Milyen lehet kőgazdagnak lenni?

2014. szeptember 23. 9:30, Éva Magazin

Pócsik Anita főszerkesztő levele az októberi Évából. Apám mindig szeretett volna egy Mercedest. Gyerekkoromban egyszer azt mondtam neki: majd veszek én neked, Papa. Egy percig sem kételkedett, hogy úgy lesz, ahogy mondom. Mindig láttam a szemén, hogy hisz bennem, bízik bennem. fotó: Éva magazin / Lábady István Ígéretemet természetesen én is komolyan gondoltam, és felnőttként gyakran biztatgattam magam: már csak egy kicsit kell többet dolgoznom, és meglesz a Merci. Sajnos a Papa nem tudta kivárni ezt a napot. Milyen is lehet gazdagnak lenni? Kőgazdagnak. Van szerencsém néhány kifejezetten gazdag embert ismerni. Boldogabbak, mint mi? Nem, nem azok. Stresszmentesebb az életük? Igen, az. Vagy ha mégsem, más jellegű megpróbáltatásokkal kell megbirkózniuk, mint az átlagnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem próbálnám ki... Mostani lapszámunk központi témája a gazdagság. Vagyonokról írunk, a milliárdok előnyeiről, hátrányairól és a vagyonok mögötti emberekről. Olyanokról, akiknek nem sokat kell gondolkodniuk, ha Mercedest szeretnének. Én még gondolkodom ezen az autón, de azt hiszem, mégiscsak meg fogom venni. A fiamnak. Keresd az októberi Évát szeptember 23-tól! Itt egy kis ízelítő a tartalomból... Szöveg: Pócsik Anita

Tovább a teljes cikkre...

Keresés