Pócsik Anita: „egy dolog nem változott a nővéremmel”

2015. augusztus 14. 11:00, Éva Magazin

A főszerkesztő szeptemberi levelében a nővéréről ír. 1978 körül az egész világon heves ABBA-láz dúlt, a nővérem is óriási ABBA-fan volt. Így az lettem én is. Egymás mellett aludtunk egy franciaágyban, fejünk fölött hatalmas ABBA-poszter lógott. Mivel három évvel idősebb nálam, nyilvánvalóan ő lett a főnök, és persze mindenben a főnök választása érvényesült. Abban is, hogy melyik oldalon alszik, melyik az ő íróasztala, milyen zenét hallgatunk. És természetesen ő lett Agnetha, a szőke nő az ABBA-ból. Nekem csak a barna Frida jutott, ami persze bosszantott, mert egy barna nő – gondoltam – soha nem olyan szép, mint egy szőke. Ma már alig hasonlítunk. Ő a nyugodt, én a nyughatatlan. Ő a lassú, én a gyors. Ő az álmodozó, én a praktikus. Ebből persze van vita, néha ordibálás, nem egyszer valamelyikünk odavágja a másiknak: pont olyan vagy, mint a mama! A másik az egyiknek: már papa is megmondta, hogy nem lehet úgy csinálni, ahogy te csinálod! Aztán persze béke.   A nővérem azóta is ABBA-rajongó, én viszont más irányba indultam, és a gyerekkori hasonlóság után egymás ellentétei lettünk. Egy dolog nem változott. Testvérek vagyunk.   A szeptemberi Éva magazin – Sulinapok kuponmelléklettel és Éva Kölyökkel – már az újságárusoknál!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés