2014. január 3. péntek

jan. 3
9:57
Megindult a visszaszámlálás (Alternatív Energia)
"Kormányváltás 2014".
jan. 3
9:59
Közmunkásokkal négymillió fölé nőtt a foglalkoztatottak száma (Alternatív Energia)
Az új, csúcsnak számító létszám 4 millió 12 ezer fő, amely 2,2 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
jan. 3
10:12
Balázs Péter nem pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára (Infostart)
Balázs Péter nem vesz részt a Vígszínház igazgatói pályázatának második fordulójában, ezt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója közleményben tudatta pénteken az MTI-vel.
jan. 3
10:14
Már sehol sem veszélyes a levegő (Infostart)
Több helyen is csökkent a levegő szállópor-koncentrációja. Már sehol sem számít veszélyesnek a levegő, de Putnok levegőjét még egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet.
jan. 3
10:15
Már sehol sem veszélyes a levegő (Metropol)
Van ahol még egészségtelen a levegő, de több helyen is csökkent a szállópor-koncentrációja.
jan. 3
10:15
Burány: kozmetikázott KSH adatok (Alternatív Energia)
A győzelmi jelentés mellett készül egy úgynevezett intézményi felmérés is, azzal azonban nem szeret dicsekedni a kormány.
jan. 3
10:15
Vígszínház: Balázs Péter nem pályázik újra (ATV)
Balázs Péter nem vesz részt a Vígszínház igazgatói pályázatának második fordulójában, ezt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója közleményben tudatta pénteken az MTI-vel.
jan. 3
10:33
A kiadások jobban nőttek, mint a bevételek (Alternatív Energia)
A bázisidőszakinál magasabb hiány a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedéséből adódott.
jan. 3
10:33
Varga: 200 milliárddal kevesebb lesz a költségvetési hiány (ATV)
A várakozásoknál kedvezőbb, 929,2 milliárd forint lesz a 2013. évi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 3
10:35
Balázs Péter feladta a harcot (Alternatív Energia)
"Nem szeretném, hogy elképzeléseim politikai csatározásokra adjanak okot".
jan. 3
10:48
Klórgáz egy újpesti panelben, ketten kórházba kerültek (Infostart)
Klórgáz szabadult fel egy újpesti panellakásban csütörtök este, két embert kórházba vittek megfigyelésre - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője pénteken az MTI-t.
jan. 3
10:51
Zárva tart a Városligeti Műjégpálya (Metropol)
Túl meleg van, használhatatlan a jég.
jan. 3
10:51
Kirúgás fenyegeti a Jobbik ideológusát (ATV)
Mégis megtárgyalja ifjabb Hegedűs Loránt lelkész ügyét a Budapest-Észak Református Egyházmegye bírósága – soron kívül, várhatóan ebben a hónapban.
jan. 3
10:53
Visszatért a közönség a cirkuszba (Metropol)
Cirkuszfesztivál lesz január 9. és 13. között, a cirkuszvilág legjobb előadóit csábították hazánkba.
jan. 3
10:55
Változtak a fővárosi menetrendek januárban (Metropol)
Bizonyos járatok sűrűbben közlekednek, másoknak változnak az indulási időpontjai.
jan. 3
10:57
Újra lehet korcsolyázni a Műjégen (Metropol)
Az enyhe idő miatt két napig nem lehetett használni a felújított pályát.
jan. 3
11:09
Már le tudnak szállni a gépek (Metropol)
A sűrű köd miatt reggel több repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc repülőtéren.
jan. 3
11:24
Kék jelzés a túrázóknak (Infostart)
Felújították az országos kéktúra útvonalát. A Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az InfoRádiónak elmondta: rendbe tették a pihenőhelyeket és újakat is létrehoztak. Több padot és asztalt helyeztek ki, emellett tűzrakóhelyeket is kijelöltek.
jan. 3
11:27
Varga: egy-két bank mérlegeli a kivonulást (Alternatív Energia)
A tárca nem számol azzal, hogy egy ilyen lépésnek jelentős hatása lenne a jövő évi költségvetésre.
jan. 3
11:27
Fodorék rámozdulnak az Angliában dolgozó magyarok százezreire (ATV)
„Miközben Orbán Viktor személyes levélben, közpénzek millióiból győzködi a magyarországi lakcímmel nem rendelkező kettős állampolgárokat a szavazás és a regisztráció fontosságáról, tudatosan távol kívánja tartani az urnáktól a külföldön élő magyarokat”- áll a Magyar Liberális Párt közleményében.
jan. 3
11:29
Megint kozmetikázták a KSH adatokat (Alternatív Energia)
jan. 3
11:45
Dávid-csillaggal és petárdával „köszöntötték” az év első napján (ATV)
Az egyedül élő nő feljelentést tett a Váci Rendőrfőkapitányságon.
jan. 3
12:03
Gázolt az InterCity Szabadegyházán (Metropol)
A halálos gázolás miatt lezárták a vasúti pályát.
jan. 3
12:03
Meghalt Helyey László Jászai Mari-díjas színművész (ATV)
Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai-díjas színművész – tudatta az Újszínház az MTI-vel. A művészt az Újszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
jan. 3
12:05
Három közmunkást gázoltak el Karcagnál: két halott (ATV)
A harmadik gyalogost a mentők kórházba vitték.
jan. 3
12:18
Három embert elgázolt egy autós Karcagnál, ketten meghaltak (Infostart)
Három közmunkást gázolt el egy autó a 4206-os számú úton Karcag közelében, a sérültek közül ketten meghaltak - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-t.
