Az HBO a szeptember 29-ei dátumot jelölte meg a várva várt középsúlyú küzdelem időpontjának, melyet a WBO/WBC világbajnok Jermain Taylor (27 győzelem 0 vereség 1 döntetlen) és a WBC elrendelt kihívó Kelly Pavlik (31 győzelem 0 vereség) között rendeznek meg. A két veretlen klasszis mérkőzését Atlantic Cityben fogják lebonyolítani. Pavlik a jól ismert kolumbiai Edison Miranda kiütésével jutott a…
Spiró György Prah című darabját és a Bozsik Yvette Társulat Létramesék című, gyerekeknek szóló táncjátékát is láthatják a nézők a Mammut Színház elnevezésű, jövő héten induló programsorozat keretében, Budapesten - tájékoztattak a szervezők.
Az angol teniszbajnokságon Venus Williams remekül halad a döntő felé, miután legyőzte Kuznyecovát. A férfiaknál Nadal ismét remekelt, így negyeddöntős, ahogy Berdych, Djokovics és Bagdatisz is. Az eső miatt péntekre halasztották Federer meccsét.
A magyar játékvezetői trió (Kassai Viktor, Erős Gábor és Vámos Tibor), sikerrel vette az első akadályt a Kanadában zajló U20-as világbajnokságon A 3-2-es brazil győzelemmel zárult találkozón - amelyen a Koreai Köztársaság volt a brazilok ellenfele - Kassai egyetlen sárga lapot sem mutatott fel
Biztos fókuszcsoportos vizsgálatokon faggatták a célcsoportot, végtelen kérdőíveket töltettek ki, meg analizáltak, míg rájöttek arra, hogy a nyomtatott sajtóban másképp kell fogalmazni, mint az interneten. Sőt, mást is kell mondani.Mert,...
Szerencsére a három hónapos Nóra még semmit sem ért abból, ami az édesanyja és annak volt férje körül zajlik. Bár a család barátai féltik a picit, nehogy megérezze a mamája, Várkonyi Andrea és az édesapja, Bochkor Gábor egyre feszültebb hangulatát.
Hogy én mennyire gyűlölöm a mozifilmek alapján készített játékokat, arra nincs is megfelelő szó. Csak a pénzre megy mindegyik, hogy hírnevet csapjanak a filmnek, és persze még jobban megkopasszák az embereket. Az összes adaptáció silány, pocsék és unalmas – ezzel játéktesztelői pályám alatt időről időre szembesülnöm kell. Optimista vagyok, talán a Transformers: The Game más lesz...
Nem tartotta szerencsésnek az amerikai kormányzat csütörtökön Oroszország arra vonatkozó figyelmeztetését, hogy Moszkva rakétákat telepít a kalinyingrádi enklávéba, ha az Egyesült Államok nem mond le arról a tervéről, hogy Lengyelország területén rakétaelhárító rendszert építsen ki.
Lapunk aktpályázata szereplési lehetôségeket teremtett bevállalós lányoknak. Arra voltunk kíváncsiak, mi történt sztárjelöltjeinkkel az elsô megjelenés óta. Egyikük sem bánta meg, hogy lapunkban mutatták meg bájaikat.
Szélmalomharc ez, emberek! Nem fognak tudni erővel nyerni a cégek a letöltések ellen, még akkor sem, ha a drága jó internetszolgáltatók benyalnak egy-egy másik magáncégnek.Benedek barátomat most a T-Online figyelmeztette, hogy az ő IP-jéről folytattak mindenféle csúnya dolgokat, jelesül: megosztott filmrészletet töltöttek le. Jaj![...] Bővebben!
Először nagyon megörült Jennifer Brown, hogy második díjat nyert a piskótasütő versenyen. Csak akkor lepődött meg, amikor kiderült: első helyezett nincs - mert ő nevezett egyedül.
Pihenés, piknik, vakáció, nyaralás! A legmelegebb évszakban mindenki aktivizálódik, még az is, akit egyébként alig lehet kirobbantani az ''otthon melegéből''. Nyáridőben hajlamosak vagyunk az egész napot a szabadban tölteni, miközben sokszor arról is megfeledkezünk, hogy enni kellene…
Budapest - Megdöbbentő, ám igaz: Ludas Matyi, Vízipók, Pom-Pom, Vuk vagy a Mézga család generációk életét meghatározó kalandjaira egyre kevesebb gyermek kíváncsi.
