogy a Red Bull Racing abszolút favoritként várhatná a szombati időmérőt és a vasárnapi versenyt a Hungaroringen.
júl. 30
17:33
Alonso kiélezett küzdelemre számít (F1világ)
Fernando Alonso optimistán várja a hétvége hátralévő részét, jóllehet a pénteki edzéseken hatalmas előnyben volt a Red Bull Racing. A Ferrari spanyolja szerint a két csapat közti különbség csökkenni fog, bár biztos abban, hogy nem lesz könnyű dolguk.
júl. 30
18:39
Kemény hétvégére számít a McLaren duója (F1világ)
A McLaren pilótái szerint nem csak a Red Bull Racing és a Ferrari, hanem más ellenfeleik is borsot törhetnek az orruk alá, így még az első ötbe sem lesz egyszerű bejutniuk a szombati kvalifikációs tréningen a Hungaroringen.
júl. 30
19:12
Schumacher nincs megelégedve az autójával (F1világ)
Michael Schumacher csalódottan nyilatkozott a péntek délutáni szabadedzést követően, ahol több mint másfél másodpercet kapott a tempót diktáló Sebastian Vetteltől, pedig a Mercedes GP versenyzői közül ezúttal ő volt a gyorsabbik.
júl. 30
19:45
Kubica: Nehéz lesz megfogni a McLarent (F1világ)
Annak ellenére, hogy csak a Red Bull és a Ferrari versenyzői végeztek csapata előtt a péntek délutáni szabadedzésen, Robert Kubica úgy gondolja, hogy nagyon nehéz lesz megverni az egyébként elég gyengén teljesítő McLarent a hétvégi Magyar Nagydíjon.
júl. 30
19:47
Alonso büntetéssel nyitott a Hungaroringen (F1világ)
A Magyar Nagydíj sportfelügyelői 1 200 eurós pénzbírsággal sújtották Fernando Alonsót, aki a péntek délutáni szabadedzésen a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett a boxutcában.

Keresés