A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége rendkívüli ülésén engedélyezte a Budapest Honvédnak, hogy lebontsa a Bozsik Stadionban a nézőket a pályától elválasztó kerítést, és hazai mérkőzéseit így rendezze meg.
Jövőre mutatják be a XVIII. századi cigány prímáslány, Czinka Panna életéről szóló filmet; a forgatás már megkezdődött, ám a főszereplőt csak augusztus elején választják ki az alkotók - erről Sipos Áron, a Focus Film ügyvezető igazgatója, az alkotás producere beszélt.
Nemes Jeles László Türelem című 14 perces munkáját hívta meg a 64. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Corto Cortissimo elnevezésű versenyprogramjába. Az Inforg Stúdióban készült alkotás a 38. Magyar Filmszemlén már elnyerte a legjobb kisjátékfilm díját.
A MOVEAST Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a Pécsi Filmünnep workshopot szervez fiatal és kezdő filmkritikusok számára. A kurzus időpontja 2007. október 1–6., helyszíne Pécs.
Jövő májusra újra lesz strandja Gyöngyösnek, azt követően, hogy a népegészségügyi szolgálat, a vízforgató berendezések hiánya miatt az idén bezáratta a létesítményt - jelentette be Hiesz György polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón Gyöngyösön.
A Bourne ultimátum augusztus 3-i világpremierje előtti nagy PR-finis részeként a film gyártója, a Universal Pictures és az internetes keresőóriás, a Google stílszerűen beindították saját nagy hajszájukat az amnéziás szuperügynök után.
A kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetésével szükségessé vált az orvosok nyilvántartására vonatkozó szabályok módosítása, új nyilvántartás létrehozása. A következőkben a különböző nyilvántartásokról, adatbázisokról...
Az ügyészség kérésére elkészített legfrissebb összesítésből kiderül, hogy a korábban megadottnál sokkal több szexuális bűnöző profilját távolította el a népszerű közösségi portál.
Budapest - Az első fordulóban nyertes csapatok csapnak össze a labdarúgó-NB I második játéknapját nyitó mai mérkőzésen. Az átigazolási szezonban alaposan megerősödött és nem titkoltan a bajnoki címet célba vevő Újpest a szezonnak új edzővel nekivágó Zalaegerszeget fogadja.
Legalábbis a Net Applications szerint, amely a többi piackutató céggel ellentétes adatokat tett közzé felmérésében. Eszerint a Vista viszonylag gyorsan terjed, míg a Mac OS stagnál.
Megkéselték Majoros Istvánt (33), az olimpiai bajnok birkózót intenzív osztályon kezelik - valaki ezt a hírt terjeszti. A sportolót valóban kórházban találtuk meg, ám nem szúrták meg, és nincs is az intenzíven.
Felkészülési mérkőzésen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb a 13. helyen végző Newcastle United három góllal verte a skót bajnok Celticet.
Már jó ideje a levegőben lógott a modern CoD, mivel nem lehet négy részen keresztül ugyanazon háború eseményeire kihegyezni egy történetet. "Számomra a CoD megszűnik létezni, ha nem világháborús lesz. Nem értem miért kellett lecserélni a jól bevált elemeket." - Ilyen, és ehhez hasonló mondatokat hallani a Call of Duty rajongói táborból. A cikk elolvasása után reméljük a kétkedők, elégedetlenkedők…
Az önkormányzatok különböző ötletekkel próbálják javítani anyagi helyzetüket. Van ahol utcaneveket árulnak, mások illeték-befizetéssel kecsegtető vállalkozásokra biztatják a cégeket, de akad olyan hely is, ahol a lakosok szenvedélyeire építenek.
Kecskemét - Motorkerékpárral érkező fegyveresek lőttek rá a Kecskemét és Lajosmizse közti Bacchus fogadó tulajdonosára. S. N. Lászlót (35) nem találták el, vérnyom nem maradt a helyszínen, azonban a vállalkozót a támadás után mintha a föld nyelte volna el.
