2007. július 15. vasárnap

júl. 15
0:07
Alíton elismeri, hibát követett el, amikor Törökországba szerződött (foci24.com)
A német élvonalban (Bundesliga) szereplő Duisburg brazil csatára, Alíton szombaton elismerte: hibát követett el, amikor a 2005/06-os idényben a török Besiktashoz szerződött "Rosszul döntöttem, amikor elszerződtem a német élvonalból" - mondta a 34 éves támadó, aki pénteken írta alá egy évre szóló szerződését a Duisburggal
júl. 15
0:09
Népünnepély a Hungaroringen (origo.hu)
Igen jól sikerült a World Series by Renault sorozat hazai bemutatkozása, ugyanis a közönségcsalogató ingyenes versenyre az első nap több mint 50 ezren látogattak ki.
júl. 15
0:39
Genetikai hajlam a tüdőbetegségre (stop.hu)
A Wake Forest Egyetem orvosi karának kutatói vizsgálatuk során igazolták, hogy bizonyos emberekben genetikai hajlam is megtalálható a krónikus obstruktív (hörgőszűkület kialakulására hajlamosító) tüdőbetegség (COPD) kialakulására, melyet a dohányzás csak tovább erősít.
júl. 15
0:44
Kémilliárd dollárt hozott a Rolling Stones (Blikk.hu)
Szex, drog és rock and roll - ezt jelenti 45 éve minden idők egyik legsikeresebb zenekara, a Rolling Stones. A Gördülő Kövek július 20-án immár másodszor lép fel Budapesten.
júl. 15
0:46
Amir Khan padlózott, de nyert (Monokli.Com)
Az olimpiai ezüstérmes könnyűsúlyú harcos Amir Khan lett a brit nemzetközösségi bajnok, miután a címvédő, a skót Willie Limond (28 győzelem 2 vereség) a nyolcadik menet után álltörésre hivatkozva feladta a küzdelmet. A változatos mérkőzés Khan technikai fölényével telt, ám a 6. menet első percének a végén lankadt a figyelme, és Limond több tiszta ütéssel eltalálta, majd egy halántékra mért…
júl. 15
0:46
Khan megszerezte első bajnoki címét (profiboksz.hu)
Londonban találkozott ma este az olimpiai ezüstérmes Amir Khan a könnyűsúlyú Nemzetközösségi bajnok Willie Limonddal. A találkozót Khan kezdte jobban és az első két menetben főleg balkézzel sokszor előzte meg a címvédőt. A 2. menet végén azonban Khan belelépett egy jobbkezesbe, és innentől kicsit ki
júl. 15
0:46
Itt a grillszezon! (Blikk.hu)
Már javában tart a nyár, és ezzel együtt végre itt a grillezés szezonja.
júl. 15
0:48
Komár fia ausztrál állampolgár (Blikk.hu)
"Hét éve csak web-kamerán látom a fiamat, de büszke vagyok rá, hogy megkapta az ausztrál állampolgárságot”.
júl. 15
0:50
Luan Krasniqi búcsúzott álmaitól (Monokli.Com)
Az amerikai Tony Thompson (30 győzelem 1 vereség) lett a WBO szövetség hivatalos kihívója, miután a szombat esti Universum Box-Promotion gálán, Hamburgban, öt menet alatt megállította a hazai pályán versenyző albán születésű német Luan Krasniqit.
júl. 15
0:50
Thompson simán verte Krasniqit (profiboksz.hu)
A ma esti hamburgi Universum gála fő attrakciójaként került sor a Luan Krasniqi vs Tony Thompson WBO nehézsúlyú eliminációs mérkőzésre. Az előzetes várakozásokat alulmúló és kiábrándító teljesítményt nyújtó Krasniqinek szinte csak pillanatnyi felvillanásai voltak a találkozó elején, mivel a magasabb
júl. 15
0:50
Fogyjunk tésztasalátával! (Blikk.hu)
Testsúlycsökkentő diétákban Fekete Krisztina dietetikus isteni tésztasalátákat ajánl olvasóinknak, amelyek mind összetételük, mind energiatartalmuk alapján beilleszthetők a fogyókúrába is.
júl. 15
0:52
Riporterkedik a kis Tvrtko (Blikk.hu)
Ötéves riporterrel bővült a TV2 csapata. Az ifjú titán olyan előjogokat élvez a stúdióban, mint senki más.
