Amit eddig csak pletykáltak, most Ryan Phillippe hivatalosan és a nyilvánosság előtt is elismerte: csakugyan együtt van kolléganőjével, Abbie Cornish ausztrál színésznővel.
Fotópályázatot írt ki a Toldi mozi és a filmhu: július 9-ig a felújítás miatt ideiglenesen bezárt filmszínházról, filmszínházban készült fotóinkkal pályázhatunk a nyitóelőadásra szóló jegyek reményében.
91 éves korában Rómában elhunyt Dino Risi, az Oscar-díjra jelölt olasz rendező, többek közt A nő illata, a Fehér telefonok és a Szépek, de szegények alkotója.
Június első hétvégéjén, az Egyesült Államokban, két hollywoodi filmet mutattak be: a Kung Fu Panda nem szórakozik Zohannal, csupán három nap alatt legyűrte cirka 20 millió zöldhasúval.
A 25 éves Wes volt a legszürkébb irodai rabszolga, akit a hátán hordott a föld. A főnöke óránként megalázta, a barátnője rendszeresen semmibe vette, az élete szűnni nem akaró nyűgként vánszorgott előre. Mindenki biztos volt abban, hogy ez a hasznavehetetlen alak semmire sem viszi. Wesnek nem maradt más, mint hogy valahogyan eltöltse sivár napjait, és belehaljon a lassú gürcölésbe. Ám ekkor…
Mostanság annyira felkapott dolog reality-főző show-t készíteni vagy ebben szerepelni, szinte garancia a sikerre. Talán ez is motiválta az egykori Beatles tagot, sir Paul McCartney-t, hogy egy hangulatos kis vacsorára invitálja az éhes rajongókat. És nem is akárki lesz a segítségére...
Egyesek szerint gyomorforgatóan undorító; mások szerint viszont zseniális, ami viszont tény, hogy a világon eddig több mint 28 millió ember volt rá kíváncsi.
Immár 9. alkalommal rendezik meg a szobamotorosok éves, piknikkel ötvözött divatbemutatóját Alsóőrsön. A - többnyire - hétvégi szalonmotorosok rajzása mellett a zenei felhozatalával is elhíresült fesztivál idén mintha megrázta volna magát. Blues legendák érkezése várható, fellép Török Ádám, és Gary Moore.
A 2008. évi Zempléni Fesztivál (aug. 8-17.) beharangozó koncertjén Gioacchino Rossini Stabat Matere hangzik fel a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, énekes szólisták és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével, Hollerung Gábor vezényletével.
A legnagyobb show-k, a legdrágább filmek nem nyáron mennek a tévékben, mert ilyenkor a készülék előtt gubbasztó nézők száma is csekély. Új sorozat azonban mindig akad - most épp a TV2-n.
A Listák könyve - Futball című könyvet ugyan Stephen Foster írta, de Szily László, az Index szerzője és a Kitolás írója szerkesztette - és jól felturbózta.
Az értékek pusztulnak, a lelkek romlanak, a rég óhajtott paradicsomi állapot egyre messzebb tűnik, a világ egyre olyanabb, amilyennek nem szeretnénk látni. Az ősi filozófiák szerint azonban, ahol a rossz, ott a jó, a gondviselés működik, csak engedni kell, hogy megérintsen. A Paradise Lostban manifesztálódott Ige legközelebb a Zöld Pardonban testesül meg.
Hogy a fúziós zenét azért találták-e ki a kitalálók, hogy fityiszt mutassanak szegény skatulyákban gondolkodó kritikusoknak, vagy hogy végleg véget vessenek a lényegében értelmetlen halmazgyártásnak, nem tudni.
Hétfő reggel óta pörög a Nagy Imre és társai ellen 1958 júniusában folyó koncepciós per hanganyaga az OSA Centrális Galériájában. Az [origo]-n élőben hallgathatja az 52 órás per hanganyagának néhány fontosabb eseményét. Vasárnap délután öttől a Nagy Imre-per itélethirdetése, majd az OSA által rekonstruált rádióhír a vádlottak kivégzéséről hallható.
Alighanem bejön az MTV számítása, és jelentős nézettségnövekedést regisztrál majd a futball EB alatt - legalábbis az első négy meccset sokan figyelték.
Vadonatúj sorozatokkal színesíti nyári műsorpalettáját az RTL Klub! A kórházsorozatok rajongóit a Doktor Addison, a történelmi drámák szerelmeseit a Róma, a kaland és akció kedvelőit pedig Az egység, a Traveler - Az utolsó vakáció és a Titkok című sorozatok epizódjai szórakoztatják júniustól minden héten az RTL Klub műsorán!
