Bolgár György: "Aztán ránk zuhan az egész..."
Akárhányszor átmegyek a Petőfi vagy a Lágymányosi hídon, rosszul vagyok, ha meglátom a Nemzeti Színházat és mellette a repülőtéri hangárhoz vagy óriás raktáráruházhoz hasonló Művészetek Palotáját (hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy belül viszont annál szebb a koncert- és a kiállítóterem). És akárhányszor átmegyek a hidakon, azon gondolkodom, hogyan tudnám meggyőzni (tipikus újságíró-betegség) azokat, akiknek tetszik a két épület, hogy amit látnak, nem jó. Mindig arra jutok, hogy hiába jönnék akármilyen érvvel, az ízlések egyrészt különbözők, másrészt a giccset vagy a szokványosat általában többen hajlandók szeretni vagy elfogadni, mint a merészen újítót. Szóval bele kell nyugodnom: a 21. század elejének két emblematikus budapesti középülete - ráadásul egymás mellett - édeskésen zűrzavaros, illetve érdektelenül gyári, és a tanulság csupán annyi, hogy nem kellett volna a nemzetközi tervpályázatot félresöpörni. A demokratikus módszerek, a nyílt versenyek még ilyen esetben is jobbak, mint a diktált döntések. Budapesten rengeteget segíthetett volna két különleges, izgalmas modern épület a Duna partján, a közízlést pedig nagyban formálhatta volna valami nagyszabású építészeti újdonság. Na mindegy, túl vagyunk rajta.