Sajátos jótékonysági intézményként indult útjára szombattól a krízisalap, amelyet a kormány azért hozott létre, hogy a válság miatt krízishelyzetbe került családoknak segítséget nyújtson. Az alaphoz persze program is társul, amelynek keretében november végéig egyszeri minimum húszezer, maximum ötvenezer, különös esetben maximum százezer forintos, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a nehéz helyzetbe került családok. A kormány erre a célra egymilliárd forintot különített el, ám az összeg mára megközelítőleg hatmilliárd forintra emelkedett.