Pár éve 350 millióért felújították, idén mégse nyitott ki Budapesten a pünkösdfürdői strand, és ebben a szezonban már nem is fog. A tulajdonos, a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Rt. azért döntött így, mert kevés látogatójuk van. Tavaly naponta csak 150-en voltak, a veszteség pedig 45 millió forint volt.