2015. július 23. csütörtök

júl. 23
9:42
Szívdobbanás – különlegeset alkotott a Lexus (Auto Pult)
Bár hazánkban kissé háttérbe kúszott a Lexus RC F, ez nem jelenti azt, hogy nehéz lenne lelkesedni a V8-as kupéért. A japánok ezúttal különleges tanulmánnyal szemléltetik ezt a lelkesedést, amely a vezető szívdobbanásának ütemében olvasható le a jármű oldaláról.
júl. 23
10:54
Autós Mekka lesz a 24. James Bond film – újabb Spectre előzetes (Auto Pult)
A 007-sorozat rajongói már minden bizonnyal epekedve várják a széria legfrissebb részét, a Spectre névre keresztelt filmet, ami a nagysikerű sorozat 24. epizódja. Sajnos az év végéig várnunk kell, mire a film a vásznakra kerül, ugyanis országtól függően október végén vagy november elején kezdik meg a mozik a Spectre vetítését, a készítők azonban folyamatosan, újabb és újabb előzetesekkel csigáznak…
júl. 23
10:56
A héten 11 forinttal csökken a benzin, öttel pedig a gázolaj ára (Auto Pult)
Az elmúlt hetekben sajnos a kellemesnél gyakrabban hallhattunk drágulásról a hazai üzemanyagárakat illetően, azonban ezen a némileg enyhült a helyzet. A MOL a hét elején bejelentette, hogy mától 9 forinttal mérsékelte a benzin, 3-mal pedig a gázolaj literenkénti árát, ma pedig további 2-2 forintos csökkenésről adott hírt, ami péntektől lesz esedékes.
júl. 23
10:58
A valóságra várva – friss infók és gyári fotók a Porsche 911-ről (Auto Pult)
Az elmúlt hónapokban többször is beszámoltunk a Porsche 911 ráncfelvarrott változatáról, ami a hírek szerint most ősszel, a Frankfurti Autószalonon fog debütálni. Azt már jó ideje tudjuk, hogy a modellfrissített változat legnagyobb újdonságai a friss fejlesztésű turbós boxermotorok lesznek, amelyek a Carrera / Carrera S kivitelek jelenlegi 3,4 illetve 3,8 literes szívó erőforrásait váltják,…
júl. 23
11:00
Szívdobbanás – különlegeset alkotott a Lexus (Auto Pult)
Bár hazánkban kissé háttérbe kúszott a Lexus RC F, ez nem jelenti azt, hogy nehéz lenne lelkesedni a V8-as kupéért. A japánok ezúttal különleges tanulmánnyal szemléltetik ezt a lelkesedést, amely a vezető szívdobbanásának ütemében olvasható le a jármű oldaláról.
júl. 23
11:02
Megtriplázhatja elektromos hatótávját a konnektoros Toyota Prius (Auto Pult)
Július elején már olvashattak az Autó Pult hasábjain a következő Toyota Priusról, ami a hibridmodellek atyjának immár negyedik generációja lesz. A szériagyártás közelségét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a japánok már gőzerővel tesztelik a közutakon is az új Priust, persze erősen álcázva.
júl. 23
11:12

11:48
Audi: elektromos turbó az RS4-ben, automataváltó a TT RS-ben (Auto Pult)
A minap már megszellőztettük, hogy az Audi RS4 búcsúzik a szeretett nyolchengerestől és immáron V6-os erőforrással lesz elérhető, azonban az Audi sportmodelljeit illetően mára virradóra újabb hírek érkeztek, ráadásul hivatalos forrásból – a négykarikások technikai-fejlesztői részlegének vezetője, Dr. Ulrich Hackenberg nyilatkozott az új megoldásokról.
júl. 23
19:00
Ismerkedés – érdekes brit sportautókból csemegézünk (Auto Pult)
A britek mindig is büszkék voltak az autóiparban elért eredményeikre, ami nem is csoda, hiszen mindenkinek, aki egy kicsit is konyít az autózáshoz, csípőből beugrik egy csokornyi szigetországi márka – amik méltán égtek bele az emberek memóriájába. A teljesség igénye nélkül, elég csak a Jaguárt, a Land Rovert, a Bentley-t, a Rolls-Royce-t, az Aston Martint, a McLarent vagy éppen a MINI-t említeni,…
júl. 23
19:54
Német hallgatók döntötték meg a 0-100 km/h-s rekordot (Auto Pult)
A Stuttgarti Egyetem lelkes hallgatói saját fejlesztésű Formula Student négykerekűjükkel megdöntötték az autók 0-100 km/h-s gyorsulási rekordját. A Green Team nevű csapat ’szöcskéje’ egészen hihetetlen 1,779 másodperc alatt abszolválta a sprintet álló helyzetből 100 km/h-s sebességre.
júl. 23
21:06

21:08

21:10

Keresés