Unod a politikát?

2014. március 18. 11:44, Éva Magazin

Pócsik Anita levele nőkről és politikáról. Nektek mi jut eszetekbe erről a szóról? Családtagjaimon kívül Indira Gandhi az egyetlen, akinek kapásból tudom a halála időpontját. 1984. október 31. Tizenöt éves voltam, ott álltam a szoba közepén, amikor bemondták a tévében. Kuvait­ban éltünk, éppen a mamám szülinapját ünnepeltük. De ez az este onnantól kezdve nem róla szólt, hanem Gandhi haláláról. A mamám csak róla beszélt egész este. A politika mindig jelen volt az életemben. Vagyis hát a szüleimében. A tévéhíradóról még a szülinapi parti közben sem lehetett lemaradni. Ők állandóan politizáltak, akárhol is éltünk éppen, így nagy dózisban kaptam az infókat. Én viszont már sokkal lassabban adagolom a gyerekeimnek. A lányom mindjárt tizenegy, de politikáról csak akkor hall, ha akar, ha kérdez valamit. De tetszik, nem tetszik, a politika része lesz az ő életüknek is – remélhetően már itthon is kulturáltabb, békésebb formában. Miért tartjuk fontosnak, hogy női magazinként is írjunk a politikáról? Többek között azért, mert szeretnénk, ha nekünk is egyre több közünk és beleszólásunk lenne az ország sorsába, a világ dolgaiba. Ez a cikk az Éva 2014. áprilisi számában jelent meg. Neked megvan már? Szöveg: Pócsik Anita, fotó: Lábady István

Tovább a teljes cikkre...

Keresés