"A FIDESZ jelenlegi népszerűségének természetes alapja az ügyetlenebbnél ügyetlenebb bejelentések sorozata, melyek a társadalom mikro szerkezetét érintő intézkedésekről szólnak, (vegyünk két kisebb, konkrét példát: legutóbbi bejelentés a középiskolai kollégiumok hétvégi díjfizetési javaslatáról, majd annak elvetéséről, vagy a fiatalkori pedofiliáról kialakult vita) amelyek néhány ezer ember jogos-jogtalan igényéről, kötelezettségéről, lehetőségéről tájékoztatnak (megvitatlanul) úgy, hogy százezrek érzik érintettnek magukat a javaslat meghatározatlansága és előkészítettlensége által. A jelenségnél azonban fontosabb az a tudat, ami kialakult az utóbbi időben: nevezetesen egy túlcentralizált rendszer képe. Olyan rendszeré, ahol minden döntést meg lehet hozni, majd változtatni. Ahol a parlament egy, a kormányzati akaratot kiszolgáló munkára alkalmatlan emberek halmaza, akik "politikai vakságban" szenvedve -egy ködös jövőkép birtokában - nem tesznek mást, mint a túlélésre koncentrálnak és felveszik a költségtérítést igazolás nélkül." - Írja Baráth Etele, az MSZP országgyűlési képviselője a Népszava keddi számában.