Tíz egykori település fölé épülhet a Mercedes kecskeméti gyára

2009. március 5. 5:15, Adó1százalék

Tíz, különböző történelmi korszakból származó település nyomait tárták fel eddig a régészek a kecskeméti Mercedes-gyár területén folyó régészeti munka során – mondta lapunknak a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészeti igazgatója. Belényesy Károly szerint ezek közül méretében és jelentőségében is kiemelkedő egy mintegy 40 hektáron elterülő szarmata település, de rábukkantak két Árpád-kori, illetve egy avar település nyomaira is. A munka júniusig folytatódik az autógyár beruházása által érintett, mintegy 450 hektáros területen, aztán a jelenleg ott dolgozó hét – egyenként mintegy 30-40 fős – régészcsapat átadja a helyét, és megkezdődhet a beruházás. Az előkerült tárgyi leletanyag a feltárást követő konzerválás és elsődleges tudományos feldolgozás után a megyei múzeumba kerül.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés