2010. március 1. hétfő

márc. 1
7:51
Mától kötelező az ingyenes vonat- és buszjegy (Vezess)
A mai naptól nemcsak a díjfizető utasoknak, de a helyközi közösségi közlekedésben díjmentesen közlekedőknek is regisztrációs vagy más néven nullás jegyet kell váltaniuk.
márc. 1
8:09
Bemutató: Opel Corsa 2010 (Vezess)
Az elmúlt hét történései a General Motors körül remekül illusztrálják, mi zajlik az autóiparban. A Hummernek vége, az Ampera saját lábán érkezik Genfbe, az újságírókat pedig tömegével reptették Frankfurtba, hogy megmutassák egy kisautó motorjait.
márc. 1
8:27
26 éves nő halt meg a frontális balesetben (HVG)
A helyszínen meghalt egy 26 éves nő, aki autójával frontálisan ütközött egy személygépkocsival vasárnap este Kecskemét határában a 44-es úton.
márc. 1
8:57
Massa szerint nincs előnyben a Ferrari (F1világ.hu)
Felipe Massa elégedetten nyilatkozott, miután vasárnap sikeresen befejezte téli felkészülési programját Barcelonában, ám hozzátette, hogy sokakkal ellentétben nem gondolja, hogy csapata bármiféle előnyben lenne.
márc. 1
9:03
Világvége? - Itt a hibrid Ferrari (Vezess)
Genfben igazi különlegességet láthatunk a Ferraritól. Nem egy elképesztően erős, gyors, hanem kiemelkedően takarékos autóval készül az olasz gyár. Itt vannak az első képek a Ferrari 599 GTB Fiorano hibrid változatáról.
márc. 1
9:30
Schumacher: Nagyon erősnek tűnik a McLaren (F1világ.hu)
Michael Schumacher elmondta, hogy a téli tesztek zárónapján látottak alapján úgy tűnik, hogy a McLaren egy nagyon erős autót rakott össze az idei évre, de hozzátette, hogy a valós erőviszonyokra csak a szezonnyitón derül fény Bahreinben.
márc. 1
9:39
Részeg és kivilágítatlan bicajosokat ellenőriz a rendőrség (HVG)
Fokozott közúti ellenőrzésekkel szeretne javítani a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésének biztonságán a rendőrség, ezért március 1. és 31. között szigorúbban ellenőrzi a gépkocsivezetők által elkövetett szabályszegéseket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a honlapján.
márc. 1
10:15
Tovább drágulhat a benzin, 325 forint is lehet az autózási főszezonra (HVG)
A következő hetekben sem mérséklődnek az üzemanyagárak Magyarországon, sőt, az sem kizárt, hogy az autózási főszezonban, májustól újabb árugrás következik be – írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett elemzőkre hivatkozva a Népszava.
márc. 1
10:15
Sikeres volt az autómentes vasárnap Észak-Olaszországban (ma.hu)
Észak-Olaszország 170 településén tartottak kötelező autómentes napot vasárnap.
márc. 1
10:33
Massa: Idén nincs favorit! (Vezess)
A Ferrari pilótái meg vannak győződve róla, hogy az autójuk erős, de sem Felipe Massa, sem Fernando Alonso nem gondolja, hogy rögtön a győzelemre gondolhat a szezonnyitón.
márc. 1
10:51
Sportcsomag a BMW X5-höz (Vezess)
Tavasztól új sportcsomag rendelhető az X5-ös BMW-hez. A hétszemélyes szabadidő-autó nemcsak mutatósabb, de dinamikusabb is lesz.
márc. 1
11:27
1500 budapesti útfelújításra készülhetünk (HVG)
Amint tartósan 5 fok fölé melegszik a hőmérséklet, a főváros közel 1.500 helyszínén kezdődnek meg az útfelbontással, sávszűkítéssel, útlezárással járó munkák; a kérelmek összehangolása megkezdődött annak érdekében, hogy a munkák a lehető legkisebb fennakadást okozzák Budapest életében.
