Jó hétvégéje volt Európában a szocdemektől balra álló politikai erőknek. Németországban a Die Linke nevű baloldali párt, amely a kilencvenes években még az öt százalékot sem érte el, tizenkét százalékot kapott a választásokon, megelőzve a szintén megerősödött – és ugyancsak baloldali – zöldeket. Portugáliában a kormányzó szocialisták győztek, és mellettük tíz százalékot kapott a Baloldali Blokk úgy, hogy még a kommunisták és zöldek szövetségének is jutott nyolc százalék. Budapesten pedig – noha a fentiekhez képest ez még csak zsenge kezdemény – hivatalosan is megalakult a Magyar Egyesült Baloldal.