júl. 15
0:54
HÍR: Brit Tesco áruházakat zártak be fenyegetés miatt (Index)
Több nagy-britanniai Tesco szupermarketet záratott be és ürített ki szombaton a rendőrség, miután fenyegetés érte az áruházakat.
júl. 15
0:54
Nem voltak királyok a fővárosi fociklubok (Blikk.hu)
Nem sikerült a fővárosi futballcsapatok szereplése a Király-kupán, amelyet negyedszer rendeztek a válogatott kapus, Király Gábor pályáján, a KIRÁLY sportlétesítményben.
júl. 15
0:54
Király-kupa: a házigazda Haladás gyűjtötte be a trófeát (nso.hu)
A szombathelyi rendezésú Király-kupa a házigazdák sikerével zárult, miután 3-0-ra legyőzték a Kaposvári Rákóczi csapatát a torna döntőjében. A fináléban a gólokat Hegyi és Mihalecz (2) szerezték a Vas megyeiek számára.
júl. 15
0:54
WSR: Büntetések az 1. futam után (F1hírek)
Öt pilótát is büntetéssel sújtottak a Hungaroringen zajló World Series Formula Renault 3.5 szombati első futama után. A legérzékenyebben veszteség a pole pozícióból induló Guillaume Moreau-t érte.
júl. 15
0:54
Jelképesen örök hűséget fogadott egymásnak két lány Budapesten (gondola.hu)
Jelképesen két lány fogadott örök hűséget egymásnak a Humanista Párt által szervezett politikai figyelemkeltő megmozduláson szombaton, a fővárosi Batthyány téren. A komoly rendőri készültséggel...
júl. 15
0:54
10 tippel lasítható az öregedés (Blikk.hu)
Bár a hosszú élet titkára még nem jöttek rá, akad néhány praktika, amivel az öregedés lassítható, és egészségessé tehető. Dr. Kóczán István, a Blikk orvos szakértője ad tippekett olvasóinknak.
júl. 15
0:54
Hamarosan itt a parlagfűszezon (Blikk.hu)
Több mint egymillióan allergiások Magyarországon a parlagfű pollenjeire. Bár a sokak napjait megkeserítő növény virágpora egyelőre nem jelent meg a levegőben, hamarosan számíthatunk rá, hiszen idén korábban, augusztus helyett július második felében kezd virágozni. Dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusa azt javasolja, a parlagfű pollenjeire érzékenyek készüljenek, és kezdjék el a…
júl. 15
0:55
Eriksson a Nancy védőjét is vinné a Cityhez! (foci24.com)
Sven-Göran Eriksson, a Manchester City menedzserének legújabb kiszemeltje, a francia Nancy 23 éves szenegáli védője, Pape Diakhaté A játékos hat éve játszik a francia klubban, s most nagy esély van arra, hogy Premier Ligába kerüljön
júl. 15
0:55
Kettős vereséggel búcsúzott a ZTE az Intertotó kupából (Topfoci.hu)
Az Intertotó-kupa 1. fordulójának visszavágóján a Zalaegerszeg 2-0-ra kikapott az orosz Rubin Kazany otthonában, és ezzel elbúcsúzott a további küzdelmektől.
júl. 15
0:55
Portugál győzelem a Hungaroringen (automenedzser.hu)
Filipe Albuquerque győzelmével zárult a hazánkban először vizitáló World Series by Renault sorozat Formula Renault 3.5 géposztályának szombati első felvonása. A két nagyágyú, Vettel és Parente vegyes érzelmekkel teli napon van túl.
júl. 15
0:56
Szeptemberben szül a Spice Girl (Blikk.hu)
London - Elmondani nem tudom, mennyire izgatott vagyok” - nyilatkozta Emma Bunton (31), aki szeptemberre várja első gyermekét, de a nemét nem árulta el.
júl. 15
0:57
Kecskeméten meggyilkoltak egy 36 éves hajléktalan nőt (gondola.hu)
Holtan találtak egy 36 éves hajléktalan nőt szombaton délelőtt Kecskeméten, a Máriavárosi vasúti állomáson egy mellékvágányon álló vagonban - közölte a rendőrség az MTI-vel. A nőt, aki élettársával...
júl. 15
0:58
Mészöly lemondott (Blikk.hu)
Mészöly Kálmán a Sport Tv csütörtöki adásában tett rasszista megjegyzése miatt mondott le.