Utasok százait ránthatná magával a halálba egy elszánt terrorista, amennyiben a Ferihegyi repülőtéren próbálna meg véghezvinni egy, a glasgow-ihoz hasonló gaztettet.
Szombattól mintegy száz kínai moziban kezdik el vetíteni a Nanking című amerikai dokumentumfilmet. Nanking (napjainkban Nanjing) volt a második világháború előtt Kína fővárosa, amelyet a japán katonák 1937 végén tragikus kegyetlenkedés közepette elfoglaltak.
"Nagyon jó volt belépni a székházba, hiszen felnéztem a falra, és láttam, amint viszszamosolygok egy tablóképről. Akkor készítették, amikor bajnok lettem a Fradival” - mesélte Csank János (61).
Két nappal a 94. Tour de France rajtja előtt keményen bírálta a nemzetközi szövetséget (UCI) Lance Armstrong amerikai kerekeslegenda, aki tavaly hetedik Tour-diadala után vonult vissza.
Tóth Adrienn arany-, Cseh Krisztina ezüstérmes szerzett a budapesti junior öttusa Európa-bajnokság női hagyományos versenyében. A Cseh, Gyenesei Leila, Bartalis Zsófia összeállítású csapat az oroszok mögött második lett.
Az 1995-ös rali-világbajnok Colin McRae ismét elindul a Dakar-ralin. A 2008-as viadalnak egy BMW volánja mögött vág neki, a svéd Tina Thörner társaságában.
Fogyasztása talán nem segíti elő a randevú sikerét, bár afrozidiákumnak is tartják. Évezredeken át egyetlen gyógynövény receptgyűjteményből, herbáriumból sem hiányozhatott. Mi teszi olyan különlegessé ezt a sajátos illatú...
A világ számos országa mellett bizonyára a honi Harry Potter rajongók is seprűiken ülve várják már, hogy beszállhassanak a hozzájuk legközelebb álló moziba, s megtekinthessék a Harry Potter és a Főnix...
Az EU-bizottság Kovács László magyar adó- és vámügyi biztos javaslatára csütörtökön kezdeményezte, hogy az új EU-tagoknak, így Magyarországnak is, a kedvezményes áfakulcsok használatára adott, és általában 2007 végén, 2008-ban lejáró mentességeket 2010 végéig hosszabbítsák meg.
A pesti közönség Neil Gaiman személyében szerdán láthatott először hús-vér képregény-írót, amikor az angolszász képregény és fantasy mestere a nagykörúti Sárkánytűzben órákon keresztül állta a rajongók rohamát, és dedikálta az elé pakolt köteteket. Legnépszerűbb teremtményére a kócos, feketébe burkolózó Álomistenre hajazó Gaiman türelmesen szignózta az albumokat, aki kérte, annak még rajzolt is.…
Agárd - Kicsi, savanykás, mégis nagyszerű. Ilyen a cigánymeggy, amelynek érett kis gyümölcseitől roskadoznak a fák Agárdon, az ország legnagyobb - közel 180-200 hektáros - ültetvényén. A Velencei-tó melletti üdülőhelyen rétest, lekvárt, sőt pálinkát is csinálnak a savanykás gyümölcsből.
A nagy-britanniai merényletkísérletek elkövetőinek hálózatát felderítő brit rendőrség megtalálta annak a férfinak a búcsúlevelét, aki a glasgow-i repülőtérbe akart robbanószerekkel megrakott kocsival belehajtani múlt szombaton - állítja a CNN.
Tötensen - Dieter Bohlen (53) megnyugodhat. A rendőrség elkapta azt a két fiatalembert, akik tavaly decemberben saját lakásában rátörtek a poptitánra, pisztollyal fenyegették meg őt és barátnőjét, Carinát (23).
Duplájára emelik a szegedi tömegközlekedési eszközöken dolgozó ellenőrök számát, a jegy vagy bérlet nélkül utazók büntetése pedig egy havibérlet árával, vagyis 4.700 forinttal lesz egyenlő - döntött csütörtöki ülésén a Tisza-parti város közgyűlése.