Rekordot döntött a Harry Potter-sorozat hetedik, egyben befejező kötete: a még meg sem jelent könyvből eddig kétmillió példányt rendeltek az Amazon internetes kereskedelmi cégnél.
Az EUR-USD ma csupán 18 pipes sávban mozgott, 1,3774 és 1,3792 között. A zárás közeledtével 1,3785 fölött állapodott meg a devizapár. Ellenállás 1,3794-nél, támogatás pedig 1,3760-nál található. Az USD-JPY ma 36 pipes sávban mozgott, 122,19 és 121,83 között, majd megállapodott 121,90-nél. A kereskedök azzal számolnak, hogy a devizapár átmenetileg meghódíthatja a fontos 122-es értéket. Ma…
A dán Michael Rasmussen nyerte az idei Tour de France országúti kerékpáros körverseny második hegyi szakaszát, s ezzel az összetettben átvette a vezetést.
Kegyelmi kérvényt nyújtott be a Líbiában halálra ítélt öt bolgár ápolónő és palesztin orvos a legfelsőbb igazságügyi tanácsnak - közölte egy líbiai illetékes.
Robbanás történt a chilei fővárosban, Santiagóban a brit nagykövetség közelében - jelentette be hétfő reggel a londoni külügyminisztérium, amely szerint nincs áldozata a detonációnak, a keletkezett kár is csekély mértékű. A térséget lezárták. A chilei brit nagykövetség nem messze található az izraelitől.
A címvédő argentinok, valamint Chile válogatottjának továbbjutásával kialakult a legjobb négy mezőnye a Kanadában zajló U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
Az Egyesült Államok meghódítására készül az angol futballklasszis, David Beckham. A zeniten már túl lévő játékostól a sportág népszerűbbé válása mellett az ottani liga színvonalának emelkedését várják. A sportikon márkaként máris jelentős összegekre tett szert, s beverekedte magát a legjobban fizetett hírességek százas listájának élvonalába. Mfor.hu háttér.
Gyerekekkel utazni mindig több szervezést igényel, főként, ha repülésről van szó. Cikkünkből kiderül, mennyiért és hogyan utazhat a család, ha repülőre ül.tovább
Ismét fellángolt a türelmizóna-vita Nyíregyházán, ahol azzal mindenki egyetért, hogy a prostitúciót valamiféle keretek közé kellene szorítani - írta hétfői számában a Kelet-Magyarország.
Akár évekig is őrizgethetjük még a legapróbb cikkek blokkját is, ha sikerül a pénzügyi tárcának valóra váltania az elképzeléseit. Egyelőre folyik a részletek kidolgozása, így csak annyit tudni: a feketegazdaság ellen új frontot kívánnak nyitni - írja a hétfői Világgazdaság.
Helyi lapértesülés szerint eltűnt a sportolók falujából egy kubai kézilabdázó a Rio de Janeiróban zajló Pánamerikai Játékokon. Az ország küldöttségének egyik vezetője azt mondta: Rafael Dacosta ismeretlen helyre távozott, nem tudják, hol lehet. Az eseményen napok óta az a szóbeszéd járja, hogy a 19 éves játékos disszidált. Nem ez lenne az első ilyen eset, az 1999-es, Winnipegben rendezett…
Erik Zabel német kerékpáros (képünkön), aki májusban bevallotta, hogy az 1996-os Tour de France-on doppingolt, egy újságinterjúban többek között arról számolt be, hogy a mostani mezőnyből többen nem is beszélnek vele.
Magas minőségű kerti szerszámok gyártását telepíti Magyarországra az Agroment-Fabrik GmbH, várhatóan még az idén. A német-holland tulajdonban lévő cég egy többütemű, 1,2 milliárd forintos beruházás keretében jövőre új üzem építésébe kezd a Kisalföldön - értesült a Napi Gazdaság.
Budapest - A rendőrséget hibáztatja K. Pálné Melinda (32), amiért június 20-án nyakon lőtt férje mellkastól lefelé megbénult. Hetekkel a Kerepesi úton történtek előtt a fiatal pár életüket féltve személyi védelmet kért a hatóságoktól, ám azt akkor elutasították. A volt élettárs pedig megtámadta őket
Elutasította a MOL igazgatósága az OMV megkeresését, amelyben a magyar cég felvásárlását célozta meg - tette közzé a magyar olajipari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A társaság közölte azt is: felhatalmazást kér saját részvények törlésére, és emelkedhet az osztalék-fizetési hányad.
Jó reggelt minden kedves olvasónak! Az elmúlt hetünk elég mozgalmas volt, főként az E3 miatt. Minden bizonnyal még most is fog érkezni egy-két anyag, amit természetesen publikálni fogunk nektek. Az idő ma is valószínüleg tükkasztó lesz, mindenki figyeljen a procijára ha gépezik, ha strandol akkor pedig, hogy le ne égjen. De most már aztán következzenek a hírek, de előtte a vicc.
