Oldal.Info
15 év futás után egyetlen változtatástól lett lapos a hasam
Egy veterán futó túl volt a félmaratonon is, mégsem sikerült megszabadulnia az úszógumijától. Aztán ez történt... Érdekes történetet találtunk, gondoltuk, lefordítjuk. Íme: Az egyetem után kezdtem el futni, hogy ledolgozzam a sok ülőmunka során felszedett tizenvalahány kilót. Rengeteget tanultam ezalatt: rájöttem, milyen fajta zoknival lehet megelőzni a vízhólyagot és melyik az a sportmelltartó, amiből egy is elég egyszerre. De a kilók csak nem akartak a kívánt ütemben leolvadni rólam, főként nem a hasamról. 15 év elteltével még mindig pocakos voltam – habár ez két gyerek után több, mint érthető –, így aztán beneveztem egy félmaratonra. Ettől már csak karcsúbb leszek, nemde? Hamarosan kiderült, hogy tévedtem. Éppen hogy híztam, mert a hosszú edzések után nagyobb étvággyal vacsoráztam, mint valaha. A verseny után új étrendet vezettem be, hogy megszabaduljak az edzések alatt rám rakódott súlyfölöslegtől. De továbbra sem lett tartós az eredmény. A megoldást egy véletlen felismerés hozta. Egy szép reggelen úgy döntöttem, hogy a megszokott, autóút melletti útvonal helyett a házam melletti erdőben fogok futni. Elengedtem a pórázról a kutyámat és futni kezdtünk. Sokkal lassabb tempót kellett vennem, hiszen a talaj kiszámíthatatlan volt. Az eső lyukakat vájt a földbe, a fahidak síkosak voltak, mindenütt kövek és farönkök keresztezték az utunkat és az emelkedők – atyám, milyen meredekek voltak! Alig kaptam levegőt, fájt a bokám és a fenekem. Lendületesen kellett a karommal dolgoznom, hogy ellensúlyozzam az emelkedők okozta kihívásokat. A kutyának is sokkal nehezebb volt a nyomába érni. 20 perc után úgy éreztem, mintha 2 órája futnék. Mindössze két hete próbálkoztam az ösvényekkel és a meredek emelkedőkkel, amikor éreztem, hogy olyan erő van a lábamban, mint soha azelőtt, még a 12 hetes félmaraton-edzés végén sem tapasztaltam hasonlót. Az erdő természetes akadálypályáján az izmaim folyamatosan előre nem látható kihívásoknak voltak kitéve. Olyan volt, mint a tánc: semmilyen monotónia nincs ilyenkor a mozgásomban. Minden lépés egy kicsit más, mint az előző, egy kicsit rövidebb, hosszabb, gyorsabb vagy ráérősebb. [cikk=43310] Amikor intervall-edzésekkel próbálkoztam a környékbeli utcákban, az mindig egy kicsit erőltetettnek látszott: hülyén éreztem magam, amikor elsprinteltem a szomszédom háza előtt, úgyhogy inkább hagytam a fenébe és maradtam a jó öreg 6 perc/kilométeres átlagomnál. De a hegyes-dombos terep rákényszerített arra, hogy váltogassam a tempómat. A terepfutás szellemi kihívásnak is bizonyult. Egy-egy ilyen edzés után olyan kipihentnek éreztem magam, mint a hosszú sík terepen futások után soha. Ja és majd elfelejtettem: a hasam laposabb lett. Az oldalam áramvonalasabbnak látszott – jé, van derekam! Persze a kockás hasra még várni kell (vicceltem, igazából nem is ez a célom), de most már látom, hogy eddig rossz irányba haladtam. Egyre több és több munkát tettem bele ahelyett, hogy okosabban dolgoztam volna. Ha te is idült súlyfölösleg-mizériában szenvedsz, lehet, hogy neked is a természet felé kellene fordulnod! [cikk=40200] via popsugar.com