Vasárnap este kerül sor a Super Bowl-ra, az amerikaifutball-bajnokság döntőjére, ami hagyományosan a legnézettebb tévéműsor az Egyesült Államokban, ráadásul a nézők nagy százaléka annak a 18-49-es korosztálynak tagja, akiknek tulajdonképen a reklámok szólnak. A cégek így nem csoda, hogy kezüket-lábukat öszetörve igyekeznek a reklámügynökségekből jobbnál jobb kisfilmeket kicsalni, amiktől azt remélik, hogy a ráfordított költségeket (az NBC egy félperces szpotot hárommilió dollárért ad idén, és ebben még nincs benne a gyártási költség) sokszorosan behozzák majd - mindezt persze nem alaptalanul: tavaly átlagosan 26%-al emelkedett meg a Super Bowl közben hirdető cégek honlapjainak látogatottsága, a legnépszerűbb reklámmal előrukkoló cég részvényei pedig .62 ponttal emelkedtek meg a tőzsde hétfői nyitásakor. Cinikusabb szakemberek szerint a tévében látható műsorok tulajdonképen csak azért kellenek, hogy legyen mivel kitölteni a rekámblokkok közötti üresjáratot, és valahol pont ezt érezhetjük a Super Bowllal kapcsolatos reklámhisztéria történetét olvasgatva. Mintha maga a meccs annyira már nem is lenne fontos, hiszen az csak hatvan percig tart (de mivel többé-kevésbé tiszta játékidőt mérnek, ez 2-2.5 órára is kitolódhat), míg a tévéközvetítés 4,5 órás lesz, a műsoridőt pedig ki kell tölteni valamivel. A Super Bowl-reklámok története egyidős a nagydöntőével: az első 30 másodperces kisfilmet az 1967-es első döntő alatt sugározták (ezt a meccset az ABC és a CBS közösen közvetítette), és mindössze 40 000 dollárt kértek el érte (mai értéken 245 000 dollár). Azóta sok víz lefolyt a Hudson-folyón. [...] Bővebben!