Amennyiben bármikor olyan döntés születik, ami a költségvetést érinti, a kieső bevételt, vagy a növekvő kiadást ellentételezni kell - jelentette ki Veres János egy esetleges népszavazás költségvetési kihatását érintő kérdésre válaszolva szombaton Gyöngyösön.
Az Airbusokat gyártó nyugat-európai légügyi csoport, az EADS olyan "szuper-Concorde" kifejlesztését tervezi, amely két óra alatt tudná megtenni a Párizs New York közötti utat.
A szentpétervári székhelyű East European Finance Corporation (EEFC) első orosz bankként jelent meg a volt Jugoszlávia területén Boszniában. A 2003-ban alapított bankcsoport első lépésként 15 fiókot tervez nyitni, majd utána az egész országban ki akarja építeni hálózatát. Az EEFC-nek 228 fiókja van Oroszországban, tavaly a 40 legnagyobb orosz pénzintézet között tartották számon.
Az Airbusokat gyártó nyugat-európai légügyi csoport, az EADS olyan "szuper-Concorde" kifejlesztését tervezi, amely két óra alatt tudná megtenni a Párizs és New York közötti utat.
Az Airbusokat gyártó EADS olyan "szuper-Concorde" kifejlesztését tervezi, amely két óra alatt tudná megtenni a Párizs New York közötti utat. A gépet az Astrium űrrepülőgép mintájára fejlesztenék ki.
Újabb osztott pályás szakaszt adtak át a forgalomnak a Rijeka-Zgáráb közötti autópályán Vrbovsko és Bosiljevo között. A közel 9 kilométeres szakasz elkülönítése 394 millió kunába, hozzávetőleg 54 millió euróba került.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) társadalmi egyeztetésre bocsátott húsz, júliusban induló pályázati konstrukciót, az ügynökség a pályázatok összefoglalóit honlapján is közzé teszi - tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal az MTI-t.
Az Airbusokat gyártó nyugat-európai légügyi csoport, az EADS olyan "szuper-Concorde" kifejlesztését tervezi, amely két óra alatt tudná megtenni a Párizs New York közötti utat.
Az egészségesebb környezet - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vélekedése szerint - évente mintegy 13 millió életet menthetne meg világszerte. Az 5 év alatti gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX egy hét alatt 794,76 ponttal, 3,05 százalékkal emelkedett, 26 844,80 ponton zárt pénteken.
Közismert rádiósoktól, így Farkasházy Tivadartól, Koltay Gergelytől és Váradi Júliától is megválik a nemrég beindított csoportos leépítés során a Magyar Rádió (MR) - legalábbis intézményi források, illetve három esetben maguk az érintettek közölték, hogy ők is felkerültek az elbocsátandók listájára.
Újabb osztott pályás szakaszt adtak át a forgalomnak a Rijeka-Zgáráb közötti autópályán Vrbovsko és Bosiljevo között. A közel 9 kilométeres szakasz elkülönítése 394 millió kunába, hozzávetőleg 54 millió euróba került. A közlekedési miniszter tájékoztatása szerint a fennmaradó 44 kilométeres szakasz elkülönítése 2008 végére készül el. A 145,5 km hosszúságú Zágráb-Rijeka(Fiume) autópályát 2004.…
Sisi (a róla készült filmben "Sissi") - azaz Erzsébet császárné és királyné - emlékére luxushotelt szándékoznak építeni Dubajban, 4 kilométerre a tengerparttól, egy egzotikus környezetben létesülő mesterséges szigeten a "The World" (A világ) elnevezésű óriásprojekt részeként; e beruházás keretében 300 mesterséges szigeten, összesen 931 hektárnyi területen "újraépítik a Földet".
A G8 országok afrikai kötelezettségvállalásai közvetlenül is komoly lehetőségeket jelentenek a magyar vállalkozók számára. A kontinensre évente beáramló több mint hatezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás töredéke sem hasznosul számunkra gazdaságélénkítő tényezőként - hangzott el az Ahead Africa Kht és a Geopolitikai Tanács Afrika Központjának sajtóbeszélgetésén.
A Magyar Posta Zrt. a 2006-os évet 5,3 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta, ami 1,7 milliárddal több, mint a tervezett, ám mintegy 1,2 milliárddal elmarad a 2005. évitől - mondta el Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese.
Az esztergomi királyi palotában talált, Botticellinek tulajdonított falfestmény kapcsán kialakult vitát egy-két tucat művészettörténész fogja eldönteni, de az is előfordulhat, hogy "megfejthetetlen" marad a mű - erről Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze beszélt az MTI-nek
Bár első pillantásra úgy tűnik, hogy különböző vállalkozásai nem igazán köthetők egymáshoz - a szórakoztatással indult, aztán jött a vendéglátás, a ruházati kereskedelem, majd többek között különböző lapok kiadása, menedzselése is gazdagította a portfóliót -, egyvalami biztosan összeköti a Szigetet alapító s Európa egyik legnagyobb rendezvényévé fejlesztő Gerendai Károly érdekeltségeit: mindegyik…
A cukorbetegség "drámai" terjedése egyre nagyobb anyagi terhet ró a fejlett és fejlődő gazdaságokra egyaránt - 246 milló felnőtt szenved ebben a betegségben világszerte
Véget ért vasárnap a belgiumi Charleroi repülőterén dolgozó biztonsági személyzet kétnapos sztrájkja, s így újraindult a légikikötő forgalma: a Wizzair légitársaság délután már elindította Budapestről belgiumi járatát. Hasonlóan döntött egy másik légitársaság, a Jet4you is, míg a charleroi-i repülőtér legfőbb használója, az ír Ryanair hétfő reggeltől ígéri gépei indítását.
Tavaly költségkeretének 72 százalékát, 192 millió forintot költött el a BKV 4-es metró projektigazgatósága, amelynek júliustól hivatalosan is Balogh Árpád lesz a vezetője - közölte a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.
Helmut Schmidt volt német kancellár, a gazdasági Nobel-díjas Amartya Sen és az IKEA-alapítója, Ingvar Kamprad kapta az idén a kieli Világgazdasági Kutatóintézet (IfW) Világgazdasági Díját.
Véget ért vasárnap a belgiumi Charleroi repülőterén dolgozó biztonsági személyzet kétnapos sztrájkja, s így újraindult a légikikötő forgalma: a Wizzair légitársaság például délután már elindította Budapestről belgiumi járatát.