márc. 1
11:45
F1: Csodafegyverrel készül a Mercedes GP? (Vezess)
Bár a Mercedes nem volt a legerősebb a téli teszteken, a csapat csak Bahreinben küldi pályára az új diffúzorral felszerelt csomagot. Egyesek szerint nagyot ugorhatnak Ross Brawnék.
márc. 1
12:03
Lamborghinivel vizes úton - videó (Vezess)
Tavaly ősszel mutatta be a Lamborghini a Gallardo Valentino Balboni kivitelét. Az olasz gyár tesztpilótája egy videón mutatja meg, mekkora élmény értő kezek között a hátsókerék-hajtású sportkocsi.
márc. 1
12:39
F1: A Red Bull-vezér nem tervez Räikkönennel (Vezess)
A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz egyelőre nem foglalkozik komolyan Kimi Räikkönen 2011-es F1-es szerződtetésével.
márc. 1
13:21
A Red Bull nem tervez Raikkönennel (F1világ.hu)
A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint csapata, a Red Bull Racing komolyan fontolgatná Kimi Raikkönen leszerződtetését 2011-re.
márc. 1
13:33
Megduplázza a kísérleti motorgyártó központ létszámát a győri Audi (ma.hu)
Megduplázza a kísérleti motorgyártó központ létszámát az év végéig az Audi Hungaria Motor Kft. Győrött - tájékoztatta a vállalat az MTI-t hétfőn.
márc. 1
13:33
F1: Csak a vb-cím elfogadható a Red Bullnak (Vezess)
Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa szerint idén a világbajnoki címért kell küzdenie a legjobbak közé tartozó csapatának.
márc. 1
13:51
3,7 literrel megy a legjobb magyar (Vezess)
Autótól függően öt liter közeli illetve négy liter alatti fogyasztással jutottak túl a magyar csapatok első szakaszán. A szélvihar elvonult, ma már nem dobálja át az autókat egy sávval odébb, ezért javulhatnak az eredmények.
márc. 1
14:27
F1: Csodafegyverrel készül a Mercedes GP? (Vezess)
Bár a Mercedes nem volt a legerősebb a téli teszteken, a csapat csak Bahreinben küldi pályára az új diffúzorral felszerelt csomagot. Egyesek szerint nagyot ugorhatnak Ross Brawnék.
márc. 1
14:27
Trulli: A Lotus maximum a Virginnel harcolhat (F1világ.hu)
Jarno Trulli tisztában van azzal, hogy nem sok esélye lesz az első futamokon, mert csapata nem fog tudni harcba szállni a meglévő alakulatokkal. Az olasz pilóta azonban bízik abban, hogy hamar felzárkóznak, és megkezdhetik a pontszerzést.
márc. 1
14:45
3,7 literrel megy a legjobb magyar (Vezess)
Autótól függően öt liter közeli illetve négy liter alatti fogyasztással jutottak túl a magyar csapatok első szakaszán. A szélvihar elvonult, ma már nem dobálja át az autókat egy sávval odébb, ezért javulhatnak az eredmények.
márc. 1
14:47
F1: A USF1 elvesztette a pilótáit, nincs menekvés (Vezess)
A USF1 összeomlásával valószínűleg állás nélkül marad a már szerződtetett Jose Maria Lopez, az argentin nem tudott megállapodni a Camposszal. Nincs esély a Stefan GP és a USF1 összeolvadására sem, és az is kiderült, hogy az amerikaiak egy másik pilótát is elüldöztek.
márc. 1
15:39
Vége a vezetés közbeni telefonálásnak? (Vezess)
Szoftverrel próbálják megoldani a főleg a fiatalok körében elterjedt vezetés közbeni telefonálás, és szöveges üzenet írásának tiltását.
márc. 1
15:39
Már fele annyi magyarnak sem futja autóra, mint tavaly (HVG)
Az idén februárban 56 százalékkal, az év első két hónapjában pedig 58 százalékkal csökkent a Magyarországon forgalomba helyezett személyautók száma az előző év azonos időszakához képest.
