Két hölgy ül velem szemben. Már nem fiatalok. Jó rájuk nézni. Régi időket idéző finom eleganciával ülnek a plafonig érő könyvespolcokkal keretezett tágas szobában. Nem sietősen, nem is hangosan, valahogy mégis sodró erővel mesélnek. Arról, hogyan élték meg gyerekként, hogy egyik napról a másikra megszűnt az otthonuk, és tehetős családjuk nincstelen