júl. 15
0:58
Amikor Hugó bevadul (Blikk.hu)
Közhely, hogy vannak nehezen feledhető, drámai helyzetet megörökítő felvételek.
júl. 15
0:58
Így kerülhetjük el a napégést! (Blikk.hu)
Nem játék a napozás manapság! - figyelmeztetnek a szakemberek, joggal. A mikroklíma megváltozása miatt ugyanis jóval erősebben süt a nap, és káros sugarai még inkább roncsolják bőrünket és egész szervezetünket. Ezért be kell tartanunk néhány szabályt, ha meg akarjuk óvni magunkat a kellemetlenségektől, fájdalmaktól, maradandó károsodásoktól, legrosszabb eset- ben a rosszindulatú sejtburjánzástól,…
júl. 15
1:00
Felakasztotta magát a móri mészárlás gyanúsítottja (NetHírlap)
A két móri gyanúsított szembesítésére készültek a rendőrök, mielőtt egy lepedővel péntek éjszaka felakasztotta magát és meghalt a móri mészárlás egyik gyanúsítottja, N. László.
júl. 15
1:00
Szerednyey Béla: Főállású nyaraló vagyok (Blikk.hu)
Szerednyey Béla klumpája magabiztosan csattog a Madách Színház labirintusszerű folyosóin.
júl. 15
1:01
Avatar-szerelem és -biznisz (terminal)
A 20 éves Cyndi Lester nem mindennapi körülmények között ismerkedett meg jövendő férjével, Frankkal.
júl. 15
1:01
Vérontásra és tömegmészárlásra készülő diákokat füleltek le az amerikai rendőrök (NetHírlap)
Újabb iskolai lövöldözés, tömegmészárlás lett volna az Egyesült Államokban, ezúttal New Yorkban, de a rendőröknek sikerült letartóztatniuk a tinédzsereket, még mielőtt robbantottak és lövöldöztek volna.
júl. 15
1:02
Supka ünnepelni megy Debrecenbe (Blikk.hu)
Tavaly nyáron nagy vihart kavart Supka döntése, amely szerint elhagyta a Debrecent.
júl. 15
1:02
Kínába megy gyógyulni Zsófia (6) (Blikk.hu)
Zsófi már jó néhány nappal az indulás előtt lázasan csomagolt. A kislány élete nagy fordulatot vesz.
júl. 15
1:02
Oliver Kahn három aranyéremmel vonulna vissza (stop.hu)
Oliver Kahn, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusa eldöntötte, ez lesz az utolsó szezonja.
júl. 15
1:03
Matt Skelton unalmas mérkőzésen nyert (Monokli.Com)
A 40 esztendős K-1 veterán Matt Skelton (21 győzelem 1 vereség), aki az elmúlt 5 évben profiboksz karrierjét építi, a szombat esti londoni gálán brit nemzetközösségi bajnoki övét kockáztatta az együtéses k.o specialista Michael Sprott (30 győzelem 11 vereség) ellen. A két nehézsúlyú harcos unalmas, eseménytelen 12 menetes produkált, sok apró, néhol súlyosabb szabálytalanság mellett. A pontozásos…
júl. 15
1:04
Járai: Magyarország tipikus adósságcsapdában van (NetHírlap)
Járai Zsigmond, az MNB volt elnöke könyvet ír, előadásokat tart, tanít. A Civil Akadémián tartott előadása után kereste meg a Magyar Rádió riportere
júl. 15
1:04
Schobert Norbi lángosevőkre vadászik (Blikk.hu)
Mezőkövesd - Vasárnap a mezőkövesdi strandon letámadom a lángost és kolbászt fogyasztókat” - jelentette be Schobert Norbert (36) , aki így keres jelentkezőket a TV2 új fogyasztó valóságshow-jához, amely ősszel indul.
júl. 15
1:05
EUGA: pozitív mellékhatások (terminal)
Ahogy elfogadott tény, hogy a kis- és középvállalatok megerősödése az egészséges gazdasági fejlődés feltétele, ugyanígy tény, hogy a vállalatok informatikai fejlesztéseit támogatni kell, mivel enélkül azok versenyképessége csökkenhet. Bár a segítségnyújtás módozatairól eltérnek a vélemények, az EUGA konzorcium alapítói megtették az első lépéseket.
