2007. május 21. hétfő

máj. 21
14:54
Újabb rendőri bűn: emberrablás? (Privátbankár)
Cigarettacsempészéssel kapcsolatban elkövetett emberrablással gyanúsítják azt a két szabolcsi rendőrt, akiket a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten
máj. 21
15:11
Kétmilliárdos áfacsalásra derült fény (Privátbankár)
Csaknem kétmilliárd forintos áfa-csalást derítettek fel a vámnyomozók egy bűnszervezet leleplezésével kapcsolatban - mondta el Bencze József, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsno...
máj. 21
15:20
Nem nyúltak hozzá (Piac és Profit)
A Monetáris Tanács változatlanul 8 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
máj. 21
15:22
Több nő kell (Piac és Profit)
A társadalom egészségesebb közérzetének kialakításához szükség lenne a nők számára több rugalmas munkaidő biztosítására, ennek alig 8 százalékos arányával Magyarország az EU-n belül az utolsó helyen áll - többi között erről beszélt a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója hétfőn Zsámbékon a nők helyzetéről rendezett szakmai konferencián.
máj. 21
15:49
Továbbra is forgalmazza az Agip a 98-as benzint (Infostart)
Az Agip kútjainál továbbra is kapható a 98-as oktánszámú ólommentes benzin - közölte az Agip Hungária Zrt. hétfőn. A cég álláspontja szerint ma is van igény a 98-as üzemanyagra, mert a magasabb oktánszám miatt az autók teljesítménye érezhetően jobb, mint a 95-ös oktánszámú benzin esetében, miközben ára 20-30 forinttal a prémium üzemanyagoké alatt marad.
máj. 21
15:54
Nyugati bankok az egykori Szovjetunió területe felé nyitnak (Privátbankár)
A belga KBC pénzintézet (a magyar K&H fő részvényese) egy orosz bank 92,5 százalékának megvételéről írt alá megállapodást. "Választottja" az egyik vezető, magántulajdonú orosz takarék...
máj. 21
15:56
Erősítette a forintot a jegybank (Privátbankár)
Sem a jegybank által hétfőn nyilvánosságra hozott inflációs jelentése, sem a jegybanki alapkamat szinten tartása nem okozott nagy meglepetést
máj. 21
16:10
Kiírták a közbeszerzési tervpályázatot a Kossuth tér rendezésére (Privátbankár)
Huszonötmillió forintot költhet az Országgyűlés a Kossuth tér rendezésére kiírt legjobb tervpályázatok megvételére; az eredményhirdetés augusztus 14-én lesz - olvasható az Országgyűlé...
máj. 21
16:12
Citibank: 2006-ban 8 százalékos profitnövekedés (Privátbankár)
A Citibank Zrt. 2006-ban 13,4 milliárd forint adózott profitot ért el a magyar számviteli szabályok (MSZSZ) szerint, 8 százalékkal többet, mint az előző évben, míg adózás előtti nyere...
máj. 21
16:15
A GKM értékesítené a 40 százalékos állami részt az AKA-ból (Infostart)
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) felkérte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt-t, hogy magyar és nemzetközi befektetők meghívásával készítsen elő pályázatot az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt-ben meglévő 40 százalékos állami részvénycsomag értékesítésére.
máj. 21
16:21
Magyar vezető a szentgotthárdi General Motors élén (Privátbankár)
Paizer Andor személyében első alkalommal magyar vezérigazgatót neveztek ki a General Motors Powertrain-Magyarország Kft. szentgotthárdi gyárának élére - közölte a társaság hétfőn az M...
máj. 21
16:26
Új tőkegarantált befektetési alap az MKB-tól (Privátbankár)
Az MKB Alapkezelő új zárt végű, 3 éves futamidejű tőkegarantált befektetési alapot indít MKB Kaleidoszkóp néven - közölte az MKB. Az alap hozamát négy részvénypiac (Japán, Hongkong, A...
máj. 21
16:35
Váminformatika szerepcserével (Piac és Profit)
A Vamsoft ott folytatja, ahol a Kopint-Datorg abbahagyta: a zökkenőmentes átállás nem kerül pénzükbe a régi ügyfeleknek.
máj. 21
16:48
Milliárdokat vesztett az állam a magántőke bevonásával (Infostart)
M5-ös autópálya, Budapest Sportaréna. Néhány példa azon beruházások közül, amelyekhez az állam magántőkét is igénybe vett. Az építkezések azonban azt is példázzák, hogy a PPP-beruházás milyen károkat okozhat az államnak.
máj. 21
17:10
Célegyenesben a villamos energia liberalizáció (Privátbankár)
Átmeneti időre 2009. december 31-ig a jelenlegi áramszolgáltatók lesznek a lakosság és a kisfogyasztók villamosenergia-igényét kötelezően ellátó egyetemes szolgáltatók
máj. 21
17:31
Megtakarítás helyett a hitel lesz a sláger (Privátbankár)
Tavaly tovább növekedtek a közép- és kelet-európai háztartások pénzügyi megtakarításai - áll az UniCredit csoport elemzésében. A megtakarítások a harmadik éve mutatnak kétszámjegyű növekedést, és értékük elérte az 583 milliárd eurót - a GDP 57 százalékát -, ami 14 százalékkal több a 2005. évi 510 milliárd eurónál
máj. 21
17:42
Hidegháborút hoz a Világbank elnök lemondása? (Privátbankár)
Az Amerika és Európa közötti "kisebb hidegháború" kezdetéről ír a világbanki elnök kikényszerített lemondása kapcsán a hétfői The Wall Street Journal
máj. 21
17:47
Gyengén teljesített a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,91 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 25.705,27 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forintot ért el, a vezet...
