A június 8-án, a budapesti Városligetben megrendezendő II. Oximix Bohócparádén egyúttal sztárparádé is lesz, hiszen számos hazai ismert ember szórakoztatja majd a gyereket. Hogy fokozzák a hangulatot, néhányan bohócnak is beöltöznek.
A bohém Shane MacGowan vezetésével 1991-ig, majd nélküle még 1996-ig működő angol-ír folk-punk zenekar, a Pogues nem sokkal a 2001-es The Very Best Of válogatás megjelenése után újjáalakult klasszikus felállásában, és azóta is turnézik időről időre, bár új lemezzel nem jelentkezett. A Live című DVD eredetileg 2004-ben jelent meg a Brit-szigeteken, majd 2006-ban német kiadás is született belőle,…
Foo Fighters 2005-ös dupla albuma, az In Your Honor egy hangos, rockos és egy visszafogottabb, akusztikusabb korongból állt. Ez utóbbi anyaga ihlette a 2006-os Skin And Bones című unplugged koncertlemezt és annál sokkal jobb DVD-t, de igazán jól csak a nagy-britanniai kiadás vásárlói jártak, mert ők stílszerű dupla kiadványként a nyugis, akusztikus Skin And Bones DVD-vel egybecsomagolva kaptak egy…
(Skint / Neon Music)A Midfield General név mögött megbúvó Damian Harris elsősorban azzal szerzett múlhatatlan érdemeket, hogy 1995-ben megalapította a brightoni Skint kiadót, ami az akkoriban kirobbanó big beat őrület egyik fellegvárává nőtte ki magát. Harrisnek nem volt kifejezetten nehéz dolga, hiszen a cég első megjelenését jóbarátja, Norman Cook, azaz Fatboy Slim jegyezte (a Santa Cruz…
(Epic / Sony BMG)Egy visszhangtalan első album után új nagykiadós háttérrel és a 2007-es Little Voice című sikerlemezzel a szimpatikus amerikai zongorista-énekesnő, Sara Bareilles, úgy tűnik, bejutott az ifjú női dalszerző-előadók élcsapatába. Bár messze nincs akkora őstehetség, mint mondjuk Fiona Apple (Extraordinary Machine), sem olyan sokszínű és bohém, mint Regina Spektor (Soviet Kitsch, Begin…
A Pókember trilógia hősnője év elején látogatott a Cirque Lodge Kezelő Intézetbe. A híresztelésekkel ellenben nem drog- és alkoholproblémák, hanem depresszió miatt.
Tévézési szokásokat kutató sorozatunkban ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy mit gondolnak a mai magyar televíziózásról a hitet, a vallást előtérbe helyező, ugyanakkor a kereskedelmi tévék harsány világától nyilván idegenkedő apácák.
A VIVA Premier Pláne című műsorának szerkesztőjét az elmúlt hónapokban ritkán láthattuk a televízió képernyőjén. Mostanra kiderült: a tévés szerkesztői munka mellett egészen új szerepkörben tűnik fel a médiapalettán.
Eltelt öt év azóta, hogy egy merész ötlet eredményeképp a Dunán lehorgonyzott az Artemovszk 38-as típusú ukrán szállítóhajó, amely ebben az időben meghatározó zenei intézménnyé, konkrétan a főváros legrangosabb koncerthelyszínévé nőtte ki magát. A "Hajó" szervezői nívós és bevállalós zenei ízlésükkel határozott irányt szabtak a koncertprogramoknak, például szisztematikusan elcipelték a Dunára a…
Tudor Giurgiu bemutatkozó nagyjátékfilmje rendhagyó szerelmiháromszög-történet Romániából: a lány, a szerelme (aki szintén lány) és a bátyja (aki szintén a szerelme)...