Az átlag szórakozni vágyó fiatal számára a ZP és a Rio fogalmi szinten egyet jelent az éjjel-nappaliban megvett de parkban fogyasztott tablettás borral, a korlátlan tini-taperolással és a bálnatestű biztonsági őrökkel. A színfalak mögött azonban jóval több van: a lokálok körül kialakult korrupció, és a lakossági elégedetlenséggel átitatott utcai szeméthegy beomlani látszik. Kenőpénz, VIP vendégek,…
Lykke Li: Youth Novels | Pedig nagy a harc, tényleg. Svédország zenei exportja, illetve annak színvonala legalább olyan nehezen magyarázható jelenség, mint Izlandé. Mégis: új csillag tűnt fel a sarki fény alatt. Informatív jellegű kritika.
Az egyik első dolog, amit egy kamaszodó lány megvitat ugyancsak kamaszodó barátnőjével, hogy milyen lenne az álompasi, akit elképzelt magának. Miután tisztázták a külső sajátosságokat (természetesen szőke haj, kék szem, fehér ló), terítékre kerül a Nagy Ő jelleme is, és ez aztán igazán széles skálán mozog...
Két és fél évvel az Oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény bemutatója után visszatérünk Narniába. Bizonyára sokan kétségekkel fogadják a hírt, pánikra azonban nincs ok, a második részből eltávolították az előd legbosszantóbb hibáit.
Új hangszert avathat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, miután a Népzene szakirány jelentős támogatást kapott a CIB Bank Társadalmi Felelősségvállalás Alapítványától. Az Egyetem megrendelésére készült milliós értékű egyedi hangszert a bemutatón a szakirány tanára, Balogh Kálmán szólaltatja meg.
Hamarosan nem a legendás tavi szörny miatt lesz rettegett a skóciai Loch Ness vidéke, hanem a minden évben megrendezett kétnapos rock-fesztivál, a RockNess körüli halálesetek ijesztik majd el a látogatókat. A hétvégén ugyanis másodszor lelte valaki halálát a fesztiválon, méghozzá egy tizennyolc éves brit srác. A rendőrség még nem tudja, hogy drogok is közrejátszottak-e a szomorú történtekben.
Wes Anderson pontosan annyira különc, mint filmjeinek hősei (Okostojás; Tenenbaum, a háziátok; Édesvízi élet), és egy csodabogártól hiába is várnánk épkézláb történetet.
A TÁRSULAT. Nagyszabású szereposztó show mûsor, az István a Király címû rockopera õsbemutatójának 25. évfordulójára.A produkció az elmúlt egy évben sokunkat vonzott a képernyõ elé színes zenei palettájával, profi és amatõr mûvészek szerepekért vívott küzdelmével. A mûsor eredményeként jött létre a Universal Music által kiadott CD és bonusz DVD, melyen...
Hiába nézik igen sokan itthon Gáspár Győzőt, megsúgjuk, hogy nem az övé a legjobb valóságshow a piacon. A TV2 ősszel a Megasztár és a Big Brother formátumokat gyúrja össze masszává, hogy egységes egészet kapjon - most megnézzük, mitől lett nagy a Nagy Testvér.
MACIVA Művésztelep, június 14., 15., 20h Az Alternatív Cirkusziskola különleges és izgalmas cirkusz-színházi előadással várja a nézőket június 14-én és 15-én. A "Gyülekezés - Alapenergiák a porondon" című vizsgaelőadáson az egyes cirkuszi produkciók ősi jelképekként elevenednek meg a nézők előtt.
7-én, szombaton a Kollektiva és a Monkey6 megejtette második közös buliját a hajón. Az égszakadás adva volt, a földindulásról ők gondoskodtak. Beszámoló, az otthon maradók kedvéért, vagy éppen bánatára.
Habár díjat nem vitt haza a vasárnapi Music Television-gáláról Christopher Maurice Brown, de érezni lehetet a levegőben, hogy énekesi és táncos múltja kihatással lehet jövőbeli filmes szerepeire.
Miután Britney Spears megcsodálta az MTV Music Awards-on a Pussycat Dolls fellépését, lelkesen vetette bele magát a közös munkába a csajokkal. Kicsit ugyan hihetetlen, de állítólag tök szuper eredménnyel.
A Kommuna és a filmet készítő Aenima CG úgy döntött, ingyenessé teszik az első magyar 3D-s animációs mozit, az Egon & Dönci - Mindenütt jó, de legjobb otthont.
A kolozsvári Transilvania filmfesztivál zsűrije a legjobb szereplők díjával jutalmazta a KALANDOROK című film ragyogó színésztrióját - Haumann Pétert, Rudolf Pétert és Schruff Milánt.
Garas Dezső a legjobb színész díját kapta a moszkvai Arany Vitéz nemzetközi filmfesztiválon Stock Ede megformálásáért Sándor Pál NOÉ BÁRKÁJA című filmjében.
Alexandre Bastillo és Julien Maury mindenképpen be akar törni Hollywoodba. A Dinemsion Films megszerezte a francia horrorfilmeseket, holott korábban pont a következő Pinhead-mozi miatt repültek.