máj. 21
17:51
Május eleji tippünk prolongálva: tankolj! (Piac és Profit)
Szerdától 5 forinttal kerül több pénzbe a 95-ös benzin literenként, a mostani emeléssel még csak közelít a Mol a lélektani 300 forintos határhoz.
máj. 21
18:14
Csak a nyárra vár a jegybank (Privátbankár)
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint az MNB nyárnál tovább nem vár a kamatcsökkentés megkezdésével
máj. 21
18:16
Összeolvadt az OTP és szerbiai leányai (Privátbankár)
Összeolvadtak az OTP Bank Nyrt. szerbiai leányvállalatai, a Niška banka a.d. Niš, a Zepter banka a.d. Beograd valamint a Kulska banka a.d. Novi Sad - jelentette be az OT...
máj. 21
18:18
Orosz biztosítókat vett az Allianz (Privátbankár)
Hétfőn eldőlt: a német Allianz biztosítói csoport szerezheti meg az orosz Progress-Garant biztosító száz százalékát, orosz sajtóértesülések szerint 100 millió euró körüli értékben. Az...
máj. 21
18:41
Szaktudással erősítenék a munkaerőpiaci esélyeket (Privátbankár)
Egy diplomás, vagy szakképesítéssel rendelkező munkavállaló 70-80 százalékos eséllyel tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, míg a képzettség nélküliek körében harminc százalék alatt van az aktivitási arány. Magyarországon kétmillióan vannak olyanok, akik nem rendelkeznek szakképzettséggel. A Munkaügyi Minisztérium a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal együttműködési megállapodást kötött az…
máj. 21
18:46
Júliustól változik a társasági szerződés (Privátbankár)
Július elsejéig van idejük a gazdasági társaságoknak, hogy társasági szerződésüket a jogszabályi előírásoknak megfelelőn módosítsák. Az új társasági törvény kommentárként is használható a ma bemutatott Gazdasági társaságok nagy kézkönyve. A könyvbemutató után Tóth Linda először az ELTE docensét, Dr. Darázs Lénárt ügyvédet kérdezte arról, milyen kötelezettségeknek kell megfelelniük a cégeknek az év…
máj. 21
18:48
A bérek miatt aggódik a jegybank (Privátbankár)
Változatlanul, 8 százalékon hagyta az alapkamatot a Monetáris Tanács. A szavazás rendkívül szoros volt, a tagok 7:6 arányban döntöttek az irányadó ráta szinten tartása mellett. A jegybank elnöke szerint egyelőre nem látszanak világosan a következő hónapok inflációs folyamatai, ezért nem csökkentették az alapkamatot. Tóth Linda összeállítása.
máj. 21
18:49
Mit csinál az ingatlanügynök? (Piac és Profit)
A nemzetközi ingatlanügynökségek munkájától elválaszthatatlan a piackutatás, az értékbecslés. Lényegében sokkal inkább információval kereskednek, mint ingatlanokkal. Miközben a megbízók számára nem kevés időt takarítanak meg az információ begyűjtésével, szakmájuk mégis inkább arról szól, hogy az internetről vagy más adatforrásokból elérhető piaci információhalmazt hogyan lehet tudássá, végső soron…
máj. 21
18:50
Az infláció 2009-re érheti el a kitűzött célt (Privátbankár)
A korábbi előrejelzésnél lassabban csökkenő inflációra számít 2008 végéig a jegybank. A májusi jelentés ezt a magas olajárakkal, illetve a vártnál nagyobb bruttó bérnövekedéssel magyarázza. A bank jövőre 3,6 százalékos éves inflációt jósol, ezt azonban több kockázati tényező is terheli. A jegybank most először adott ki 2009-re vonatkozó előrejelzést, eszerint az infláció év elejére csökkenhet a…
máj. 21
18:51
A heti adatok előtt helyezkedik a dollár (Privátbankár)
Erősödött a dollár az euróval szemben. Az okokról Skáre Balázzsal, a Solar Capital elemzőjével Borbély Péter beszélgetett.
máj. 21
18:57
Az OTP augusztus előtt nem vár kamatcsökkentést (Privátbankár)
Az OTP Bank elemzői augusztus előtt továbbra sem számítanak a jegybanki alapkamat csökkentésére a hétfőn kiadott inflációs jelentés és Monetáris Tanács közleménye alapján, viszont jó ...
máj. 21
18:59
A Szaturnusz éjszakája (Privátbankár)
A Hold kedden este Magyarországról nézve elfedi a gyűrűs bolygót, a Szaturnuszt, ebből az alkalomból megrendezik a Szaturnusz éjszakáját a budapesti Polaris Csillagvizsgálóban
máj. 21
19:32
A Baby Boom nyugdíjba megy! (Piac és Profit)
A lakosság elöregedése globális szinten az állampolgároknak nyújtott szolgáltatásoknak és az állami szolgáltatások finanszírozásának átgondolására kényszeríti majd a kormányzatokat a Deloitte új, Serving the Aging Citizen című tanulmánya szerint.
máj. 21
20:22
Az OTP-nek nyolc (Piac és Profit)
Augusztusig nem számítanak a jegybanki alapkamat csökkentésére az OTP Bank elemzői, akkor viszont nagy lendületet vesz a kamatvágás.
máj. 21
21:36
Önállóan folytatják a borászhallgatók (Piac és Profit)
A középfokú borászképzés ennek köszönhetően a Budapesti Corvinus Egyetem keretei között folyhat tovább - foglalt állást az egyetem.

Keresés