A folyékony kenyér receptje szó szerint! És még finom is! Kenyérleves a Két cica konyhája bloggerétől. Azoknak, akik a kenyeret is kenyérrel ennék, a kedvence lehet ez a krémleves rozskenyérből, mandulával és camembert-rel. Én szeretem a tejlevest meg a rántott levest is pirított kenyérrel, és ez az illatos, fűszeres krémleves a kettő tökéletes keresztezése. Ráadásul bátran készíthetjük teljes kiőrlésű kenyérből is, tehát egészségesnek mondható. A mandulát ehhez a szokásosnál jobban megpirítom, mert így jobban illeszkedik a kenyér ízéhez. A tálaláskor belekerülő szeletelt, natúr camembert pedig olyan hozzá, mint a hab a tortán… 1 liter tej ½ liter víz 1 nagy fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 8 egész szegfűszeg 2 babérlevél 200 g pirított rozskenyér 100 g pirított mandula só, frissen őrölt fekete bors natúr camembert sajt a tálaláshoz Először a hagymát tisztítom meg, és beleszurkálom a szegfűszeget – így könnyebb lesz majd kivenni turmixolás előtt. A tejet és a vizet egy lábosba öntöm, beleteszem a hagymát, a fokhagymát és a babérlevelet, megsózom és addig főzöm, míg a hagyma megpuhul. Közben a kenyérszeleteket és a mandulát sütőben megpirítom. Ha megfőtt, kidobom a levesből a hagymát (a szegfűszeggel együtt), a babért és a fokhagymát is. Beletördelem a pirított kenyeret, és megvárom, míg átázik. Akkor beleszórom a mandula kétharmadát, és simára turmixolom. Megborsozom, és a tálalásnál camembertkockákat adok hozzá. Még több recept a Receptek a Két cica konyhájából című szakácskönyvben, illetve a Két cica konyhája gasztroblogon. És persze ide kattintva, az evamagazin.hu oldalon! Szöveg és fotó: Bezselics Ildikó / ketcicakonyhaja.blog.hu További receptek, tippek: evamagazin.hu/konyha