2016. június 12. vasárnap

jún. 12
0:06
Tenisz: Federer óriási csatában kikapott Stuttgartban (She)
Az első helyen kiemelt Roger Federer három szettben kikapott az osztrák Dominic Thiemtől a stuttgarti füves pályás tenisztorna elődöntőjében, így búcsúzott a tornától.
jún. 12
0:42
La Liga: elsőként az Osasuna jutott a rájátszás döntőjébe (She)
A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság élvonalba jutásért vívott rájátszásában a bajnokságban hatodik helyén végző Osasuna a hazai pályán aratott 3–1-es győzelme után idegenben 3–2-es sikert ünnepelhetett az egyenes ági feljutásról éppen csak lemaradó Gimnástic Tarragona ellen, így készülhet a döntőre, amelyben a Córdoba (5.)–Girona (4.) párharc győztesével mérkőzhet meg.
jún. 12
8:24
Juve: már csak a bejelentés van hátra – Rómából erősítenek (She)
A Roma és a Juventus vezetősége is megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint Miralem Pjanic, a fővárosi csapat bosnyák válogatott középpályása az olasz bajnoknál folytatja pályafutását. A megállapodás gyors létrejöttében fontos szerepet játszott, hogy a 26 esztendős futballista nyomást helyezett a Roma vezetőségére.
jún. 12
8:42
Gyász: vesztett az orosz ruletten, fejbe lőtte magát az MMA-s (She)
Életének huszonhatodik évében elhunyt Ivan „J. P.” Cole MMA-harcos, aki a hírek szerint fejbe lőtte magát egy orosz rulett során.
jún. 12
9:00
Rio 2016: újabb két NBA-sztár mondta le az olimpiát (She)
Az Egyesült Államok olimpiai bajnoki címvédő férfi kosárlabda-válogatottja nem számíthat Russell Westbrookra és James Hardenre sem a riói játékokon.
jún. 12
9:15
Videoton: Nyerhettünk volna, de nem ez a lényeg – Berg (She)
Henning Berg, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője értékelte a csapat első nyári felkészülési mérkőzését.
jún. 12
9:33
EURO 2016: Két sima, egy tippelhetetlen? Íme a vasárnapi jóslataink! (Agroinform)
A németek és a lengyelek simán nyerhetnek, a török-horvát azonban teljesen háromesélyesnek ígérkezik.
jún. 12
9:51
Eb 2016: hány gólt szerez a magyar válogatott a tornán? (She)
Kedden Ausztria ellen a magyar labdarúgó-válogatott is megkezdi szereplését a franciaországi Európa-bajnokságon. Hány gólt szereznek a mieink a tornán? Szavazzon!
jún. 12
9:53
Copa: „Ideges voltam, mert…” – Suárez elárulta, mi történt (She)
Mint arról beszámoltunk, az uruguayi labdarúgó-válogatott csatára, Luis Suárez nehezen viselte, hogy nem léphetett pályára a centenáriumi Copa Américán a Venezuela elleni csoportmeccsen, amelyet csapata elveszített, ezzel biztossá vált, hogy nem juthat be a negyeddöntőbe. Az FC Barcelona támadója két nappal a meccs után higgadtan elmagyarázta és megindokolta a történteket.
jún. 12
10:09
Real: 120 milliót plusz Kroost kell feláldozni egyetlen játékosért? (She)
A spanyol Marca értesülései szerint a Real Madridnak az átigazolási rekord megdöntése mellett Toni Kroost is fel kell áldoznia, ha meg akarja szerezni Paul Pogbát a Juventustól.
jún. 12
10:27
Eb 2016: „Elgázosítottak minket, állatokként kezeltek! Sokkoló!” (She)
Jamie Vardy felesége, Rebekah a helyszínen nézte végig az angol válogatott oroszok elleni Eb-mérkőzését. A hölgy élete legrosszabb futballélményének nevezte a találkozót, és nem azért, mert Oroszország a 92. percben, drámai hajrában egyenlített…
jún. 12
10:27
Darts: Az ötödik is Van Gerwené lesz? (Agroinform)
Vasárnap bajnokot avatnak Bécsben, a szezon ötödik European Tour-versenyén.
