A Bûche de Noël a francia karácsonyi asztalok egyik legismertebb desszertje, amely formájában részben a bejglit idézi, mégis egészen más ízvilágot képvisel. A piskótatekercs alapú sütemény csokoládés krémekkel és gazdag rétegekkel készül, látványos megjelenése pedig mára szorosan összefonódott a francia ünnepi hagyományokkal.
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában - közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója Debrecenben.
Van az a téli utazás, amikor már az első reggelen tudjuk: ide még vissza kell jönni. Karintiában négy nap alatt minden a helyére került – a Gerlitzen havas lejtői, az adventi vásárok fényei és illatai, Villach nyugodt eleganciája, valamint a Warmbaderhof ötcsillagos kényelme. Arriachban, Ausztria egyik slow food központjában a tél ízeit is megkósto
A motorozás egy kockázatos műfaj Aki még nem csinálta, csak kívülről látja, lehet, hogy nem így ítéli meg, de egy biztos, hogy motorozni nagyobb rizikó, mint autót vezetni. Már a biztonságos közlekedéshez is evidens a megfelelő járműkezelési képesség (nincs önvezetés, mint egyes autóknál), amihez rutin kell, ez természetesen nem jön azonnal, évek k
Azt írták, hogy 2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket. Fotó forrása: police.hu A statisztikák szerint a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette, ezt k
Oliver Mintzlaff határozottan visszautasította azt az állítást, miszerint Max Verstappen lenne a Red Bull „főnöke”, és egyértelművé tette: a csapaton belüli megállapodások világosak, a négyszeres világbajnok pedig soha nem támasztott felé követeléseket.
A megélhetési költségek világszerte emelkednek, mégis akadnak olyan városok, ahol a helyiek szerint különösen nehéz kijönni a mindennapokban. Egy friss kutatás száz város közel 18 ezer lakosát kérdezte arról, mennyire tartják megfizethetőnek az életet ott, ahol élnek. A legdrágább városok listáját jellemzően európai helyszínek uralják, míg a legolc
Lewis Hamilton nehéz első évet zárt a Ferrarinál, Fred Vasseur szerint pedig 2026-ra csak akkor jöhet valódi előrelépés, ha a csapat és a hétszeres világbajnok is minden területen javítani tud.
Egyelőre nem sok kép érhető el róla, de a gyár falain belül már bemutatkozott az Audi GT50 névre hallgató koncepció, amit a legendás öthengeres motor 50-dik évfordulójára alkottak az Audi legfiatalabb mérnökei. Tőlük került ki korábban az RS6 GTO koncepció is, amiből később valóság lett, vagy éppen a 236 lovas, szélesített NSU Prinz is. A mostani a
A BKK az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a közbeszerzési eljárás nyertese, az Inurba Mobility jelentős nemzetközi üzemeltetési tapasztalattal rendelkezik: üzemeltet kerékpárokat a franciaországi Rouenban, valamint több lengyel városban (Gdansk, Gdynia, Sopot). Fotó forrása: BKK Az új szolgáltató a tervek szerint legalább 500
Kimi Antonelli őszintén beszélt arról, mennyire megterhelő volt számára a Mercedesnél azonnal a figyelem középpontjába kerülni: elmondása szerint topcsapatnál minden apró hiba sokkal látványosabb, ugyanakkor az istálló támogatása átsegítette a nehezebb időszakon.
Flandria 70 km/óra külterületi sebességlimitje 23%-kal csökkentette a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek számát. A bizonyíték erős – és most egy másik régió, Vallónia is hasonló, átfogó közlekedésbiztonsági reformra készül. A Vallon Régió közlekedésbiztonsági tanácsa, a CSWSR bemutatta a 2026–2030 közötti időszakra szóló akciótervét, amely
Kamionos tüntetés miatt 3 kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között – tudatta az Útinform hétfő délután az MTI híradása szerint. Az M0-son is dugó van az M3-as autópályára való lehajtás előtt mindkét irányban. A rendőrség honlapján azt közölte:
Jacques Villeneuve szerint Oscar Piastrinak a 2026-os szezonra úgy kell visszatérnie a téli szünet után, mintha „teljesen új ember” lenne, és teljesen maga mögött kell hagynia a 2025-ös világbajnoki cím elvesztésének csalódását.
A karácsonyi időszakban sokan a megszokott finomságokkal készülünk, egy kis gasztronómiai utazással viszont némi különlegességet is csempészhetünk az ünnepekbe. Most Lengyelországból gyűjtöttünk össze néhány süteményt, ami jellemzően ott van a karácsonyi asztalokon.