Hetente jelentkező Kortárs Amerika Filmklub indult a budapesti Odeon-Lloyd Moziban június 16-án. A következő előadásra, David Lynch Mulholland Drive című filmjének vetítésére június 23-án, hétfőn kerül sor.
A Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynöke, a KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2. és az Austin Powers - Aranyszerszám után újabb Austin Powers-folytatáson dolgozik Mike Myers - azonban türelemre inti rajongóit, mivel az új sztori megírása még évekig is eltarthat.
A brit Coldplay együttes ezen a hétvégén most először ért a brit kislemezlista csúcsára Viva La Vida című dalával, új albumának címadó számával. Bár az internetes eladások alapján már néhány napja ismert az ősszel Budapestre is ellátogató banda sikere, a lista csúcsának bevételét csak vasárnap este jelentették be. A listákkal foglalkozó UK Charts Company illetékese megerősítette a kislemez első…
Budapest, több helyszínen, július 2-6. Az ember elsősorban elfogadásra, szeretetre, törődésre vágyik - ezzel ugye mindenki egyetért? Néha a szeretetért, törődésért és főleg az elfogadásért keményen kell küzdeni - különösen, ha valaki egy kicsit más, mint a többi.
Grecsó Krisztián legújabb könyvének témáját ismét a varázslatos alföldi világ ihlette. A főszereplő Jocó, vagyis dr. Voiht József, az iskolapadból frissen és naivan kikerülő kezdő jogász.
Ahogy az várható volt, a futball Eb jelentősen megdobja az MTV nézettségét. A tegnap esti spanyol-olaszon már 1,36 millióan izgultak vagy dühöngtek, de a kereskedelmi tévék nyugodtak, mert szerintük a döntő után "helyreáll a világ rendje."
Június 20-án, az Egyesült Államokban, két hollywoodi filmet mutattak be: Mel Brooks ’60-as években készült A balfácán című komédia-sorozatának remake-je a konkurenciához képest elfogadhatóan nyitott, míg a Love Guru reklámkampánya a filmmel együtt jókorát bukott.
A Pécsi Est színpad délutáni hip-hop fellépői nem vonzottak tömegeket. Az orfűi alterfeszt harmadik napjára sokan elfáradtak és kókadozva üldögéltek az árnyékban. De az esti koncertekre legtöbben összeszedték a maradék energiákat, és a rendezőként is közreműködő Lovasi András zenekaraira még egy hatalmasat bulizott a nagyérdemű.
Klasszikusok: Johnny Cash: American IV: The Man Comes Around | Johnny Cash American IV-ja kétséget kizáróan igazi gyöngyszem az American Recordings sorozatban, és talán az énekes életművében is. Receptje; végy egy öreg motorost, egy karcos-fájdalmas hanggal megáldott legendát, végy legendásan fájdalmas dalokat, és végül végy egy zseniális producert!
Guy Ritchie (39) úgy döntött a filmgyártás mellett megpróbálkozik az alkoholizálással is. Na nem úgy, mint Amy Winehouse vagy Komár Laci. A fogyasztás helyett ő inkább a gyártást választotta és megalkotta saját whisky márkáját.
Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Szent István tér, július 2.- augusztus 15. A főváros legnépszerűbb nyári fesztiválja idén a műfajok találkozásáról szól.
Kiütéssel győzött de szerencsére megsemmisítő vereséget nem mért a közönségre péntek este Budapest legszínváltósabb épületében Kozma Orsi. Jó program volt, szívszorító konzekvenciákkal...
Június 26-a a Kábítószer-ellenes Világnap, mely alkalomból az m2 Darren Aronofsky Rekviem egy álomért című kultfilmjét, a Duna TV pedig a Traffic című filmet tűzte műsorra. Aronofsky filmjében drogfogyasztók és az életüket egyre inkább beárnyékoló személyes tragédiák állnak a történet középpontjában, míg a Traffic a másik oldal, azaz a kábítószer-terjesztés és az ellene folytatott harc felől…
A futball-Eb ideje alatt sok feleséget hanyagol a férje - na de mit szóljon az, akinek hitvese nemcsak nézi, de űzi is a focit? Ezen hölgyek különös világába vezet be minket a Futballistafeleségek című sorozat, melynek főszereplőire azért a férfiaknak is érdemes egy pillantást vetni egy-egy meccs szünetében. Nézze meg galériánkat!