júl. 15
1:06
Baumgartner Alonso helyében (Blikk.hu)
Tavalyi világbajnok autójával száguldott a Hungaroringen Baumgartner Zsolt (26).
júl. 15
1:06
Halálba menekült a móri gyilkos (Blikk.hu)
Börtöncellájának rácsaira akasztotta fel magát péntek 13-án este tízkor a kilenc ember meggyilkolásával gyanúsított N. László. A tatabányai férfi fokozott ellenőrzés alatt állt.
júl. 15
1:07
Szolgálata lejárta után fogott el egy rendőr egy körözött gyilkost (gondola.hu)
Szolgálata lejárta után fogta el egy 25 éves rendőr törzsőrmester azt a férfit, aki a gyanú szerint megölt egy 18 éves lányt Albertirsán július elején. A IV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársa,...
júl. 15
1:08
Belső vizsgálat lehet a móri gyanúsított öngyilkossága miatt (NetHírlap)
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium hétfőn dönt arról, hogy elrendelnek-e belső vizsgálatot a móri mészárlás egyik gyanúsítottjának öngyilkossága miatt. Az őrizetbe vett N. László éjszaka akasztotta fel magát a cellájában. Nem hagyott búcsúlevelet sem - állítja védője, Jano Christopher, akit Gazdagh Bernadett hívott fel telefonon.
júl. 15
1:10
Csocsóztak a bajnokok (Blikk.hu)
Szombat déltől az egyik standnál hatalmas felbolydulásra lettünk figyelmesek, lányok tömkelege gyülekezett.
júl. 15
1:10
Combino-világrekord (Blikk.hu)
A napi 10-12 ezer utasával a 4-6-os a földkerekség legforgalmasabb villamosjárata.
júl. 15
1:11
Horváth Ágnes: több mint 30 milliárd forint jut a járóbeteg-ellátás fejlesztésére (gondola.hu)
Európai uniós forrásból 31,4 milliárd forintot szán a kormány a járóbeteg-szakellátás fejlesztésére, az erről szóló pályázatokat ősszel írják ki - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi...
júl. 15
1:14
Messi vagy Robinho lesz a Copa-király? (Blikk.hu)
Maracaibo - Robinho (23) vagy Lionel Messi (20), Brazília vagy Argentína nyeri a labdarúgó-Copa Americát? Ez a nagy kérdés a mai (23.30, Sport Klub) finálé előtt. Minden szem arra figyel, hogy a tornán remeklő két ifjú klasszis közül melyik lesz a nyerőember. Három éve a brazilok nyertek 2-2 után büntetőkkel 4-2-re. Az argentinok most visszavágnának az ősi riválisnak.
júl. 15
1:14
Magyar lány harcol a bálnavadászok ellen (Blikk.hu)
Ha fontosabb neked a saját életed, mint a bálnáké, akkor nem itt van a helyed” .
júl. 15
1:16
Matt Skelton unalmas mérkőzésen védte övét (Monokli.Com)
A 40 esztendős K-1 veterán Matt Skelton (21 győzelem 1 vereség), aki az elmúlt 5 évben profiboksz karrierjét építi, a szombat esti londoni gálán brit nemzetközösségi bajnoki övét kockáztatta az együtéses k.o specialista Michael Sprott (30 győzelem 11 vereség) ellen. A két nehézsúlyú harcos unalmas, eseménytelen 12 menetes produkált, sok apró, néhol súlyosabb szabálytalanság mellett. A pontozásos…
júl. 15
1:16
A McLarennél többen is tudtak a ferraris iratokról (F1hírek)
A McLaren-Ferrari kémkedési ügyben újabb fejlemény került napvilágra, ami szerint a McLarennél többen is tudtak azokról a bizalmas ferraris dokumentumokról, amik Mike Coughlan, a csapat vezető tervezőjének birtokában voltak. Legalábbis állítólag ez szerepel a tervező, eskü alatt tett nyilatkozatában.
júl. 15
1:17
Őszre lezárul a verespataki aranybánya engedélyezési folyamata (stop.hu)
A verespataki bányaprojekt engedélyezési folyamata várhatóan a nyár végén vagy ősszel lezárulhat - mondta a hétvégén Tusnádfürdőn elhangzott előadásában Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter, emlékeztetve, hogy a román parlament előtt van az a törvénytervezetet, amely betiltaná a ciántechnológia alkalmazását a bányászatban.

Keresés