Rövid üldözés után elfogták a rendőrök azt a fiatalt, aki egy rendőri intézkedés elől próbált elmenekülni egy, a városligeten leintett autóból - értesült a HavariaPress. A REBISZ járőrei kedden a Dózsa György út közelében akartak ellenőrizni egy Hondát, amikor kiderült, hogy a sofőrnél semmilyen irat nincs. A férfi mindvégig idegesen, feszülten viselkedett, ezért a járőrök úgy döntöttek, hogy átvizsgálják a ruházatát és az autót. Az átvizsgálás eredményeként a sofőrülés előtti gumiszőnyeg alól droggyanús anyagok és injekciós tűk kerültek elő, s a sofőr az egyértelmű bizonyítékok alapján nem is tagadta, hogy rendszeresen fogyaszt kábítószert. Az anyósülésen ülő utas ekkor, az intézkedés fejleményeit látva kiugrott a Hondából és a Városliget felé próbált irányába elfutni, ám a nyomába eredő két járőr elfogta. Mint kiderült, az utas azért is menekült, mert több hatóság is kereste, különböző erőszakos bűncselekmények. A REBISZ járőrei mindkettejüket előállították a zuglói kapitányságra, ahol eljárás indult ellenük.