jún. 12
10:45
Videó: mire nem jó az izzadtság! A futsalzseni megmutatta (She)
Az Inter Movistar futsalcsapata parádés gólokkal, 1–3-ról fordított, és 5–3-ra nyert otthon a Barcelona ellen a spanyol bajnokság döntőjének második mérkőzésén. A végeredményt a hazaiak portugál klasszisa, Ricardinho állította be egész pályás góllal, amely után egyedi módon ünnepelt.
jún. 12
11:03
Kvíz: a pék, a Suttogó Halál és a veretlen – a magyar Eb-keret (She)
Kedden a magyar labdarúgó-válogatott is pályára lép a franciaországi Európa-bajnokságon. Felvezetésként egy kis játékra hívjuk az olvasót. A megadott információk alapján találja ki, melyik magyar játékost vettük elő!
jún. 12
11:05
Eb 2016: az UEFA komolyan megbüntetheti az oroszokat a marseille-i balhéért (She)
Bár hivatalos bejelentés még nem történt, szinte biztos, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi vizsgálatot indít a szombat esti, Anglia–Oroszország (1–1) Európa-bajnoki csoportmérkőzés végén kirobbant balhé miatt.
jún. 12
11:21
Eb 2016: a magyar játékosok a nyereség 30 százalékát kapják meg (She)
A tiszta nyereség 30 százalékát osztja szét a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a franciaországi Európa-bajnokságon szereplő válogatott játékosai között.
jún. 12
11:39
Görögország: a Barca 25 milliót fizetett érte, most klubot váltott (She)
A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb negyedik helyen végző AEK Athén a hivatalos honlapján jelentette be Dmitro Csihrinszkij szerződtetését. A Barcelona korábbi középhátvédje kettő plusz egy éves szerződést kötött a következő idényben az Európa-ligában induló csapattal.
jún. 12
11:57
Kajak-kenu: a győriek kettőse nyerte a 200 méteres szétlövést (She)
Négy férfi 500 méteres és két női 1000 méteres számban avattak győztest vasárnap délelőtt a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, Szegeden. A délelőtti szétlövésben a győriek kajakos duója nyerte a 200 méteres versenyt.
jún. 12
11:57
Szurkolói összecsapások voltak Nizzában is (Metropol)
Az északír és a lengyel szurkolók összecsaptak egymással az Eb-n.
jún. 12
11:59
Videó: Maradona Payet lövését másolta, egy elemet kivéve (She)
Diego Maradona újabb zseniális mozdulattal hívta fel magára a figyelmet. A korábbi argentin labdarúgó nemrég az egyik eseményen pimasz kötényt adott egy rendező hölgynek, most pedig a barátaival közös foci alkalmával lőtt majdnem akkora gólt, mint Dimitri Payet Románia ellen az Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén.
jún. 12
12:15
Eb 2016: „Úristen, mi lesz itt!” Angol–walesi háború Lensban? (She)
Látva a szombati, Marseille-ben történt összecsapásokat az angol és az orosz drukkerek között, félve gondol bele az ember, mi várható majd jövő héten, amikor az egyaránt több tízezres táborral rendelkező két szomszéd, Wales és Anglia találkozik egymással a 32 ezer lakosú Lensban. Walesi drukkereket kérdeztünk.
jún. 12
12:33
Argentína: most már tudjuk, Messi miért nem borotválkozik (She)
Az utóbbi időben sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a korábban rendszeresen megborotválkozó Lionel Messi miért növeszti a szakállát. A sajtó képviselőit sem hagyja nyugodni a kérdés, meg is kérdezték az ötszörös aranylabdástól, miért hagyja meg az arcszőrzetét.
jún. 12
12:51
Eb 2016: bemutatkozik a világbajnok; horvát siker ígérkezik? (She)
Az előjelek horvát sikert ígérnek a D-csoport vasárnap délutáni mérkőzése előtt, ezen Horvátország Törökországgal csap össze Párizsban a labdarúgó Európa-bajnokságon. A német labdarúgó-válogatott vasárnap az ukránok ellen mutatkozik be a C-csoportban.
jún. 12
13:27
Eb 2016: heten sérültek meg a nizzai összecsapásokban (She)
Az északír és a lengyel szurkolók összecsaptak egymással a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság második játéknapján, szombaton Nizzában.
