Külföldről és a keleti megyékből kell munkaerőt toboroznia a Hankooknak. A dunaújvárosi gumiabroncsgyár béreit keveslik a helyiek: igaz, a társaság érettségizetteket keres betanított munkára.
A francia statisztikai hivatal(Insee) 2,1 százalékos gazdasági növekedésre lát esélyt az idén Franciaországban, azaz lassabbat, mint a kormány, amely 2.25 és 2,5 százalék közé várja a GDP idei gyarapodását.
A brit Pearson és az amerikai General Electric bejelentette, hogy felhagynak harcukkal az amerikai Dow Jones médiakonszern megszerzéséért. Így megnőtt annak az esélye, hogy a Dow Jones elfogadja Rupert Murdoch, a News Corp. ausztrál tulajdonosának ötmilliárd dolláros vételi ajánlatát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 885,39 pontos emelkedéssel, 27.664,18 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,31 százalékos erősödés.
A második 30 darab Flirt motorvonat 141 millió 600 ezer eurós vételárának finanszírozására vár ajánlatokat hétfőig a MÁV. A motorvonatok vételárának finanszírozására tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a MÁV. Ajánlatot az tehet, akinek 2005-ben 2 milliárd forint kamatbevétele keletkezett, továbbá az elmúlt három évben - összesen - 20 milliárd forint hitelt helyezett ki, és ezek között volt…
Elkezdődött a dinnyeszüret, az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem Magyarországon, az előző évinél 50-70 ezer tonnával több - közölte Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója. A szakember elmondta: a jó termés annak köszönhető, hogy a tavaszi fagyok nem érintették a legfontosabb dinnyetermő-területeket az országban,…
A napokban fogadta el a parlament a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslatot. A július elsejétől hatályos szabályok értelmében a teljes ügyeleti időt be kell számítani a heti munkaidő legmagasabb mértékébe. Nem változik ugyanakkor az ügyelet és az ügyelet alatti munkavégzés díjazásának a szabályozása.
Kilábalt lényegében az Európai Unió az alkotmányos szerződés népszavazásos elutasítása miatt két éve keletkezett intézményes válságból, miután a tagországok brüsszeli állam- és kormányfői találkozóján megállapodás született az új reformszerződés tervezetéről
Elsősorban az erős szél okozott károkat a péntek esti viharban, amely az ország északi részén volt a legerősebb és házakat, villanyvezetékeket rongált meg, személyi sérülés azonban ne...
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb pénzügyi befektető csoportja néhány héten belül Magyarországon is megjelenik - mondta el Kóka János gazdasági miniszter az MTI-nek pénteki washingtoni tárgyalásai után.
Már hatályos, május végétől pedig "működik" az a törvény, amelyik a bor utáni járulékfizetést szabályozza. Évente kétszer kell csak leróni ezt a pénzt, mégpedig akkor, amikor a vállalkozók már rendelkeznek bevétellel. Két további szabály is része a megújított törvénynek: a befolyó pénz 40 százaléka a minőség-ellenőrzésre, 60 százaléka a marketingre költendő.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb pénzügyi befektető csoportja néhány héten belül Magyarországon is megjelenik – mondta el Kóka János gazdasági miniszter pénteki washingtoni tárgyalásai után.
Az mfor.hu Mesél a múlt és Vörös vállalatok című közös sorozatában ezúttal a Váncza sütőpor történetében mélyedünk el. A máig titkos receptet a család késői leszármazottai a kilencvenes évek elején adták el a Szilas-Food Kft.-nek. Szerkesztőségünk e héten is feltesz egy találós kérdést, amely megválaszolói között egy üveg finom borocskát sorsolunk ki...
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb pénzügyi befektető csoportja néhány héten belül Magyarországon is megjelenik - mondta el Kóka János gazdasági miniszter az MTI-nek pénteki washingtoni tárgyalásai után.
Pakisztán új atomreaktort épít, amely nukleáris fegyverek tölteteként használható plutónium előállítására is képes lesz - közölte pénteken egy nemzetközi biztonsági kérdésekkel foglal...