márc. 1
15:41
F1: Villeneuve beült a Stefan GP-be (Vezess)
A szerb Stefan GP továbbra is az indulási jogra vár, a csapat számít az FIA jóindulatára. Az alakulat az 1997-es világbajnokot, Jacques Villeneuve-öt is megszerezte.
márc. 1
16:15
Baleset az M5-ösön, három sérült (HVG)
Hárman sérültek meg egy balesetben az M5-ös autópályán hétfő délután - mondta Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.
márc. 1
16:15
Megjött az Opel villanyautója (Vezess)
Az Opel semmit sem gyűlöl jobban, mint amikor lehibridezik új elektromos (de néha azért benzines) autóját, az Amperát. Ami saját lábán érkezett a Genfi Szalonra. De sajnos nem elég sárosan. És mit hallunk róla? Hibrid.
márc. 1
16:33
F1: Pénz nélkül is kellett az újonc (Vezess)
A Toro Rossó-s Jaime Alguersuari 2010-es szerződtetése nagyon sokáig húzódott, most kiderült, hogy a kiscsapat pénzt várt a spanyoltól.
márc. 1
16:39
A Force India rendezte elmaradását (F1világ.hu)
A Force India vezetése megerősítette, hogy a már kitolt határidő lejárta előtt benyújtotta elmaradt számláit, mellyel pontot tett azon híresztelések végére, amik szerint felszámolási eljárást indítanak a csapat ellen.
márc. 1
16:45
Sorban gázolta el az állatokat a zoológus (autozz.blog.hu)
Amit Viktória írt, az már erősen abszurd kategória, ráadásul ha nem dobtam volna be ezt a pólónyerhetőséget, mindannyian lemaradtunk volna erről a remek kis sztoriról! Már-már gyanúsan mesébe illő, egyszerre sírós és nevetős, de ha belegondolok, hogy nekem is volt már olyan, hogy egymás után vetették magukat elém az állatok ls csak a szerencsén és reflexeken múlt, hogy akkor nem mutattam be nyúl…
márc. 1
17:09
F1: Új pályát kaphat az Ausztrál Nagydíj (Vezess)
Az Ausztrál Nagydíj szervezői a verseny elköltöztetését fontolgatják, az ideiglenes pálya helyett állandó helyszínt kaphat a futam.
márc. 1
17:45
Kocka Volvo Genfben (Vezess)
Huszonöt évvel ezelőtt, 1985 tavaszán mutatkozott be Genfben a Volvo 780-as. A kupé formát az olaszok, míg a műszaki tartalmat a svédek adták. Első ránézésre ez nem is olyan rossz munkamegosztás.
márc. 1
17:45
Van még járhatatlan út Borsodban (HVG)
Ismét lehet közlekedni hétfő délutántól a tardonai úton, amelyet vasárnap zártak le vízátfolyás miatt - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyelete az MTI-t.
márc. 1
17:54
4x4 1x1 - hogyan NE húzzunk ki egy autót a sárból! (4x4 online)
A rántókötélnek több esze van...
márc. 1
18:03
Már többé nem titok. fotók a hibrid Ferrariról! (ma.hu)
A sportkocsi természetesen zöld és meglehetősen bután mutat benne a "Vigyázat! Nagyfeszültség!" figyelmeztetés...
márc. 1
18:18
A Red Bullnak csak a vb-cím elfogadható (F1világ.hu)
A Red Bull Racing csak a világbajnoki címnek tudna örülni az idei évben, jelentette ki az energiaital-gyártó cégóriás vezére, Dietrich Matschitz, aki reméli, hogy csapata a tavaly elbukott küzdelem után felérhet a csúcsra.
márc. 1
19:15
F1: A Red Bull szerint lelép a Renault (Vezess)
Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa attól tart, hogy a Renault hamarosan végleg elhagyja a Forma-1-et, ezért nem tervez együttműködést a franciákkal.
