Kásás Tamás: ezentúl az olasz ízeket kínáló vendéglátó-helyek meglehetősen kemény versenyében igyekszik nyerni. A név „megfejtése” nem bonyolult: a magyar pólóstársadalom Kásaként ismeri az egykori világklasszist – Itáliában viszont Tommyként emlegetik azok, akik istenítették játékáért. A legtöbb ilyen rajongót Nápolyban találni, hiszen hat esztendőn keresztül vízilabdázott ott, hatalmas sikereket aratva a Posillipóval. A hamisítatlan olasz ízeket ekkor szerette meg – voltaképpen másodszor, hiszen gyerekkorának egy részét édesapja edzői megbízatása okán Szicíliában töltötte. Bár a „kinti második félidő” nyolc évében a Ligúr-tenger partján pólózott, az örök szerelem mindig is Nápoly maradt. Kása már megosztotta velünk a kedvenc olvasmányait. Bár szakácskönyv nincs köztük, azért érdemes megnézni, mit is olvas legszívesebben egy olimpiai bajnok. ITT a cikk. Ez köszön most vissza a stílszerűen a Komjádi uszodába simuló új étterem ízvilágában: a Tommy di Napoliban garantáltan hamisítatlan olasz – de főként nápolyi – fogásokkal várják a vendégeket. Mindezt duplán is bebiztosította az új tulajdonos. „Gyakorlatilag minden hozzávalót Olaszországból hozunk, mert csak így érhető el a megfelelő minőség – mondja Kásás Tamás. – A tökéletes pizzához speciális liszt kell, a Caputo, amit csak kint tudunk beszerezni. Sokféle bivalymozzarellával találkozni az éttermekben, de olyannal, amit Nápolyban lehet kapni, csak nagyon kevés helyen, Budapesten talán sehol sem. Ez is fontos része lesz a rakománynak, amelyet a hetente két alkalommal érkező teherautó hoz majd.” Persze, lesz sok minden más is a raktérben: az itáliai konyha alapját jelentő paradicsom egy különleges fajtája, amely csak a Vezúv lábánál terem, aztán a pizzákra olvasztott Fior di Latte sajt, a friss tengeri halak, valamint a legfinomabb olasz borok. A tökéletes nápolyi ízharmónia másik biztosítékát az avatott kezek jelentik: az eredeti alapanyagokból ugyanis Olaszországból érkezett séfek alkotnak zamatosabbnál zamatosabb fogásokat. A Kásás Tamás által csak „castingnak” nevezett, Nápolyban rendezett válogatásra rengeteg szakács jelentkezett, közülük választotta ki azt a két, a maguk területén világklasszisnak számító mestert, akik a Tommy di Napoli konyháját irányítják. „Giuseppe Calabria negyven évig készített pizzát Nápolyban, míg a séf, Vito Catalano számos helyen dolgozott Európában az elmúlt 43 évben. Többek között például ő nyitotta meg Michael Schumacher hétszeres Formula-1-es világbajnok öt éttermét is, 9 évig dolgozott neki. Ahogy beszélgetésbe elegyedtem velük a válogatáson, éreztem, hogy közös a célunk és az ízlésünk.” – mondja Kásás Tamás, akinek az itallap összeállításában az egyik legjobb olasz sommelier segített. „Nem állítom, hogy a konyhában hasonló szintet tudnék nyújtani, mint korábban a medencében, azt viszont tudom, hogy milyen az igazán jó olasz fogás – így Tommy. „Az olasz konyhaművészet és a jellegzetes ételek annyira magával ragadtak az elmúlt évek során, hogy otthon már elkezdtem kísérletezni a főzéssel. Az étteremben is nagyrészt a konyhában vagyok és figyelem a mestereket.” – Sajnos,itthon alig találkozom azokkal az ízekkel, amikkel kint, most viszont változik a helyzet. Arra nem tudtam rávenni magam, hogy kiköltözzek Nápolyba, úgyhogy egy falat Nápolyt költöztettem Budapestre. Hiszem, hogy erre nem csupán nekem van igényem, hanem a különleges, egyedi ízek kedvelőinek is, akik a Tommy di Napoli képében egy otthonos, barátságos helyre találhatnak.” A Tommy di Napoli a hét minden napján nyitva áll, déltől éjfélig várja a vendégeket. Cím: 1023 Budapest, Árpád fejedelem út 8. Telefon: 06-1- 335-0222 www.tommydinapoli.com