Elkezdődött a dinnyeszüret Magyarországon - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Mártonffy Béla elmondta: az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem, ami a tavalyinál mintegy 50-70 ezer tonnával több.
Elkezdődött a dinnyeszüret, az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem Magyarországon, az előző évinél 50-70 ezer tonnával több – tájékoztatta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója.
Megverték Kármán Irén újságírót, aki az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán is dolgozott, az életveszélyes sérülésekkel a Szent János Kórházba szállított újságíró nincs kihallgatható állapotban.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb pénzügyi befektető csoportja néhány héten belül Magyarországon is megjelenik - mondta el Kóka János gazdasági miniszter az MTI-nek pénteki washingtoni tárgyalásai után
Megverték Kármán Irén újságírót, aki az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán is dolgozott, az életveszélyes sérülésekkel a Szent János Kórházba szállított újságíró nincs kihallgatható állapotban.
Megverték Kármán Irén újságírót, aki az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán is dolgozott, az életveszélyes sérülésekkel a Szent János Kórházba szállított újságíró nincs kihallgatható állapotban.
Két jó hír a cégtulajdonosoknak: a társasági törvény előírásainak nem idén szeptember 1-ig, hanem jövő év július 1-ig kell megfelelniük, de a leggyakoribb módosításokat akkor sem kell megtenniük, továbbá – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint – a megváltozó TEÁOR- számokkal kapcsolatosan egyáltalán nem lesz tennivalójuk.
Két jó hír a cégtulajdonosoknak: a társasági törvény előírásainak nem idén szeptember 1-ig, hanem jövő év július 1-ig kell megfelelniük, de a leggyakoribb módosításokat akkor sem kell megtenniük, továbbá – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint – a megváltozó TEÁOR- számokkal kapcsolatosan egyáltalán nem lesz tennivalójuk.
A Toyota japán autóipari vállalat részvényesei egy amerikai vezetőt választották be a cég igazgatótanácsába. Nem japán állampolgár, Jim Press, aki a japán cég észak-amerikai üzleteit irányította eddig, első ízben kerül be a cég vezető testületébe.
A legtorkosabb vendég díj kiírásával közösen népszerűsíti a mindennapos étterembe járást az áprilisban megújult, angol nyelven is elérhető turisztikai portál: a vendegvaro.hu és a nemrégiben indult, világújdonságnak számító fapadosetterem.hu éttermi foglalási rendszer. A vendégek mellett az éttermek is elismerésben részesülnek, hiszen a belföldi turizmus fellendítésében kulcsszerepe van a…
A tavalyi három helyett öt vezérigazgató-helyettessel működne a BKV Zrt. az új irányítási struktúrában, amit jövő héten véglegesít a cég szervezeti szabályzatának 7. sz. módosításával a társaság igazgatósága - tudta meg az MTI a cég dolgozóitól szombaton. Tájékoztatásuk szerint a januárban hivatalba lépett Antal Attila vezérigazgató munkáját a 4-es metróval, a közlekedéssel, a műszaki ügyekkel, a…
Magyarország vette észre még az uniós szerződéstervezet hét eleji előkészítő szakaszában, hogy a szövegből hiányzik szabad versenyt előíró kitétel - írta a szombati The Times.
A sikeres vezető titka nem abban rejlik, hogy mindent el tud-e végezni, hanem abban, hogy munkája fókuszpontjai mennyire illeszkednek a cég profiljához.
Két hét űrutazás után pénteken közép-európai idő szerint 21 óra 49 perckor visszatért a Földre az Atlantis amerikai űrrepülőgép hét asztronautával a fedélzetén
Lassan másfél étvtizede a marketing, a kommunikáció és a public relations „betört” a kisvállalkozók mindennapjaiba. Ma már a pr-t sem csak sajtókommunikációra használják.
Elkezdődött a dinnyeszüret, az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem Magyarországon, az előző évinél 50-70 ezer tonnával több. A gyümölcs nagy részét külföldön adják el.