A Pannon és a T-Mobile is augusztus 29-től csökkenti tarifáit az Európai Unión belül a mobiltelefonok külföldi használata után (roaming) - közölték a társaságok. A roaming hívások díjai az Európai...
Az eddig jobbára melankólikus filmjeiről híres Lasse Hallström (Csokoládé, Kikötői hírek, Casanova) stílust készül váltani: ő készíthet remake-et Jerome Salle 2005-ö francia thrillerjéből, az Anthony ...
A brit parlament több képviselője szerint a repülőtéri biztonsági intézkedések szigorítása - paradox módon - tovább növeli a támadás veszélyét. Ezért az egész légi fuvarozási rendszer, az utas mozgatás átszervezését javasolják.
A Fidesz álláspontja szerint a lemondását nemrég bejelentő gazdasági és közlekedési miniszternek minél előbb távoznia kell posztjáról, mert Kóka János "minden idők egyik legsikertelenebb gazdasági...
Budapest - Lehet, hogy nem is olyan lúzerek a Lúzer FC tagjai?! A srácok ugyanis, úgy tűnik, rájöttek, hogyan is hasznosíthatnák a tévében szerzett népszerűségüket.
Bad Gastein - Szávay Ágnes (18) már a negyeddöntőben van az ausztriai üdülőváros WTA-tornáján. Tegnap ugyanis folytatta káprázatos győzelmi sorozatát, és a szlovák Dominika Cibulkovát verte meg 7:5, 6:0-ra. A magyar tenisztehetség továbbra is megállíthatatlan.
Izraeli jóváhagyással jutottak hozzá csütörtöki sajtójelentés szerint ezer darab M16-os gépkarabélyhoz a palesztin elnök alá tartozó biztonsági szolgálat. A Háárec című izraeli napilap csütörtöki...
Sikeresnek és eredményesnek nevezte az idei felsőoktatási felvételit Hiller István szakminiszter a pontszámok meghúzását követő csütörtöki sajtótájékoztatón. A tárca vezetője a statisztikát...
Szlovákia - Malina Hedvig szlovák barátjával, Martinnal már az esküvőről is elgondolkodott. Hedvig a történtek ellenére is Szlovákiában szeretne családot alapítani, a szlovák szerelme pedig kitart mellette jóban és rosszban. A szlovákiai magyar lány befejezte az egyetemet, jöhet a nagybetűs élet.
Budapes - Két hét múlva kezdődik az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának új idénye, mi magyarok pedig az Eurosport 2-n nézhetjük majd a meccseket. A csatorna augusztus 11-től magyar kommentálással közvetíti a mérkőzéseket.
Feltehetően szándékosan locsolt szét valaki olajat a 24-es főút Eger és Recsk közötti szakaszán. A tettes a nem belátható útkanyarulatokat szennyezte be, veszélyeztetve ezzel a közlekedés biztonságát.
A Királyi Szakácsok Nyomdokán Hagyományőrző Egyesület, a Különleges Asztali Örömök Somogyban programsorozat keretében, 2006. augusztus 2-4. között 15. alkalommal rendezi meg a Királyi Szakácsok bemutatóját, ami rendhagyó módon idén nem verseny lesz, hanem az elmúlt évek Királyi Szakácsainak Jubileumi Találkozója.
Hatmillió forintot zsebelhet be egy filmsorozat szerepéért Kelemen Anna (23). Hazánk botrányhősnőjének ezért azonban ismét meg kell szabadulnia a ruháitól, hiszen egy új, pornófilmsorozat főszerepét szánják neki.
Súlyosan megsérült egy tűzoltó, amikor egy szigetszentmiklósi lakáshoz tartozó garázs oltása közben a szerelőaknába esett - tájékoztatta a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t. Dobson Tibor...
Budapest - Az új ügynökbizottság elnöke megalkuvás nélküli irat- és ügynökfelderítést ígér a ma megjelenő ÉS hetilapban. Kenedi János meglepő adatokkal szolgált, hiszen - mint írja -, még 1989-ben, a rendszerváltáskor is 165 000 embert figyelt meg a mintegy 9000 állambiztonsági.