Visszavágott a magyar férfi vízilabda-válogatott Horvátországnak a tavaszi világbajnoki döntőben elszenvedett vereségért. Kemény Dénes legénysége az idei Világliga-sorozat selejtezőjén verte 15-6-ra a horvátokat, és feltehetőleg meg is nyerte a viadalt.
Túlélők és rokonok százai, valamint vezető brit politikusok emlékeztek meg szombaton Londonban a két évvel ezelőtt iszlamista szélsőségesek által elkövetett robbantásos merényletek áldozatairól....
Pataky Attila (56) kívülálló szemmel igazi kemény fickó, akiről azonban a hozzá közel állók tudják, hogy mennyire el tud merülni a szellem és a lélek világában.
A madárdalok is kimennek a divatból, ahogy a slágerek is lekerülhetnek a listákról, írják amerikai biológusok. A kutatók tanulmányát a New Scientist című brit tudományos lap közli. A madarak...
Június 1-től a T-Mobile változatlan havidíjak mellett jelentősen – az eddigi Net 600 díjcsomag esetén például több mint háromszorosára – növeli az internetes csomagjaiban foglalt adatmennyiséget.
A Hold ma a Kos csillagjegyben halad, trigonban áll a Vénusszal és a Plútóval. Próbáljunk meg ellenállni az élvezetek csábításának: ne együnk például túl sok édességet
Sikeresen visszavágott Wladimir Klitschko utolsó legyőzőjének, a népszerű Lamon Brewsternek, ezzel megőrizte IBF világbajnoki és IBO bajnoki címét! A mérkőzésen Klitschko jól kihasználta magasságbeli fölényét és precíz balegyenesekkel távoltartotta magától a több mint 1 évet kihagyó amerikait, aki u
Egy dán projektben olyan autonóm mezőgazdasági robotot fejlesztenek, ami egy termőterületen automatikusan megtalálja a gyomnövényeket és eltávolítja azokat. A robotot használatával vissza kívánják szorítani a gyomírtószerek használatát a mezőgazdaságban.
Sátoraljaújhely - 300 ezer forintra büntette az Egészségbiztosítási Felügyelet a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházat, mert elhalasztottak egy szemműtétet.
Siófok - Barabás Éva és a Fókusz csapatának vitorlás teljesítményét még az öreg magyartengeri” medvék is elismerik. A csinos műsorvezető remek manschaft, a TOP 200 Vitorlás Kupán például olyan kimagasló eredményt ért el, hogy maga sem akarta elhinni.
London - Venus Williams (27) nagy visszatérését tapsolta tegnap udvariasan Wimbledon. A korábbi háromszoros győztes idén végre sérülés nélkül játszhatta végig az eddigi szezont, bebizonyított, nem a 31. a helye a világranglistán. Tegnapi győzelme azért is nagy tett, mert az angolok többsége ellenfelének, a francia Bartolinak szurkolt.
Bombák Londonban, robbanás Ibizán - ami eddig felhőtlen nyaralás volt, az most rettegésekkel teli utazás lehet. Az elmúlt pár hónapban átrendeződött Európa abból a szempontból, hogy hol érheti baj a turistát.
Balatonfüred - Csiszár Jenő megdicsőült, Jáksó László megtudta, mi a pöff, Fábry Sándornál pedig beragadt a dumagép a Balaton legnagyobb vitorlásversenyén, a Kék szalagon. Ezúttal néhány profi hajón sztárok is utaztak, így fordulhatott elő, hogy a hetedjére győztes Litkey Farkas csapatában Csiszár Jenő is megkapta a kék szalagot.
Kevin Kuranyi erősen aggódik a Schalke miatt A gelsenkircheniek gólvágója egzotikus nyaralásából visszatérve azt tapasztalta, hogy igencsak meggyengült a keret
Gent - Az Európa-bajnokság zárónapján magyar arany született. A férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián) verte végig a kontinens legjobbjait, és EB-győztes lett.
Budapest - A Horn Gyula születésnapi ünnepségére érkezett Mihail Gorbacsov és Hans-Dietrich Genscher beszélgetését a magyar kormányfő felesége tolmácsolta.
Silverstone - Őrjöng Nagy-Britannia, Lewis Hamilton (22) megnyerte a Brit Nagydíj időmérő edzését. A Forma-1 újonca miatt lázban ég a szigetország, már hetek óta elfogytak a jegyek a mai futamra. A McLaren-Mercedes pilótája tegnap tovább fokozta a hangulatot. Hibátlan kört futott, s megnyerte az időmérő edzést, a ferraris Kimi Räikkönen (27) és csapattársa, Fernando Alonso (25) előtt.
Budapest - Pocskondiázó szavakat, egyezményes kézjeleket és nyers tojásokat egyaránt kaptak arcukba a tegnapi budapesti melegfelvonulás résztvevői. A Hősök teréről induló menet először az Oktogonon csapott össze az ellentüntetőkkel, a Blaha Lujza téren már füstbombák röpködtek
Milyen jó lenne, ha nem kéne végigturnézni az összes videómegosztó szájtot, ahhoz hogy a lehető legtöbb emberhez jutassuk el felvételeinket. A HeyWatch új szolgáltatása, a HeySpread azt tudja, hogy egyszer...
Az ilyen Aktuális Nagy Ügy Érdekében rendezett segélykoncertekkel úgy van az ember, hogy ha egyet látott, akkor a többi túl sok meglepetést nem fog okozni, sok helyszín, sok előadó, (általában)...
Ötezer polgárőr részvételével tartották meg szombaton a XIV. Országos polgárőrnapot Komáromban, a rendezvényen kitüntetéseket adott át Takács Albert, igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint...
A nők túlnyomó többsége valószínűleg nem először hall a férfi nem csupaszra borotválással kapcsolatos vonzalmáról, mégis sokan hagyják, hogy nemi szervükön kifejlődjön a hónalj-kutya alsótesti megfelelője.
XVI. Benedek pápa szombaton közzétett rendeletével ismét engedélyezte a latin nyelvű misézést mindazoknak a papoknak és híveknek, akik ezt kérik. Az egyházfői dokumentum szerint ismét...
A sok angolszász csapat megismerése után ideje, hogy egy teljesen más terület cheerleader brigádjának életébe is bepillantást nyerjünk. A thaiföldi Rangsit egyetem lányai (és fiai!) szó szerint messziről indultak, de most már a nemzetközi porondon is ismerik őket.
Goran Visnjic, azaz a Vészhelyzet Kovács doktora akár boldog is lehetne, hiszen április 19-én apa lett. Azt azonban nem gondolta volna - vagy legalábbis azt, hogy kiderül -, hogy két gyermekről is gondoskodnia kell.