Tegnap este a FixTV csatornáján adásba került a 108. Levelup műsora, melyben többek között a júliusi GameStar TV-ben bemutatásra kerülő Invictus gyárlátogatásba is bepillanthattok.
Az összes GTA résznek, de a San Andreasnak volt a legfelejthetetlenebb a beépített rádiója, most a GTA IV-ben akár a saját hangodat is vissza hallhatod.
Az olajtársaság igazgatósága hivatalosan is elutasította a "magyar cég felvásárlását" megcélzó osztrák ajánlatot. További sajátrészvény-vásárlás majd bevonás következhet, ezt követően pedig jelentősen emelik a cég osztalékrátáját.
Nyerítenek Újkígyós lakói, amikor az utcán meglátják az egykori dadust. A 33 éves nôrôl a napokban olyan pornófilm került elô, amin egy lóval létesít szexuális kapcsolatot. Amikor kétgyermekes családanyát a Bors munkatársai meglátogatták, dühében betört egy ablakot.
A televízió és az internet a gyerekeket bomlasztóvá, tiszteletlenné és anyagiassá teszi - állapította meg egy kormányzati támogatással készített nagy-britanniai tanulmány.
Késve kezdődött a paksiak idei első hazai felkészülési mérkőzése, ugyanis a vendég budaörsiek busza lerobbant útközben. A hazaiak kezdő tizenegyében két újonnan szerződtetett futballista, Éger László és Márkus Tibor is szóhoz jutott.
Szinte biztos, hogy Kulcsár Tamás (képünkön balra) a következő bajnokságban az MTK Hungáriát erősíti. Noha a huszonnégy éves csatárt egy évig még szerződés köti a váciakhoz, a fővárosi klub jelezte, hajlandó fizetni a csatárért, s mert az MTK egyezségre is jutott az első osztálytól búcsúzó klubbal, így csupán Kulcsár Tamás aláírása hiányzik a papírokról.
Nagy volt a készülôdés szombaton Siófokon a Hotel Azúrban. Gyönyörû hölgyek sorakoztak bikiniben, közel hászomszáz versenyzôbôl választották ki azt a huszonnégy hölgyet, akik augusztusban indulhatnak a Miss Balaton szépségversenyen.
Júniusban havi szinten 0,1%-kal emelkedtek a német fogyasztói árak a legutóbbi +0,2%-os érték után. Éves szinten 1,8%-os emelkedés mutatkozott a legutóbbi 1,9%-os érték után. Az elemzök +1,8%-os értékkel számoltak. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. A következö támogatás 1,3770-60-nál található. Ahhoz, hogy megközelíthessék az 1,3814-es mindenkori csúcsot, az 1,3785-95-ös érték átlépésére van…
A hét elején tovább erösödött az ausztrál dollár. Az AUD-USD új 18,5 éves csúcsot ért el 0,8734-nél. A devizának jól jönnek a magas nyersanyagárak. Ellenállás 0,8750-nél, támogatás pedig 0,8700-nél és 0,8640-nél található. In-GFX
Újabb erős földrengés rázta meg hétfőn Japán középső részét. A reggeli, a Richter-skála szerinti 6,8-os erősségű földmozgást néhány órával később egy 5,6-os erősségű követte ugyanabban a körzetben - közölte a japán meteorológiai intézet. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Évente 100 ezer forinttal támogatja Mórágy önkormányzata azokat a családokat, akik hároméves kor alatti gyermekeket nevelnek, és szerződésben vállalják, hogy a helyi óvodába járatják majd - írja a Tolnai Népújság.
Vadnyugati viszonyok uralkodtak el Moszkvában: felfegyverkezett banditák mintegy 35 millió forintnak megfelelő értékű rubelt raboltak el egy autóbusz vietnami utasaitól. Ugyanakkor pokolgép robbant egy gépkocsijavító műhelyben, három ember sebesülését okozva.
Új online szerencsejáték- és sportfogadó iroda, az Interwetten jelenik meg Magyarországon. A vállalat szeretne magának kihasítani egy darabot a magyar sportfogadási piacból, s ennek érdekében két patinás hazai futballklubot is szponzorál - írja a Világgazdaság.
Magyarországnak is fel kell készülnie az alternatív energiahordozókra való fokozottabb átállásra, elsősorban a nukleáris energiatermelés területén - véli Lotz Károly volt közlekedési miniszter. Az egykori tárcavezető a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: a világon a kőolaj, illetve a földgáz iránti igény jelentősen emelkedik majd 2030-ig, ennek ellenére az energiaszektorban még…