Robbie Williams munkássága mindenképpen kitüntetett figyelmet érdemel. Ez az ember 34 éves koráig, tajvani felhőkarcolók méretét meghazudtoló életszínvonalat épített fel magának. Ha szegény ezentúl arra lenne kárhoztatva, hogy kifejezetten csak a golfpálya-hálószoba távot teheti meg nap mint nap, akkor is vígan éldegélne különösebb anyagi nélkülözést meg nem ismerve, és rajta kívül valószínűleg…
Sátorbontás, mikor még egyesek szórakoznak. Avagy utolsó hajnali szösszenet a remekül sikerült elsőéves Fishing on Orfű Alterfesztről. Nagyszerű programok közül pecázhattak az idelátogatók, és hibák sem nagyon voltak.
(Virgin / EMI)A kilencvenes évek végén kaliforniai egyetemisták által alakított, 2001 óta New Yorkban működő We Are Scientist trió a magánkiadásban megjelentetett 2002-es Safety, Fun And Learning (In That Order) album és három EP (Bitchin!, In Action, The Wolf's Hour) után a már nagykiadós 2005-ös With Love And Squalor albummal és annak slágereivel (Nobody Move Nobody Get Hurt, The Great…
(Domino / Neon Music)Míg Scarlett Johansson a Yeah Yeah Yeahs és a TV On The Radio tagjainak, illetve David Bowie-nak a társaságában rögzített Tom Waits-feldolgozásokat (Anywhere I Lay My Head), addig egy másik ifjú hollywoodi színésznő is elkészítette első lemezét - jóval szerényebb produkcióban, de jóval fényesebb művészi sikerrel. Az 1980-as születésű Zooey Deschanelről van szó, aki a Majdnem…
Három Top 20-as teniszezőnő is játszik majd a július 5-én rajtoló WTA-tornán, a Római Teniszakadémia Gaz de France Grand Prix-jén, s a legnagyobb sztár kétségtelenül a világranglista 13. helyén tanyázó Szávay Ágnes lesz.
Attól, hogy egy rettenetes élőlény halottnak tűnik, még nem biztos, hogy tényleg az örök vadászmezőkön portyázik. Lehet, hogy csak tetteti a kis bitang, és mikor elaltatta gyanakvásunkat, nagy erővel támadásba lendül. Hogy menekülünk-e, vagy behódolunk, az ránk van bízva. Valahogy így vagyunk mi a proggal. A rakenroll túltenyésztett dinója - először is az olyan bandáknak köszönhetően, mint a Muse…
Parasztgazdának áll Gáspár Győző, miután az RTL Klub leveszi műsoráról a Győzike-show-t. Győzike így igyekszik bebiztosítani saját és szerettei jövőjét, úgy gondolja a disznókban van a jövő.
Az énekesnõ akinek a torkában ismét felfedeztek a soulos hangzást Melbourne külvárosában született 1991-ben. Ugye milyen fiatal, és hangzásra olyan miontha 25 esetleg 30 éves lenne.... Zenéjének hangzása kisértetisesn hasonlít Amy Whinehousera esetleg Dufy-ra. Talán ez a hangzás nem véletlen hiszen a Led Zeppelin és Nina Simone is a nagy...
A legutóbbi Magyar Filmszemle meglepetése, Gigor Attila első játékfilmje a Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozik be a külföldi közönségnek. Közép-Európa legrégebbi és máig egyetlen A-kategóriás filmfesztiválja összesen hét magyar rendező filmjét tűzi műsorra.
Kiscelli Animációs Esték címmel tart programsorozatot a Kiscelli Múzeum június 30. és július 5. között, melynek során a múzeum kertjében nézhetünk klasszikus és kortárs animációs filmeket.
A színészből lett kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger újra visszatér a nagyvászonra, méghozzá Sylvester Stallone oldalán, ráadásul egy bollywoodi filmben.