Parádés év van Huszti Szabolcs mögött. A Bundesligában a Hannover színeiben tíz gólt lőtt és tíz gólpasszt adott, s miután visszatért a válogatottba, ő volt az egyik kulcsfigurája a görögök elleni 3-2-es győzelemnek. Miközben ő maga a ma esti horvátok elleni meccsre készül, menedzsere igyekszik a fizetését még feljebb tornázni. Igaz, ehhez klubot kell váltania.
Erdei kirándulások alkalmával gyakran találkozhatunk a turistautak mentén, a bokrok tövében csücsülő madárfiókákkal, leggyakrabban az énekes- és fekete rigókkal, valamint fülesbaglyokkal. Ezek a madárfiókák nem árvák, tehát ha valaki segíteni akar rajtuk, az rosszat tesz, ha kiemeli őket a fészekből.
Ma harminc éve, hogy Bozsik József, az egyetlen magyar százszoros válogatott futballista, elhunyt. Az olimpiai bajnok, világbajnoki második játékos később edzősködött, szövetségi kapitányként is dolgozott, halálát nagy mértékben annak a szerelemnek köszönheti, ami naggyá tette: a labdarúgásnak.
Párosban is simán vette az első akadályt a francia nyílt teniszbajnokságon Szávay Ágnes, Dinara Szafina oldalán ugyanis 6:4, 6:1 arányban búcsúztatta a Stephanie Foretz, Olga Szavcsuk francia, ukrán duót.
Több millió forint hiányzik az I. Halas Fesztivál kasszájából. A tragikus hirtelenséggel elhunyt gitáros, Daczi Zsolt emlékére rendezett koncertsorozat főszervezője szerint, egyik volt kollégájuk okozta a veszteséget.
Világbajnoki címért hajt Gyenesei István, önkormányzati miniszter lánya, Leila az öttusa világbajnokságon. Az intenzíven támadott – egyébként a sportért is felelő – tárcavezető, ma nem foglalkozik az őt ért vádakkal, inkább a helyszínen szurkol Pintyő nevű lányának.