jan. 3
12:21
Megérkezett a tél: 100 millióan szenvednek - Galéria (ATV)
Óriási hóvihar csapott le az Egyesült Államok északi és keleti partvidékére. Van, ahol 53 centi hó esett, Kanadában pedig mínusz 26 fokokat mérnek. Az emberek nem győzik kilapátolni autóikat a hó alól.
jan. 3
12:36
MSZP: a kormány a foglalkoztatás területén megbukott (Infostart)
Az MSZP szerint a Fidesz 2010-es kormányra kerülésekor még egymillió új, adófizető munkahelyet ígért, de mára már nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány a foglalkoztatás területén is megbukott, hiszen "csak a megtévesztő foglalkoztatási statisztikákban teljesít jobban" - reagált az MSZP a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira.
jan. 3
12:39
Prostituáltat futtató rendőrt ítéltek el (Metropol)
A szegedi rendőr három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
jan. 3
12:41
Rokonára gyújtotta az ágyneműt (Metropol)
A férfi meggyújtotta az ágyneműt, majd magára hagyta a 78 éves asszonyt, aki füstmérgezésben meghalt.
jan. 3
12:43
Három közmunkást gázoltak el (Metropol)
A Karcag közelében történt balesetben ketten meghaltak.
jan. 3
12:54
Uniós vizsgálatot kezdeményez az Együtt-PM az M4-es autópálya építési költségei miatt (Infostart)
Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz és az Európai Számvevőszékhez fordul Jávor Benedek, az Együtt-PM szövetség társelnöke az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építési költségei miatt.
jan. 3
12:57
Bántalmazta, majd rágyújtotta az ágyneműt az idős asszonyra (Alternatív Energia)
jan. 3
12:57
Pintér kéthetente összetartást tartana az NB I-eseknek (ATV)
A tavaszi szezonban várhatóan kéthetente tartana összetartást az NB I-es klubokban szereplő játékosokkal Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
jan. 3
13:30
Az év végére 25 ezer lakás kerül a Nemzeti Eszközkezelőhöz (Infostart)
Eddig 15 ezer lakást ajánlottak fel a jelzáloghiteleiket törleszteni nem tudó tulajdonosok a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek, az idei év végére ez a szám eléri a 25 ezret, ezzel 100-120 ezer ember lakhatása oldódik meg tartósan - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 3
13:33
Elkezdték Ariel Saron temetésének előkészítését (ATV)
Orvosai szerint Ariel Saron nem szenved, de olyan gyorsan kezdett el romlani létfontosságú szerveinek állapota, hogy nagy valószínűséggel az utolsó napjait éli.
jan. 3
13:51
Rövidített útvonalon jár a 80-as és a 80A troli (Metropol)
A 4-es metró építéséhez kapcsolatos munkák miatt február 16-ig csak a Puskás Ferenc Stadionig közlekednek.
jan. 3
13:51
Csányi coming outja százezer ember előtt (Alternatív Energia)
jan. 3
14:06
NFM: az M4-es autópálya építésének uniós vizsgálata kötelező (Infostart)
Az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakasz megépítésének forrásfelhasználását kötelezően vizsgálja az unió, mint minden nagyprojektben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
jan. 3
14:09
Apósa a fürdőszobában állított emléktáblát Vona Gábornak (ATV)
Rendkívül fontos bejegyzéssel indította a 2014-es évet a Jobbik elnöke.
jan. 3
14:45
Vágják a Fidesz-centit: Megindult a visszaszámlálás (Alternatív Energia)
jan. 3
14:45
NFM: az M4-es autópálya építésének uniós vizsgálata kötelező (ATV)
Az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakasza megépítésének forrásfelhasználását kötelezően vizsgálja az unió, mint minden nagyprojektben – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.
jan. 3
14:47
MSZP: Fakanál helyett most pénzre vált a fideszes politikusnő (Alternatív Energia)
Az MSZP több segítséget ad a gyermeküket egyedül nevelő anyáknak, a bölcsődei díjat pedig eltörli.
jan. 3
15:03
„Állami eszközökkel elkövetett gazdasági puccs” (Metropol)
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség azt követeli, a korábbi tulajdonos és a TV2 hozza nyilvánosságra a tévécsatorna eladásának részleteit és a vevők kilétét.
jan. 3
15:18
Ismét közlekedik a D11-es Budapesten (Infostart)
Ismét közlekedik a Boráros tér (Petőfi híd) és Újpest, Árpád út között járó D11-es hajójárat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel.
jan. 3
15:39
Droglaborokat működtető csoport ellen zárult le a nyomozás Szabolcsban (ATV)
A most lezárult nyomozás adatai szerint nem egy, hanem három droglabort működtetett Nyíregyháza környékén az a csoport, amelynek egyik tagja még 2012. januárjában bukott le - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
jan. 3
16:12
Ezért kellett bezárni a Városligeti Műjégpályát (Infostart)
Nem csak az enyhe időjárás miatt kellett bezárni a Városligeti Műjégpályát. A problémát az okozta, hogy az egykori hibás tervek, másrészt a kivitelezésből adódó hiányosságok miatt nem működött megfelelően a jégpálya hűtési rendszere - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
jan. 3
16:15
Három magyar droglabort takarított el a rendőrség (Alternatív Energia)
Jelentős mennyiségű morfint és kodeint foglaltak.
jan. 3
16:17
Kiéheztetett kutyákkal marcangoltatta szét renitens nagybátyját az ifjú államfő (Alternatív Energia)
jan. 3
16:33
Benne volt-e a TV2 lenyúlásában Orbán tanácsadója és Rogán Antal? (Alternatív Energia)
Az MSZP és az Együtt PM erre a kérdésre próbál választ találni - egyelőre nagyon vastag a hallgatás fala.

Keresés