Patrick Swayze

Operettbe hív a Nők Lapja: Ghost – a musical
2013 május 8.   NLCafe
Emlékeznek arra, amikor Demi Moore és Patrick Swayze agyagoznak? És arra, ahogy Whoopi Goldberg Swayze nevében szerelmet vall Deminek? A Ghost című film 1990-ben készült, a mozi egyes jelenetei és mondatai azóta is a kollektív filmes tudat részét képezik, nem csoda, hogy az eredeti alkotás musicalváltozata is egyre több színpadon fut hatalmas sikerrel.
Szulák Andrea látó lesz
2013 április 23.   Blikk.hu
Whoopi Goldberg egykor Oscar-díjjal jutalmazott figuráját alakítja a Budapesti Operettszínház Ghost előadásában Szulák Andrea. Az énekesnő annak idején külföldön látta a Demi Moore és Patrick Swayze főszereplésével készült alkotást, amelybe azonnal beleszeretett.
Májusban az Operettben debütál a Ghost
2013 április 19.   szinhaz.hu
Az évad utolsó bemutatója a Ghost című musical lesz az Operettszínházban. A darabot 2011-ben mutatták be Manchesterben, majd ugyanabban az évben a West Enden, 2012-ben pedig a Broadway-n debütált. A magyar Ghost első próbáján jártunk. A történetről: Sam és Molly nagyon boldogok. Épp új lakásba költöznek, és a házasságot tervezik, amikor egy tragikus véletlen folytán Sam meghal. Ám a férfiben…
Patrick Swayze is ilyennel csajozott - Chevrolet Bel Air 4.2 V8 (1956) veteránteszt
2013 március 1.   origo.hu
A rock 'n' roll korszak talán legismertebb klasszikus amerikai szedánja a Bel Air. Egy második szériás példányt vittünk el kipróbálni.
Több évtizedes szerelmi titkát leplezte le a világsztár
2012 november 6.   origo.hu
Több évtizedes titokról rántotta le a leplet Kirstie Alley, aki elárulta: őrületes szerelem volt közte és Patrick Swayze közt a legendás Észak és Dél című filmsorozat forgatása során. Mindketten házasok voltak abban az időben, ezért igyekeztek elnyomni lángoló érzéseiket, de mindhiába.
Újra szerelmes a legendás színész özvegye
2012 október 14.   nana
Három évvel férje, Patrick Swayze halála után új párjával állt nyilvánosság elé Lisa Niemi.
Újra szeret Swayze özvegye
2012 október 7.   Blikk.hu
Los Angeles — Három évvel élete nagy szerelme, Patrick Swayze (†57) halála után újra képes más férfire nézni, sőt talán akar szeretni is a néhai világsztár özvegye, Lisa Niemi (56).
Újra szerelmes Patrick Swayze özvegye
2012 október 5.   NLCafe
Három évvel a legendás sztár halála után egy repülőgép-pilóta oldalán találta meg a boldogságot Patrick Swayze özvegye.
Jó Reggelt! 2012.08.18.
2012 augusztus 18.   GameStar
Ma hatvan éve született Patrick Swayze amerikai színész, énekes és táncos, akit egykönnyen nem felejt el a világ. Related Stories Ünnepi jó reggelt! 2012.08.20. A League of Legends csatát nyert egy pornóoldallal szemben Majd 275 ezer látogatóval büszkélkedhet az idei gamescom Halálos fegyver reboot - Tango és Cash (1989) Ismertető Ingyenes lesz a Project Copernicus MMO
A feláldozhatók 3-ban már tényleg mindenki benne lesz
2012 augusztus 17.   origo.hu
Az amerikai mozikban péntektől vetített A feláldozhatók 2 producere, Avi Lerner pár napja lenyilatkozta, hogy a leharcolt akciótatákkal operáló filmsorozat harmadik részének szereplőgárdájába megpróbálják megnyerni Clint Eastwoodot, Harrison Fordot, Wesley Snipesot és Nicolas Cage-et is. A Buzzfeed garfikusa megelégelte a kispályázást, és összedobott egy plakátot a tervezett filmhez, amelyen…

Indiana Jones-klón kalandsorozat van kilátásban
2012 április 6.   comment.blog.hu
A Sonar Entertainment és az Ecosse Films közösen akar összehozni egy 10 epizódos Allan Quartermain-tévésorozatot, amire már félre is tettek 30 millió dollárt, írja a Movieweb tévés szekciója. Stewart Till, a Sonar főnöke régi álmát teljesítené ezzel: "Mint minden brit gyerek, én is H. Rider Haggard regényein nőttem fel. Pont ez a kalandfilmes zsáner az, amire most a tévéknek szüksége van" -…
Meghalt Ben Gazzara színész
2012 február 4.   origo.hu
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Ben Gazzara amerikai színész, aki fél évszados karrierje során több, mint száz filmben szerepelt, dolgozott együtt John Cassavetesszel, Lars von Trierrel és a Coen testvérekkel is. Magyarországon a legtöbben talán az Országúti diszkó című Patrick Swayze-film negatív főhőseként ismerhetik. A halál oka hasnyálmirigyrák volt.

Patrick Swayze özvegye férje fájdalmas küzdelméről írt memoárt
2012 január 12.   Premierfilm
Megjelent Patrick Swayze özvegyének memoárja, amelyben arról a 21 hónapos fájdalmas küzdelemről vallott, amelyet rákbeteg férje megmentéséért folytatott.
Fájó vallomás! Megszólalt a tragikusan elhunyt Patrick Swayze felesége
2012 január 6.   femina.hu
Patrick Swayze két éve hunyt el rákban, özvegye új könyvében őszintén mesél az utolsó időszakról.
Így teltek Patrick Swayze utolsó napjai
2012 január 5.   nana
Megjelent Patrick Swayze özvegyének memoárja, amelyben arról a 21 hónapos fájdalmas küzdelemről vallott, amelyet rákbeteg férje...
Megjelent Patrick Swayze özvegyének könyve
2012 január 5.   Habostorta
"Fájdalmas küzdelem volt..." - mondta Lisa Niemi. Patrick Swayze felesége, Lisa Niemi egy interjúban úgy fogalmazott: férje halála után nagyon nehéz volt talpra állnia. Az özvegy könyvet írt küzdelmeikről, az írás pedig sokat segített számára feldolgozni párja elvesztését. Worth Fighting For: Love, Loss and Moving Forward címmel megjelent Patrick Swayze özvegyének memoárja, amelyben arról a 21…
Fájdalmas küzdelem volt - megszólal az sztár özvegye
2012 január 5.   hirado.hu
Patrick Swayze felesége egy interjúban elmondta, férje halála után nagyon nehéz volt talpra állnia. Az özvegy könyvet is írt a küzdelmekről.
Patrick Swayze özvegye férje fájdalmas küzdelméről írt memoárt
2012 január 4.   Népszabadság
Megjelent Patrick Swayze özvegyének memoárja, amelyben arról a 21 hónapos fájdalmas küzdelemről vallott, amelyet rákbeteg férje megmentéséért folytatott.

Celeb