Egyre virulensebb a csinovnyik-tempó
Réges-régen egy újságíró - Hámos Györgynek hívták, s a cikke az Élet és irodalomban jelent meg - "Kérlekalássan kritika" címen adott közre egy fulmináns recenziót arról, hogy egy másik lap szerkesztője milyen mértéktelen hódolattal írt főszerkesztője filmjéről közös lapjukban. Ez a mű aztán hosszú ideig a "szédelgő feldicsérés" alapesetét jelentette. A főszerkesztőt is, filmjét is, mindenki elfelejtette már, de az a készséges alávetettség, az az orosz - no meg a magyar - irodalomból megismert csinovnyik-tempó, amelyet ez a magatartás tükröz, túlélte az elmúlt évtizedeket.