Manapság macerás dolog bármilyen gazdasági társaságot alapítani, nem biztos ugyanis, hogy a befektetett tőke megtérül-e bármikor is. A korlátolt felelősség azonban akkor is, most is jelentősen javíthat piaci esélyeinken, ha bukunk, akkor sem teljes vagyonunkkal felelünk. Ha meg nem bukunk, akkor kész haszon. Laár András már '81-ben megtalálta a KFT kiskapuját.
Azt, hogy egy rakenroll trió hogyan is szóljon valamikor a '60-as évek derekán, a Cream lőtte be, hogy aztán a '90-esek elején a Nirvana paradigmát váltson. A kortárs jazzben kicsit más a helyzet. Az első trió felállású és egyben debütáló albumával alig húsz esztendős korában jelentkező szertelenül zseniális Pat Metheny folyamatosan mutat utat úgy, hogy közben meg is haladja önmagát. Legközelebb…
A Legyen Ön is milliomos! című műsorban nyert pénzből készített, és jelentetett meg nemrég lemezt a mosonmagyaróvári Tirpunk zenekar. A négy egyetemistából álló együttes gitárosa, Lauer Gábor 800 ezer forinttal kopasztotta meg Vágó Istvánt. A csapat hamarosan indul nyári fesztiválkörútjára.
Az eredeti, nagysikerű Pumukli kalandjai című mesesorozat koprodukcióban készült, német rendezővel és színészekkel, Pumukli figuráját pedig az Európa-szerte híres Pannónia Filmstúdióban rajzolták.
Amikor az ember azt hinné, Amy Winehouse-ról egyszerűen már nem jelenhet meg több hír a bulvárlapokban, nem viselkedhet még botrányosabban, nem csaphatja szét magát még jobban és nem csalhatja meg még egyszer a férjét, kiderül, hogy a brit énekesnő még távolról sincs a gödör legmélyén, és lankadatlanul képes lejjebbre és lejjebbre csúszni. Szerencsénkre, legalább van min csámcsogni! A legfrissebb…
Élő közvetítés a Katona József Színházból, ami azért érdekes, mert otthon, fotelből ritkán nézhetünk színházi előadásokat, most pedig egy egész színházat láthatunk. Mert Para-Kovács Imre megmondja, mit érdemes nézni – vagy mit nem.
Kínában fog fellépni az amerikai hip-hop együttes, a Black Eyed Peas, hogy a koncert bevételéből a májusi szecsuani földrengés áldozatait támogassák. A katasztrófa, amely heteken keresztül foglalkoztatta a nemzetközi sajtót, csaknem hetvenezer életet követelt, s így a történelem tizenkilencedik legtöbb halálos áldozattal járó földrengése lett.
Folytatódik a Zeneakadémia nemzetközi diadalútja. Májusban Moszkvában aratott sikert az intézmény kórusa, júliusban Pekingben, egy nemzetközi zenei fesztiválon szerepelnek – hangzott el a rangos intézmény hétfői sajtótájékoztatóján.
A bűn elleni harc sosem ér véget. A tét egyre nő. A kockázat egyre nagyobb. És néha egy-egy pillanatra úgy tűnhet: azok, akik az igazságot szolgálják, egyszer elérhetik céljukat. Batman (Christian Bale) valamint két társa, egy rendőr (Gary Oldman) és egy ügyész (Aaron Eckhart) mindent elkövet, hogy megtisztítsa Gotham City utcáit a banditáktól. Már kezdik azt hinni, önként vállalt feladatukat…
Vajon a cseh, a német, a francia, a spanyol, az olasz vagy a két magyar szinkron egyike áll legközelebb az eredeti, Hugh Laurie-féle Doktor House-hoz? Sokak szerint Szakácsi Sándor felülmúlhatatlan volt, de mások úgy vélik, Kulka is bevált.
A walesi pophercegnő, Duffy a minap palástolatlanul hangot adott Mick Jagger mint művész és mint férfi iránt érzett csodálatának. Az énekesnő, akit mindössze egy röpke generáció választ el sóvárgó imádata tárgyától, gyerekkora óta rajong a Rolling Stones énekeséért, és véleménye szerint Mick a korral sem veszített semennyit férfiúi varázsából.
