„Nincs ellenállhatatlanabb, mint egy gondolat, amelynek eljött az ideje” – szokták mondani. De ez az állítás nemcsak forradalmi jelszavakra, sokszor hétköznapi fogalmakra is érvényes. Amikor immáron csaknem három évtizeddel ezelőtt két amerikai kutató bedobta a köztudatba a „törött ablak” elméletet, azt hamar felkapta a média. A fogalom egy akkor már – azóta pedig még inkább – ismert jelenségre utalt: ha egy házon van egy betört ablak, akkor nagy valószínűséggel előbb-utóbb a többi ablak is betörik. A betört ablak mintha vonzaná a vandálokat, akik meggyőződésből törnek-zúznak. Őket pedig a passzióból rongálók követik: akik, csak mert arra jártak, törik be a még épp ablakokat. Nem kell tehát hozzá sok idő, és a házon, ahol nemrég még csupán egyetlen betört ablak volt, egyetlen ép ablak sem marad. Sőt az ablakot követi az ajtó és lépcső, mígnem fokozatosan szétverik és széthordják az egész házat.