márc. 1
19:21
A Mercedes kőkemény csatára számít 2010-ben (F1világ.hu)
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn tisztában van azzal, hogy nem tudják lemásolni a tavalyi évet, mikor óriási előnyben voltak a szezon első felében, éppen ezért is számít kőkemény küzdelemre az idei bajnokságban.
márc. 1
21:21
Vezettük a megújult Opel Corsát (HVG)
Sem Jacob Grimm, sem Mary Shelley, sem maga Frankenstein doktor nem hitte volna el az Opel PR-osok meséjét a megújult Corsáról, ezért a nemzetközi sajtóbemutatón szóba sem került a külső és a belső ráncfelvarrás. A motorok, a futómű és a kormányzás azonban tényleg változtak. Kipróbáltuk a megújult Opel Corsát.

2010. március 2. kedd

márc. 2
7:51
Kevesebbet gurulunk: csökkent a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon (ma.hu)
Februárban az egy évvel korábbihoz képest 57,46 százalékkal 3.086-ra esett vissza a Magyarországon forgalomba helyezett új autók száma, az év első két hónapjában pedig 56,08 százalékkal 5.877-re csökkent a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég hétfőn közétett legfrissebb adatai szerint.
márc. 2
8:45
Fékproblémák a hibrid Fordoknál - visszahívás (HVG)
A Toyota után az amerikai Ford is technikai problémákkal küzd hibridautóiban. Előfordulhat, hogy a vezető azt érzi, a fék időközönként kihagy - közölte a Ford szóvivője a Michigen állambeli Dearbornban.
márc. 2
8:45
Beültünk az új Ford Focusba (Vezess)
Hé, hé, hé! Mi történik itt? Ennyire gyorsan öregszem? Fel se tűnt, hogy a Ford Focus olyan öreg modell lenne, erre nesze nekem: máris itt az új, a harmadik generáció. És milyen jól néz ki!
márc. 2
9:03
A jövő sportkocsija a Porschétól - videó (Vezess)
Végérvényesen megindult az autógyárak zöldülése. A Porsche új szupersportkocsija gyorsabb, mint a legendás Carrera GT, ám hibrid hajtásláncának köszönhetően üzemanyag-takarékos is. Állítólag.
márc. 2
9:39
A Red Bull megpróbálta átverni ellenfeleit (F1világ.hu)
Ahogy arra Sebastian Vettel már korábban célzott, a Red Bull Racing egy igen érdekes újítást vetett be a múlt heti tesztnek helyet adó Barcelonában, amit a legjobb tudása szerint próbált is eltitkolni, ám a közeli fotók elárulták.
márc. 2
9:57
Most már látom rajta, hogy nem Corolla (totalcar.hu)
Van ugyan egy csomó Toyota Auris az utcán, csak nem látjuk őket. Mostantól talán fogjuk.
márc. 2
10:15
F1: Button hét csapattal számol (Vezess)
Jenson Button gyakorlatilag a mezőny felét az élmezőnyhöz sorolja, a világbajnok szerint nagyon szoros lesz az idény. Az angol érdekes stratégiákra is számít 2010-ben.
márc. 2
10:17
Hibrid Lexus az új magyar autó ellen (Vezess)
Belép a prémium kompaktok közé a Lexus. A Mercedes A-osztály, Audi A3 ellenfelének szánt Lexus CT egyelőre csak hibridként készül.
márc. 2
10:33
Kis sportos villany-SEAT (Vezess)
Rövid, alacsony, széles, elektromos, mi az? Nem, nem egy rája, hanem a SEAT koncepcióautója, az IBE. Az Ibizánál negyed méterrel rövidebb kétajtós tanulmánnyal a Seat azt próbálta megmutatni, hogy a kis sportkocsi-szerűségek nem feltétlenül halnak ki az olaj elfogytával.
márc. 2
10:45
Hamilton leváltja menedzserét (F1világ.hu)
Lewis Hamilton megerősítette, hogy már nem édesapja, Anthony Hamilton egyengeti versenyzői karrierjét, jóllehet még nem találták meg az erre a feladatra legalkalmasabb személyt.

Keresés