jún. 12
13:45
Eb 2016: Arnautovic figyelmeztet – a románokat is sokan lebecsülték (She)
Marko Arnautovic és David Alaba, az osztrák labdarúgó-válogatott két kulcsjátékosa nyilatkozott a keddi, Magyarország elleni Európa-bajnoki összecsapás előtt.
jún. 12
13:47
Eb 2016: az angol szurkolók értetlenül állnak Kane feladata előtt (She)
Valószínűleg sok angol futballszurkoló még most sem heverte ki, hogy a válogatott a 92. percben kapott góllal csak döntetlent játszott az oroszok ellen az Európa-bajnokság B-csoportjának első fordulójában. Harry Kane, a nemzeti csapat csatára vasárnap délelőtt egy rövid gondolatot osztott meg Twitter-bejegyzésében, azonban a drukkereket más érdekelte.
jún. 12
14:03
Eb 2016: az Arsenal új sztárja fizetése 80 százalékát a szüleinek adja (She)
Granit Xhaka, az Arsenal nyári szerzeménye szombaton a svájci válogatottban végigjátszotta az Albánia ellen 1–0-ra megnyert Eb-csoportmérkőzést. Testvére, Taulant Xhaka albán színekben lépett pályára, édesanyjuk pedig a lelátóról követte az eseményeket – felemás pólóban. Az újdonsült „ágyús" középpályás egy friss interjújában elárulta, hogy fizetése 80 százalékát a szüleinek adja.
jún. 12
14:05
Eb 2016: „Nem lesz könnyű meccs” – így készülnek a portugálok (She)
A magyar labdarúgó-válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő portugál nemzeti csapat két játékosa, Cédric és Éder az európai szövetség hivatalos honlapjának nyilatkozott az előttük álló feladatokról. A két futballista bizakodó, de óvatosságra int.
jún. 12
14:07
Eb 2016: bombaerős horvátok a törökök ellen – a kezdők (She)
Íme, a török–horvát Európa-bajnoki mérkőzés kezdőcsapatai!
jún. 12
14:21
Eb 2016: erről szól ez a torna, nem az orosz/angol rémálomról – videó (She)
Az északír szurkolóknak sem gyakran adatik meg, hogy nagy labdarúgótornán szoríthatnak nemzetük válogatottjának. Talán ezért is kezelik a helyzetet igazi ajándékként, és nem úgy, mint a folyamatosan egymás uszításával és a balhézással elfoglalt angol, orosz és francia huligánok.
jún. 12
14:57
Női kosár: a magyar válogatott 12 ponttal legyőzte a cseheket (She)
A magyar női kosárlabda-válogatott 12 ponttal legyőzte a házigazda Csehországot a Hradec Královéban rendezett nemzetközi felkészülési torna harmadik fordulójában.
jún. 12
14:57
PSG: Még kérdéses, ki lesz a tréner jövőre (Agroinform)
Laurent Blanc vagy Unai Emery? Egyelőre nem tudni, hogy a párizsi csapatot ki irányítja a következő szezonban.
jún. 12
15:15
Eb 2016: Törökország–Horvátország – élőben az NSO-n! (She)
A D-csoport számára is megkezdődik az Európa-bajnokság, Törökország Horvátországgal csap össze. Kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
jún. 12
15:17
Kamion Eb: Kiss Norbert nem indul a nogarói versenyeken (She)
Kiss Norbert, a német Tankpool24-Mercedes címvédő magyar pilótája technikai hiba miatt nem indul a kamion Európa-bajnokság franciaországi Nogaróban zajló versenyhétvégéjének vasárnapi futamain.
jún. 12
15:19
Eb 2016: jobb a 24 csapatos Európa-bajnokság? (She)
Két csoportban már elkezdődtek a küzdelmek a labdarúgó Európa-bajnokságon. Többek között bemutatkozott a házigazda, három újonc és Anglia is. Az angol–orosz rangadó előtt arról kérdeztük a szurkolókat, mi a véleményük a kontinenstorna új lebonyolításáról?
jún. 12
15:51
Eb 2016: Modric kapásból hatalmas gólt rúgott – videó (She)
A horvát labdarúgó-válogatott Luka Modric nagy góljával megszerezte a vezetést Törökország ellen az Európa-bajnokság C-csoportjának első fordulójában. Nézze meg a Real Madrid középpályásának hatalmas lövését!