Szombat este az Óbudai Társaskör különleges koncertnek adott otthont. A MusiciansWho komolyzenei portál és az Art Management Consulting szakmai közreműködésével Vági Orsolya gordonka- és Kubota Sayaka zongoraművész japán és magyar szerzők, valamint Peter Seabourne On the Blue Shore of Silence című művének megszólaltatásával debütált a közönség előtt.
Gwyneth Paltrow szentül hiszi, hogy Chris Martint mennyei ajándékként küldte vala neki az Úr, márpedig, ha a Szcientológia Egyház meg van győződve arról, hogy Tom Cruise az új Jézus Krisztus, akkor már miért ne lehetne a Coldplay frontembere legalább egy sima, mezei szeráf.
Bartók Eszter nemrégiben egy barátságos bokszmérkõzésen mérte össze erejét a VIVA COMET legjobb nõi elõadói díj várományosaival. Az idei COMET gála az olimpia jegyében zajlik, így már a díjátadó elõkészületeiben is részt vállalnak az olimpikonok. A lányokat Kovács István Kokó vezette be a sportág trükkjeibe.HALLGASD MEG A REPÜLNEK A...
Gyerekek módjára élvezték a VIVA COMET férfi jelöltjei az úszóedzést, amelyet Kovács Ági tartott nekik a Komjáthy Uszodában. A srácok – Gáspár Laci, Márk, Majka és Puskás Peti – próbálták szárazon megúszni a napot, LL Junior azonban úgy döntött, mindenkinek a vízben a helye. Ági szerint a társaság rakoncátlanabb volt, mint egy csapat kölyök.
Nem a magyar televíziózást ostorozzuk most: az amerikai Parents Television Council az USA-ban az elmúlt hét legrosszabb műsorának az itthon is futó Az igazság ára című vetélkedőt választotta.
Jövő héten egyeztetnek először a Magyar Televízió vezetői az Üzemi Tanács képviselőivel a vállalati létszám csökkentéséről. A megbeszéléseken dől el, hogy pontosan hány ember, milyen feltétekkel és milyen ütemezésben távozik.
Az igen nagy nevű Bad Religion június 11-i koncertjén az eddig talán ismeretlen The PFL nevű hazai együttes lesz az előzenekar. A bandában a gitáros, és vokalista szerepét betöltő, egyébként alapító tag, Skolák Péterrel beszélgettünk egy sör mellett arról, hogy kik is ők valójában, hogy kerültek a PECSA színpadára, és legfőképp, mit keres a zenéjük Hollywoodban.
Közleményben tudatta az ATV és a Friderikusz Produkció, hogy nyáron megszűnik a televízióban több mint két éve látható Friderikusz Most című ˝közéleti-társadalmi-kulturális elemző háttérműsor˝.
90 éves korában elhunyt Mel Ferrer hollywoodi színész és filmes, Audrey Hepburn egykori férje, a Háború és béke Bolkonszkij hercege. Fia, Mark Ferrer tájékoztatása szerint a művésznek az elmúlt fél évben roggyant meg az egészszége.
Június 5-én sötétedéskor, azaz körülbelül 20.30-kor Surányi András Aranycsapat című filmjét vetítik a Komjádi uszoda tetején lévő Fecske Teraszon, a budapesti Árpád fejedelem útja 8. szám alatt (felett).
Szabó Istvánt választotta elnökévé dublini ülésén az Európai Filmrendezők Szövetsége, a FERA, a Fédération Européenne des Réalisateurs de l'Audiovisuel.
A Széf szerdai adásában István és felesége, Szilva küzdöttek a döntőben, hogy hazavihessék a 10.600.000 forintot. Akkor sem keseredtek el, amikor rossz széfet nyitottak ki, hiszen a házaspár úgy gondolja, hogy nem elvesztették a pénzt, hanem nem nyerték meg.