jún. 12
16:09
Kajak-kenu: Siófok nyert a Nemzeti Regattán (She)
A házigazda Siófok nyerte az idén először megrendezett Nemzeti Regattát, Magyarország településeinek vitorlásfesztiválját, amelyre harminc település nevezett.
jún. 12
16:09
EURO-2016 - A FIFA idióta bajkeverőknek nevezte a huligánokat (Metropol)
A FIFA idióta bajkeverőknek nevezte azokat a huligánokat, akik a szombati angol-orosz csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben.
jún. 12
16:11
Kajak-kenu: Kiss Tamás duplázott, 5000 méteren is nyert (She)
A kenus Kiss Tamás a délelőtti 500 méteres siker után vasárnap délután 5000 méteren is a leggyorsabbnak bizonyult a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, Szegeden.
jún. 12
16:27
Eb 2016: idióta bajkeverőknek nevezte a FIFA a huligánokat (She)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) idióta bajkeverőknek nevezte azokat a huligánokat, akik a szombati angol–orosz és a vasárnapi lengyel–északír Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben és Nizzában.
jún. 12
16:29
Rali: negyedszer is Herczig győzött Veszprémben (She)
Herczig Norbert nyerte meg az országos bajnokság idei negyedik futamát, a Veszprém-ralit is.
jún. 12
16:45
Eb 2016: Buffontól függ, mikor vonul vissza Iker Casillas (She)
A Spanyolországgal a franciaországi Európa-bajnokságon szereplő Iker Casillas a La Gazzetta dello Sportnak elárulta, hogy mikor vonul majd vissza. Egy olasz labdarúgó karrierjének alakulásától tette függővé...
jún. 12
17:03
Eb 2016: balhé esetén Angliát és Oroszországot kizárhatják (She)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága hivatalos közleményben jelezte: elképzelhető, hogy ha újabb balhékba keverednek bele az angol és az orosz szurkolók, a két válogatottat végső szankcióként kizárják a kontinenstornáról.
jún. 12
17:03
EURO 2016: Egy gól és nagy csata Párizsban (Agroinform)
Nem hozott jó játékot az első vasárnapi mérkőzés, de a horvátok megérdemelten húzták be a három pontot.
jún. 12
17:05
Eb 2016: Dzsudzsák lehet a következő Cristiano Ronaldo (She)
Az angol–orosz mérkőzésen nemcsak az Európa-bajnokság új lebonyolítási rendszeréről kérdeztük a szurkolókat, hanem arra is kerestük a választ, hogy Magyarország lehet-e az Eb Leicester Cityje, illetve, hogy a két csapat drukkerei ismernek-e magyar játékosokat.
jún. 12
17:07
Eb 2016: Modric-bomba döntött, horvát siker Törökország ellen (She)
A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjának nyitó mérkőzésén Horvátország Luka Modric hatalmas bombájával 1–0-ra legyőzte Horvátországot. A végig sokkal aktívabb horvátok még kétszer a lécet is eltalálták, a törökök igazából egyszer, Ozan Tufan első félidei fejesénél jártak közel a gólhoz. A csoport másik mérkőzésén Spanyolország és Csehország csap össze hétfőn.
jún. 12
17:18
Eb 2016: Milik és Lewandowski rohamozza az északír kaput (She)
Adam Nawalka és Michael O'Neill is kijelölte a kezdőcsapatát a Lengyelország–Észak-Írország mérkőzésre. A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának nyitó mérkőzéséről élő tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!
jún. 12
17:21
Győzelemmel kezdett Horvátország az EB-n (Metropol)
A horvát válogatott 1-0-ra legyőzte a török csapatot Párizsban a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjában.
jún. 12
17:36
Atlétika: Bolté a világ idei 2. legjobb eredménye – videó (She)
Az olimpiai és világbajnok Usain Bolt 9.88 másodperces idővel nyerte meg a férfi 100 métert szombaton Kingstonban a Racers Grand Prix-n.
jún. 12
17:54
Eb 2016: Lengyelország–Észak-Írország élőben az NSO-n! (She)
A labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának nyitó mérkőzésén Lengyelország Észak–Írországgal csap össze. Kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!

Keresés